Ábel nyomában a Hargitán

Ábel nyomában a Hargitán

Annyi bizonyos, hogy le a kalappal Szentes Antal előtt! A Madéfalvi Hargita túrára mintha Székelyföld valamennyi bakancsosát összetrombitálta volna Csaracsó határába, de voltak itt túrázók Gyenesdiástól Dicsőszentmártonig, Keceltől a Felvidékig.

Bár mi nem kapkodtuk el a parolázást: kicsit elkéstünk a rajtból, így már csak a Hargita felé kígyózó embertömeget láttuk, amelynek rögvest nyomába is eredtünk. No meg Ábelébe, hisz Tamási Áron hőse is innen, Csicsó felől indult neki a havasoknak, hogy elfoglalja erdőpásztori állását.

Bővebben
Huszadik Börzsöny Vulkántúra

Huszadik Börzsöny Vulkántúra

Bizony rég volt 2002, mikor egy zord decemberi reggelen, Ákos bácsi büféje előtt fagyoskodva indítottuk el az első Börzsöny Vulkántúra 165 indulóját. A teljesítménytúrázás akkoriban még siheder korát élte, a terepfutás is gyerekcipőben járt és még mi is a szárnyainkat próbálgattuk. Azóta már sok víz lefutott a Nagy-Vasfazék-, a Csarna- és a Magyar-völgy patakjain, a Vulkántúra pedig olyannyira felcseperedett, hogy idén már a 20. születésnapját ünnepelte.

Ákos bácsi büféje már sehol, a rajtnak immár sokadik éve a Királyrét Hotel ad otthont, ahol most a túra előtti estén azon gondolkodtunk, hogy vajon bosszankodjunk a csapadékos hétvége miatt, vagy örvendjünk annak, hogy a másnapi túra délelőttjére éppen nem jósoltak esőt?! Pedig több év után végre nem toltak szombati munkanapot a Vulkántúrára!

Az eső végül az éjszaka elállt, és az előzetesen nevező 660 túrázóból szombat reggel 459-en rajthoz is álltak. És mintha a Jóisten is tudta volna, hogy kerek születésnapot ünneplünk: a Csóványosra már napsütésben ért a mezőny. Igaz, hogy a Magosfa után ismét a hidegpárna alatt találta magát a mezőny, de legalább az idei túrának is volt szebbik arca.

Köd esetére igyekeztünk mi is fotótémát szolgáltatni: a túra útvonalán az elmúlt két hónapban 14 helyszínen újítottuk fel az irányjelző oszlopokat, vagy állítottunk újat speciális, vulkántúrás helymegjelölő táblákkal.

Persze eltévedés így is volt, no meg kiszállók is, de 405-en idén is sikeresen teljesítették a távot. A leggyorsabb idén is Józsa Gábor volt 4 óra 12 perccel, míg a hölgyek közül Tiricz Irén ért körbe leghamarabb (5:06).

Bizony rég volt 2002, mikor egy zord decemberi reggelen, Ákos bácsi büféje előtt fagyoskodva indítottuk el az első Börzsöny Vulkántúra 165 indulóját. Ebben a 20 évben immár 7060 nevezőt indítottunk útnak és 6105-ször gratulálhattunk a sikeres teljesítés után a királyréti célban; ez 86 százalékos teljesítési arány. 2022 két szempontból is rekordot hozott: idén volt a legtöbb „első bálozó” (201-en) és a legtöbb új teljesítő (171-en). De persze ezeknél a számoknál sokkal fontosabbak azok az élmények, küzdelmek, erőfeszítések, katarzisok, amelyek 1-1 vulkántúra teljesítésével járnak, és talán ugyanolyan fontosak azok a barátságok, amelyek a vulkántúra kapcsán köttetnek. 2761 – 2022-ig ennyien teljesítették legalább egyszer a Vulkántúrát. Persze vannak sokszoros teljesítők is: Bell Sándornak és Pető Sándornak eddig minden évben gratulálhattunk a sikeres teljesítéshez. Bell Sándor barátunkkal idén sajnos már nem találkozhattunk a királyréti célban, ez év őszétől már az égi túraösvényeket tapossa. Hogy idén se szakadjon meg Bell Sanyi száz százalékos teljesítési sorozata, Takács Krisztián Csipi barátunk duplán nevezett, magával vitte Sanyi itinerét is, és azt lepecsételtette az összes ponton. Mindezt a Körről beesve, ahol 29 óra letolt 152 kilométert (7100 méter pozitív szintemelkedéssel) az esős, ködös börzsönyi rengetegben.

Az idei Vulkántúra másik meghatározó pillanatát is Királyréten élhettük meg: régi, jó barátunk, Szűcs Sándor, a túra céljában kérte meg Bori Bianka kezét, aki természetesen igent mondott. Ilyen megható pillanatok színesítették a 20. Börzsöny Vulkántúrát, amelyről 2002-ben még nem gondoltuk, hogy ilyen szép történetet fut be. Mondjuk 2002-ben azt sem gondoltuk, hogy egyszer a királyréti célban a háború elől menekülő kárpátaljai magyar barátainkkal nézünk téli foci világbajnokságot.

Köszönet segítőinknek: Csapó Ágota, Károly Viktória, Kenyeres Lilla, Kenyeres Vanda, Pávó Balázs, Szabó Hanga (Királyrét), Koller Júlia és Biczó Tamás (Cseresznyefa-parkoló), Nyéki Tibor és Tóth János (NHH), Kerecsendi Nándor (Csóványos), Jakab Sándor, Roskó János és Sági Gábor (Fekete-völgy), Benke György és Gérczei Zoltán (Salgóvár), Bogdán Botond, Fóti Gábor, Hansághy Zsolt és Karsai László (Magyar-völgy).

Jövőre immár a 21. Vulkántúra következik; addigra remélhetőleg saját honlappal gazdagodik a túra az elmúlt 20 év statisztikáival, beszámolóival, képeivel! Íme egy kis előzetes:

Zempléni Kalandozások

Zempléni Kalandozások

Szeptember 24-én reggel, a sátoraljaújhelyi Zemplén kalandpark parkolójában rendhagyó túrára készülődött kb. 50 fős csapatunk és jó néhány szimpatizáns. A rendhagyó jelleget ezúttal az adta, hogy a túrát nem a helyi tagság, hanem a Kárpátaljai Hazajáró Egylet szervezte.

Bővebben
Túra a hidegpárna határán

Túra a hidegpárna határán

„Nem volnánk méltók, hogy egyesületünk életét irányítsuk, ha nem szívünkkel s lelkünkkel dolgoznánk érte.” Thirring Gusztávnak, a magyar természetjárás nagy alakjának jelmondata ez, aki egyben a turisztikai irodalom megteremtője és a Magyar Turista Egyesület alapítója is. Márványtáblája ott van Dobogókőn, az Eötvös Lóránd turistaház belső termének falán, Cholnoky Jenő, Peták István és természetesen Eötvös Lóránd emléktáblájának társaságában.

Bővebben
A huszonnegyedik Vándortúra

A huszonnegyedik Vándortúra

7:00, Nógrádi vár

Már 24. éve, hogy egy őszi reggelen összegyűlünk a Börzsönyt övező valamelyik településen, hogy nekilássunk az általában 30 kilométer hosszúra belőtt Börzsöny Vándortúrának. 2022-ben Nógrádra esett a választás; nem is értjük Nógrád vármegye névadó településének miért kellett majd negyed századot várnia, hogy a Vándortúra házigazdája legyen… Október 29.-én reggel 127-en jelentkeznek Károly Vikinél, Pávó Emesénél és Pávó Balázsnál, hogy nekivágjanak a 28,4 kilométeres távnak. Bár a hatalmas köd akár demoralizáló is lehetne, ha a webkamerák felvételei alapján nem tudnánk, hogy a hidegpárna határa kb. 600 és 700 méter közt van.

Bővebben