A Tele­ki 50 az a túra, amin eddig (bár­mennyi­re is sze­ret­tem vol­na az elő­ző évek­ben) csak a 30-ason indul­tam, de idén vég­re meg­tört a jég és az 50-esen raj­tol­tunk el. A GPS-em a végé­re 50,2 km‑t mért, mely­hez 2171 m. szint­emel­ke­dés tár­sult. Az idén immá­ron 23. alka­lom­mal került meg­ren­de­zés­re a Dr. Tele­ki Pál gróf emlé­ké­re meg­ren­de­zett tel­je­sít­mény­tú­ra, melyet a szer­ve­zők idén a 2022-ben elhunyt Bell Sán­dor (22-sze­res, azaz 100%-os Tele­ki tel­je­sí­tő) emlé­ké­nek is aján­lot­tak. Cso­da­szép idő volt végig, job­bat nem is kíván­hat­tunk vol­na. A dré­gely­pa­lán­ki rajt után hamar meg­ér­kez­tünk a hegy lábá­hoz és elkezd­tük a kemény emel­ke­dést Dré­gely várá­hoz, ahon­nan már reg­gel cso­da­szép kilá­tás nyílt a kör­nyék­re.

A Csán­ki-kert érin­té­se után eresz­ked­tünk le Király­há­zá­ra, majd követ­ke­zett az impo­záns kilá­tás­sal bíró Nagy-Mána, tovább emel­ked­ve pedig a Három-hányás és a Csó­vá­nyos. Innen a már jól ismert kal­de­ra pere­mén halad­tunk át Nagy-Hideg-hegy­re, ahol fris­sí­tet­tünk egyet a turis­ta­ház­ban. Kis­i­nóc felé ren­ge­te­get lejt az út, már-már kel­le­met­le­nül, de ez a sza­kasz nagyon gyor­san eltelt és a kál­vá­ria meg­má­szá­sa után már a kós­pal­la­gi ellen­őr­ző­pont követ­ke­zett a falu­szé­len, ami a 30-as táv cél­he­lye is volt egy­ben. Egy finom gulyás­le­ves elfo­gyasz­tá­sa után követ­ke­zett a mara­dék bő 17 kilo­mé­ter. Innen az útvo­nal egy új sza­ka­szon haladt tovább, érint­ve Bell Sán­dor közel­múlt­ban fel­ál­lí­tott kop­ja­fá­ját.

A Békás-rét­ről kité­rőt tet­tünk a Pálos kolos­tor­ro­mok­hoz, majd Török­me­ző követ­ke­zett. Nem sokat időz­tünk az ellen­őr­ző­pon­ton, halad­tunk tovább a szép, virá­gos Köves­me­ző­re és utá­na Hegyes-tető­re egy utol­só, igen erős kap­ta­tón. Innen még volt 3 km. a célig, ami szin­te örök­ké­va­ló­ság­nak tűnt a hosszú lejt­me­net­ben, de végül csak elér­tük a zebe­gé­nyi Tri­a­non emlék­he­lyet.

Kemény túra volt, az első fele főleg nagyon izmos. Viszont nagyon jel­leg­ze­tes is, hiszen végig gya­lo­gol­tunk az egész Bör­zsö­nyön az észa­ki vég­pont­já­tól a déli vég­pont­já­ig, érint­ve a leg­ma­ga­sabb csúcs­pon­to­kat. Kitű­nő szer­ve­zés volt — mint min­den Haza­já­ró túra. Cso­dá­la­tos szín­vi­lág­ban pom­pá­zott a ter­mé­szet ezek a kora nyá­ri­as napon, talán a fotók kicsit vissza­ad­ják, bár nyil­ván élő­ben volt az iga­zi. Írá­som végén pedig a túra név­adó­já­tól bemá­sol­nék egy idé­ze­tet, mely­nek a jelen­ben is nagyon nagy fon­tos­sá­ga kel­le­ne legyen:

“Örü­lök, ha pár­to­kat és véle­mé­nye­ket látok, csak azt nem aka­rom, hogy az ország bomol­jék pár­tok­ra, elfe­led­jük az orszá­got és az egyé­ni­es­ke­dés annyi­ra fel­ap­róz­zon ben­nün­ket, hogy az összes­ség­ről meg­fe­led­kez­zünk. Mi sok­fé­lék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehet­sé­ges nem­zet. Ne paza­rol­juk el ezt a tehet­sé­get egy­más ellen, hiá­ba­va­ló dol­gok­ra. Min­den nem­zet akkor adja a leg­töb­bet az embe­ri­ség­nek, önma­gá­nak és a vele barát­ság­ban élő nem­ze­tek­nek, ha leg­job­ban éli ki saját maga nem­ze­ti for­má­ját, saját jel­le­me sze­rint.” /Teleki Pál/

Köszö­net Kor­mos Ist­ván túra­tár­sunk­nak a beszá­mo­ló­ért, és a képe­kért.