Úgy hírlik, Bürkösön él a Hortobágy völgyének legjelentősebb magyar közössége, bár ez csak 54 lelket takar. (A további számok: Brulya – 3, Oláhújfalu – 24, Nagysink – 12, Hégen – 6) Nem sok ugye? Ezért is illik felkanyarodni Bürkösre minden erre vetődő honfitárunknak. A bürkösiek az itt élt határvédő székelyek leszármazottjainak vallják magukat, talán ezért is tartják ilyen erősen hitüket és magyarságukat.
Bürkös a középkorban az alcinai gerébek jobbágyfalva volt, és később sem a Királyföldhöz, hanem Fehér, aztán Felső-Fehér vármegye egyik enklávéjához tartozott. A 15. században a szász eredetű Geréb családon kívül más nemesi családok is lakták. Ők telepítettek be a 16. században román jobbágyokat. 1848-ban a román parasztok úgy ünnepelték a Batthány-kormány jobbágyfelszabadítását, hogy hét bürkösi magyart megöltek.
A bürkösi magyarok házasodási mintáiban a 19. század közepétől máig érdekes hullámmozgás figyelhető meg. 1856-ig a települési endogámia uralkodott a körükben, aztán 1876 és 1896 között ismét túlsúlyba került az endogámia, és az exogám kapcsolatok a Székelyföldre és Oláhújfalura korlátozódtak. 1896 és 1916 között szegény székely férfiak települtek a faluba, akik innen választottak maguknak házaspárt, és itt is telepedtek meg. Havadtővel évtizedekig tartó párválasztási kapcsolatot alakítottak ki. 1916 és 1936 után ideiglenesen ismét az endogám kapcsolatok váltak meghatározóvá, hogy aztán a bürkösi magyarok nagyjából a második világháborútól szinte csak települési vagy etnikai szempontból exogám házasságokat kössenek. A helyi magyarok és szászok között 31 vegyesházasság született, amelyek által a kisebb szász közösség beépült a magyarba. A kollektivizálás után előbb a magyarok, majd tízéves különbséggel a románok közül is egyre többen költöztek városra. Magyar iskolai tagozata az 1980-as évekig működött, 2000-ben újraindult, de egy évtized múltán ismét megszűnt.
Nagyon érdekes a bürkösi református–evangélikus templom története is: eredetileg a 15. században épült. 1641-ben, a szász lutheránus lelkész halála után a református magyarok elfoglalták az evangélikusoktól. A következő évben megegyeztek, hogy a templomot a két felekezet ezután közösen használja. 1741-ben a szászok amiatt tettek panaszt, hogy bár kevesebben vannak, egyenlő arányban kell hozzájárulniuk a templom felújításához. A 18. században újjáépítéséhez felhasználták a lebontott ágotakövesdi evangélikus–református templom anyagát. Mai alakját 1856-ban kapta. 1974-ben a hívek nélkül maradt evangélikus egyház parókiáját a reformátusoknak adta el. Addig a templomot a két gyülekezet együtt használta; be volt osztva, hogy melyik hány órakor megy. A magyar gyülekezetnek megvoltak a maga úrasztali terítői, a szószék, a koronát díszítő burkolat, aztán mikor a szászokra került sor, ezt mind leszedték, és felrakták a sajátjukat. 2022-ben magyar állami segítséggel sikerült megjavítani a templomot. A református templom a parókia mellett található.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a református templom előtti tér.
