Archives

Losonc

Losonc egy­kor Nóg­rád vár­me­gye keres­ke­del­mi, gaz­da­sá­gi és ipa­ri köz­pont­ja volt. Refor­má­tus temp­lo­ma 1851-ben épült az egy­ko­ri góti­kus-rene­szánsz temp­lom helyén, ame­lyet 1849. augusz­tus 9‑én a cári csa­pa­tok fel­gyúj­tot­tak, így az enyé­sze­té lett. Kato­li­kus temp­lo­ma a 18. szá­zad­ban épült.

Losonc jel­leg­ze­tes épü­le­te az 1857-ben épült Viga­dó és a Város­há­za, melyek hom­lok­za­tát a város címer­ál­la­ta a peli­kán díszí­ti.

A refor­má­tus teme­tő való­sá­gos zarán­dok­he­lye a hely­be­li magya­rok­nak, de a turis­ták­nak is.

A Ráday-krip­tá­ban nyug­szik II. Rákó­czi Ferenc feje­de­lem sze­mé­lyi tit­ká­ra, Ráday Pál erdé­lyi alkan­cel­lár.

Kár­mán József író sír­he­lyét 1897-ben avat­ták fel.

Divény

1686-tól a Zichy gró­fok­hoz tar­to­zott Divény.  Ma már velük is csak a teme­tő­ben talál­koz­ha­tunk, ahol las­san a fel­irat is elko­pik sír­ja­i­kon. Pedig ere­je tel­jé­ben még töb­bek között olya­nok­kal fog­la­la­tos­ko­dott a Zichy csa­lád, hogy újra épí­tet­te a góti­kus ere­de­tű plé­bá­nia­temp­lo­mot.

Kezük nyo­mát őrzi a szé­pen meg­újult kas­té­lyuk is. A Zichyek emlé­kei mel­lett azért maradt még vala­mi a Balas­sák örök­sé­gé­ből is. Kiál­lí­tá­si tárgy lett a 15. szá­za­di, hárs­fá­ból fara­gott Imma­cu­la­ta szo­bor­ból is, amit még Balas­sa Meny­hért rabolt el a Csáb­rá­gi vár­ból.

1945-ig ada­tott meg a Zichyek­nek Divény. Aztán meg­ér­kez­tek a kom­mu­nis­ták, és elűz­ték innen az épí­tő­ket. Ott­ho­nu­kat kira­bol­ták, pusz­tu­lás­ra szán­ták, de mára már szé­pen meg­újult a kas­tély.

Torda

Szebb napo­kat is látott a római kor óta lakott Tor­da. A város ma már csak töre­dé­ke­i­ben őrzi emlé­két azok­nak az évszá­za­dok­nak, ami­kor még – főleg a sónak köszön­he­tő­en – nem­csak Erdély, de a Magyar Király­ság egyik köz­pont­ja volt.

A közép­kor­ban és a kora újkor­ban kulcs­fon­tos­sá­gú sze­rep jutott Tor­dá­nak, hiszen a plé­bá­nia­temp­lom­ban össze­sen 127 ország­gyű­lést tar­tot­tak, melyek közül a leg­hí­re­sebb az 1568-as. Ekkor mond­ták ki a négy bevett val­lás (a római kato­li­kus, az evan­gé­li­kus, a refor­má­tus és az uni­tá­ri­us) sza­bad val­lás­gya­kor­lá­sát.

Tor­dán is van mit keres­nie az ide­lá­to­ga­tó haza­já­ró­nak. A Wes­se­lé­nyi-ház­ban szü­le­tett a magyar roman­ti­kus iro­da­lom apos­to­la, Jósi­ka Mik­lós báró. Róla nevez­ték el a jövőt épí­tő magyar­ság egyik szel­le­mi bázi­sát, az elmé­le­ti líce­u­mot is.

1849 júli­u­sá­ban tör­tént hogy egy kis csa­lád érke­zett az ótor­dai refor­má­tus pap­lak­hoz. A csa­lád­fő fele­sé­gét és kis­fi­át a refor­má­tus lel­kész­re bíz­ta, aztán tovább sie­tett, hogy csat­la­koz­zon Bem sereg­éhez. De hiá­ba vár­ták vissza, Pető­fi Sán­dor örök­re eltűnt a seges­vá­ri harc­me­zőn…

1944 őszén a II. világ­há­bo­rú egyik leg­vé­re­sebb ütkö­ze­te zaj­lott hatá­rá­ban, ami­kor a magyar és német erők váll­vet­ve küzd­ve egy hónap­ra meg­akasz­tot­ták az áru­ló romá­nok­kal az ország­ra törő szov­jet Vörös Had­se­reg elő­re­nyo­mu­lá­sát. A tor­dai csa­tá­ban több mint 2500 magyar halt hősi halált.

Avasújváros

A Tál­na patak mel­lett fek­szik Ava­súj­vá­ros. A mező­vá­ros vas­kos kró­ni­ká­já­ba a Lónyayak, a Beth­le­nek, és a Wes­se­lé­nyi­ek is beír­ták a nevü­ket, hát még Bagossy Lász­ló Szat­már megyei alis­pán, aki 1717-ben az itt pusz­tí­tó tatá­rok­nak meg­álljt paran­csolt.

Újvá­ros­nak is van­nak tán­co­sai. A több nem­ze­dé­ket is fel­vo­nul­ta­tó Bok­ré­ta Nép­tánc­cso­port őrzi a magyar hagyo­má­nyo­kat.

Nagybecskerek

Az ava­rok ősi őrhe­lye a 15. szá­zad­ban a török elle­ni har­cok egyik fon­tos dél­ma­gyar­or­szá­gi szín­te­re volt. 1716-ban sza­ba­dult csak fel, de akkor­ra népe már majd­nem tel­je­sen kipusz­tult. Az új népes­sé­gét a magya­rok mel­lett szerb mene­kül­tek és német tele­pe­sek adták. A mező­vá­ros 1778-tól az újjá­szer­ve­zett Toron­tál vár­me­gye szék­he­lye lett. Szí­vé­ben az egy­ko­ri vár­me­gye­há­za mai for­má­ját 1887-ben nyer­te el, Pár­tos Gyu­la és Lech­ner Ödön vízi­ó­ja nyo­mán.

A város az 1848–49-es sza­bad­ság­harc alatt is a dél­vi­dé­ki har­cok egyik leg­fon­to­sabb pont­ja volt. A hon­vé­dő küz­del­mek a báná­ti magyar had­test parancs­no­ka, Kiss Ernő tábor­nok vezér­le­te alatt foly­tak. Az ara­di vér­ta­nú szob­rá­nak Tri­a­non után nem volt töb­bé helye a főté­ren.

A régi helyén 1868-ban épült új, impo­záns szé­kes­egy­ház. A város­hoz egy másik ara­di vér­ta­nú, Lázár Vil­mos hon­véd­ez­re­des is kötő­dik, aki itt szü­le­tett és a kated­rá­lis­ban emlé­kei is van­nak.

A temp­lom két oltár­ké­pét is Szé­kely Ber­ta­lan fes­tet­te. A főol­tár felett Nepo­mu­ki Szent János őrkö­dik. Az egyik mel­lék­ol­tár felett a Magya­rok Nagy­asszo­nya fest­mé­nye is helyet kapott.

Zágráb

A leg­ré­geb­bi szál nagy­já­ból 1091-ig nyú­lik vissza, ami­kor Szent Lász­ló kirá­lyunk püs­pök­sé­get ala­pí­tott a Med­ve-hegy lábá­nál. A Szá­va tera­sza­in kiala­kult város gyors gya­ra­po­dás­nak indult. Aztán jöt­tek a tatá­rok, akik elől IV. Béla kirá­lyunk 1241-ben Zág­ráb­ba mene­kült, és innen kért segít­sé­get a nyu­gat­tól, de hiá­ba. A tatá­rok fel­dúl­ták a várost. Ami­kor odébb áll­tak, a király neki­lá­tott, hogy a romo­kon új Zág­rá­bot épít­sen. Sza­bad kirá­lyi város­sá tet­te és meg­erő­sí­tet­te várát.

A tör­té­nel­mi köz­pont a Szent Márk-tér. Az itt szé­ke­lő hor­vát bánok hagyo­má­nyo­san a IV. Béla által épí­tett Szent Márk-temp­lom­ban tet­ték le az eskü­jü­ket. A pécsi Zsol­nay gyár­ban készült tető­cse­re­pei Hor­vát-Szla­vó­n­or­szág és Zág­ráb címe­rét min­táz­zák. A hor­vát tör­vény­ho­zás ma is ott ülé­se­zik, ahol 1558-ban elő­ször össze­ült a szá­bor.

A zág­rá­bi vár régi bás­tyá­i­ból és kapu­i­ból a Kőka­pu maradt meg. A legen­da sze­rint, ami­kor 1731-ben egy tűz­vész­ben leégett a kapu­ká­pol­na, a Szűz­anyát Gyer­me­ké­vel ábrá­zo­ló fest­mény ép maradt. A kőka­pu azóta Mária-kegy­hely.

Ami­kor Szent Lász­ló meg­ala­pí­tot­ta a zág­rá­bi püs­pök­sé­get, a Káp­ta­lan­dom­bon épít­tet­te fel a Szent Ist­ván-szé­kes­egy­há­zat, amit a tatá­rok elpusz­tí­tot­tak. A mai Mária Menny­be­me­ne­te­le kated­rá­lis már a török vész és az 1880-as föld­ren­gés után épült. Bél­le­tes kapu­ja felett a Taní­tó Krisz­tus, két olda­lán Szent Ist­ván és Lász­ló király szob­rai jele­ní­tik meg a közös tör­té­nel­met.

Az egyik oldal­ká­pol­na sír­bolt­já­ban a törö­kök elle­ni har­cok legen­dás had­ve­zé­re, Varasd örö­kös főis­pán­ja, Erdődy Tamás nyug­szik, aki két­szer is volt hor­vát bán.

1919-es újra­te­me­té­sük óta itt talál­tak vég­ső nyug­hely­re a Habs­burg-elle­nes Wes­se­lé­nyi-össze­es­kü­vés nyo­mán Bécs­új­he­lyen kivég­zett Frange­pán Kris­tóf Ferenc és Zrí­nyi Péter is.

A Zrí­nyi­ek előtt tisz­te­leg a Zrí­nyi-tér is. Az 1873-ban park­ká ala­kít­ta­tott séta­té­ren Zrí­nyi Mik­lós­nak szo­bor is jutott. De itt van Juri­sics Mik­lós mell­szob­ra is.

Zág­ráb a 19. szá­zad végé­re fej­lő­dött iga­zi nagy­vá­ros­sá. Ma az Alsó­vá­ros­ban van a leg­na­gyobb nyüzs­gés. A fő teret egy olyan jel­kép ural­ja, ami a magya­rok szá­má­ra min­dig tüs­ke marad. 1866 óta áll itt Jel­ačić bán szob­ra, aki 1848-ban Bécset válasz­tot­ta Pest helyett. A Habs­bur­gok fel­buj­tá­sá­ra ránk támadt sere­gé­vel, ám Pákozd­nál akadt egy kis gond­ja. Annyit azért jegyez­zünk meg, hogy Jelacsics ere­de­ti­leg kard­já­val Buda­pest felé súj­tott, ám ma már dél felé mutat.

A Jelacsics-tér egyéb­ként a magyar idők­ben még piac volt, ahol har­min­ca­dot szed­tek. Innen maradt ma is a tér egyik kapu­já­nak a neve: Har­mi­ca.

De ha már Jelacsics, akkor emlé­kez­zünk meg a köl­tő­ről is, aki azt írta: “Fut Bécs felé Jel­la­sics, a gyá­va, Sere­gé­nek sere­günk nyo­má­ba”. Mert 1840-ben ifjú kato­na­ként itt, a zág­rá­bi ispo­tály­ban ápol­ták Pető­fi Sán­dort.

De van­nak itt még érde­kes magyar vonat­ko­zá­sok. Pél­dá­nak oká­ért a Művé­sze­ti Pavi­lon, ami ere­de­ti­leg a buda­pes­ti Város­li­get­ben állt a mil­len­ni­u­mi kiál­lí­tá­son, de 1898 óta már Zág­rá­bot éke­sí­ti.

Zág­ráb köz­pon­ti teme­tő­je a Miro­goj, ahol több ezer monar­chi-beli kato­na mel­lett 450 hősi halált halt magyar kato­na is nyug­szik.

A zág­rá­bi magya­ro­kat Hor­vát­or­szág leg­ré­geb­bi magyar szer­ve­ze­te, az Ady End­re Magyar Kul­túr­kör fog­ja össze.

Nagyszőlős

Ami­kor 1848-ban Ugo­csa vár­me­gye főis­pán­ja, báró Peré­nyi Zsig­mond a sza­bad­ság­harc­ba indult, meg­hagy­ta, hogy ne zár­ják be a kas­tély kapu­ját, a sza­bad­ság­harc kato­ná­i­nak adja­nak szál­lást és tárt kapuk­kal vár­ják haza­té­ré­sét. Peré­nyi báró soha nem tér­he­tett haza, a csá­szá­ri­ak kivé­gez­ték, de hű népe még soká­ig tárt kapuk­kal vár­ta sze­re­tett báró­ját és a sza­bad­ság­har­co­so­kat. A romos vár és a 14. szá­za­di ere­de­tű kas­tély, ennyi maradt a Peré­nyi csa­lád­ból Ugo­csa vár­me­gye régi köz­pont­já­ban, Nagy­sző­lő­sön.

Peré­nyi Zsig­mond szob­ra ere­de­ti­leg a főte­ret díszí­tet­te, de a szov­jet idők­ben nem marad­ha­tott. Ma a volt vár­me­gye­há­za előtt áll, s az épü­let­ben műkö­dő magyar közép­is­ko­la is a vér­ta­nú báró nevét vise­li.

Él még Nagy­sző­lő­sön zene­szer­zőnk, Bar­tók Béla emlé­ke is. Néhány gyer­me­ké­vét töl­töt­te itt, s ebben a város­ban volt az első nyil­vá­nos fel­lé­pé­se is. Az egy­ko­ri háza mel­lett a köz­pont­ban is van egy kisebb emlé­ke.

A vár­ból elűzött feren­ce­sek a Peré­nyi­ek hívá­sá­ra a 17. szá­zad­ban tér­tek vissza Nagy­sző­lős­re. Temp­lo­mu­kat és kolos­to­ru­kat a szov­jet idők­ben múze­um­má nyil­vá­ní­tot­ták. Ám az újjá­éledt feren­ces rend ismét dia­dalt ara­tott a hitet­len­ség felett, s hosszas huza­vo­na után, 2001-ben vissza­kap­ta jogos tulaj­do­nát.

Hason­ló sor­sa volt a Nagy­bol­dog­asszony temp­lom­nak is. A hit hét évszá­za­dos bás­tyá­ját meg­gya­láz­ta a sztá­li­nis­ta Szov­jet­unió. 1959-ben fel­dúl­ták, kira­bol­ták, bezár­ták Isten házát, és vál­la­la­ti rak­tár­ként hasz­nál­ták. De egy vala­mi nem vet­tek szá­mí­tás­ba: a magya­rok nagy­asszo­nya soha nem hagy­ja el hívő népét. A vörös biro­da­lom össze­om­lott és a lel­kes hívek, ahogy lehe­tett, 1991-ben meg­újí­tot­ták és újra­szen­tel­ték a temp­lo­mot.

Hátszeg

Hát­szeg várá­nak, ami a pusz­tí­tó tatár­já­rás után épül­he­tett, a török táma­dá­sok miatt már csak híre, s ham­va maradt. Csak­úgy, mint a Nagy Lajos kirá­lyunk ala­pí­tot­ta feren­ces kolos­tor­nak. Azért volt olyan is, 1550-ben, hogy a Hát­szeg vidé­ki nemes­ség meg­ver­te az Erdély­be betört havasalföldi–török sere­get. Miköz­ben a har­cok­ban for­gá­cso­lód­tunk, a 17. szá­zad­ban sok román mene­kül­tet foga­dott be a vidék, akik idő­vel lélek­szám­ban felénk is kere­ked­tek. 1764-től közel egy évszá­za­dig Hát­szeg az I. Erdé­lyi Román Határ­őr­ez­red része lett. 1916-ban a romá­nok meg­száll­ták, de pár nap után súlyos vere­sé­get szen­ved­tek a német–osztrák–magyar sere­gek­től. Aztán nyu­ga­ti segít­ség­gel csak eloroz­ták Dél-Erdélyt is, így már csak apró emlé­ke­ink marad­tak, mint pél­dá­ul egy olyan kút, ame­lyet az 1896-os Mil­le­ni­um évé­ben állí­tot­tak.

A város 18. szá­za­di kato­li­kus temp­lo­mát 1893-ban a Nop­csák újí­tot­ták fel, s ki is jelöl­ték maguk­nak vég­ső nyug­he­lyül. Itt alussza örök álmát címer­rel éke­sí­tett díszes sír­em­lék­ben idő­sebb Nop­csa Ferenc báró, Hunyad vár­me­gye főis­pán­ja, Erzsé­bet király­né udvar­mes­te­re is. A Nop­csák­nak már csak lel­kük él itt, de nem halt még ki a magyar szó Hát­szeg­ről. A temp­lom­ban az édes anya­nyel­ven szól még a rózsa­fü­zér imád­ság.

Nagymarton

A Vul­ka-völgy leg­je­len­tő­sebb tele­pü­lé­se, a Nagy­mar­to­ni csa­lád egy­ko­ri bir­tok­köz­pont­ja: Nagy­mar­ton. A 16. szá­zad­ban több­ször is dúl­ta a török, majd a 17.-től az Ester­há­zy­ak bir­to­ka lett.

Itt szü­le­tett 1757-ben a neves bota­ni­kus, Kita­i­bel Pál is.

Közép­ko­ri ere­de­tű, védő­fal­lal öve­zett Szent Már­ton plé­bá­nia­temp­lo­mát több­ször átépí­tet­ték és bőví­tet­ték, amint magyar nyel­vű fel­ira­ta is mutat­ja, leg­utóbb 1907-ben.