Pontok

„A Bolyai-család Erdély legrégibb magyar családjainak egyike. Valószínű, hogy ősei a honfoglaló magyarokkal jöttek be és telepedtek le a Bolya völgyében, ahol a XIX. század végéig...

Pontok

Csak néhány jellegzetes ház felirata és a magára hagyott, omladozó evangélikus templom emlékeztet a hajdani Micheldorf német lakóira. A régi Tóbiás-kastély állapota azt sugallja, hogy...

Pontok

Selykszék egykori névadó központjának, Nagyselyknek nem akármilyen múltja van. 1336-ban említik először Nagyselykszék székhelyeként, amely Medgyesszékkel együtt „Kétszék” néven...

Pontok

Honnan tudhatnánk, hol lehet Szelindek és Rüsz határa, ha még az itt élők sem tudták eldönteni? A rüsziek nem kevesebb, mint négyszáz éven keresztül folytattak határpert a...

Pontok

A Medgyes és Nagyszeben közötti hullámzó táj egyik dombocskáját „a szászok egykori harciasságát hirdető” Stolczenberg, azaz Szelindek büszke vára koronázza. A 14. század táján...

Pontok

Kakasfalva öreg templomában sem szól már németül az ima és a gregorián. A hagyomány szerint 1493-ban a törökök földig rombolták a települést, a templomnak is csak egy csonka tornya...

Pontok

Nagycsűr nagyszabású középkori temploma mellett arról is nevezetes, hogy Bemet és csapatát a helyi evangélikus lelkész látta vendégül a templom szomszédságában. Aztán lezajlott a...

Pontok

„Vízaknától délre, lankás dombok aljában van a szebenmegyei Kiscsűr községe. Ősi, királyföldi szász falu, mit bizonyít a közepe táján, emelkedettebb helyen épült evangélikus...

Pontok

„Erdély... te hű, te töviskoronás, köszöntjük édes, vérző földedet, amely, mint Krisztus teste a kereszten, hogy megválthasson: megtörettetett. De ős-igazság és...