Archives

Beszterce

Az Árpád-kori magyar város­ba a tatár pusz­tí­tá­sok után tele­pí­tet­tek kirá­lya­ink szá­szo­kat. Miu­tán sza­bad kirá­lyi város lett, szé­pen fej­lő­dött és mivel Buko­vi­na és Erdély hatá­rán fek­szik, a keres­ke­de­lem­ből ala­po­san meg­gaz­da­go­dott. Még a 20. szá­zad ele­jén is a szá­szok adták a több­sé­gét, ám miu­tán elűz­ték őket, ma a nyolc­va­nez­res­sé duz­zasz­tott város­nak már 90%-a román és alig 7%-a magyar, míg a néme­tek­nek már csak ham­vai és épí­tett örök­sé­gei marad­tak.

Besz­ter­ce neve­ze­tes­sé­gei között talál­juk az úgy­ne­ve­zett lábas­há­za­kat, vagy­is a lába­kon álló háza­kat, ahol annak ide­jén a leg­gaz­da­gabb szász keres­ke­dők éltek.

Ha nyi­tott szem­mel járunk, sok apró régi magyar jelen­lét­re uta­ló jel­ké­pet fedez­he­tünk fel a város­ban. Több épü­le­ten is ott van­nak még a magas­sá­gi pon­tot jelö­lő magyar nyel­vű vas­táb­lák.

Besz­ter­ce Mátyás kori címe­re is ott ékes­ke­dik egy hom­lok­za­ton.

A város nem­ze­ti­sé­ge­it a temp­lo­mok is meg­ha­tá­roz­zák. Míg a szá­szok főként evan­gé­li­ku­sok vol­tak, a magya­rok a római-kato­li­kus temp­lom­ba jár­tak.

Borsabánya

Ahol a Csisz­la-patak a Visó­ba talál, las­san éle­de­zik rom­ja­i­ból Bor­sa­bá­nya. Madár­táv­lat­ból cso­dás hava­si kör­nye­zet­ben, a Torony­ága és a Sár­kány tömb­je­i­nek öle­lé­sé­ben pró­bál­ja kihe­ver­ni az elmúlt évti­ze­dek túl­haj­szolt bányá­sza­tát. Las­san gyó­gyul­nak a táj­se­bek, s tisz­tul patak­ja­i­ból a cián.

Nemes­ér­ce­it, ara­nyát már évszá­za­dok óta bányász­ták, a 18. szá­zad­ban cip­sze­rek és tótok is érkez­tek bányái műve­lé­sé­re, de népes­sé­ge sűrűn vál­ta­ko­zott: ami­kor hanyat­lott a bányá­szat, sokan elmen­tek, ami­kor újra fel­vi­rá­go­zott, megint vissza­jöt­tek. Leg­utóbb a román kom­mu­niz­mus hoz­ta magá­val a töme­ge­ket és a tömb­há­za­kat a mára­ma­ro­si Eldo­rá­dó­ba, de az elmúlt évti­ze­dek­ben leha­nyat­lott, majd 2006-ban meg is szűnt a bányá­szat Bor­sa­bá­nyán.

Azóta se talál­ja önma­gát, de a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet és a turiz­mus hoz­hat még szebb jövőt a tele­pü­lés­nek.

Zára

1918-ig Dal­má­cia fővá­ro­sa a közel 3000 éves múlt­ra vissza­te­kin­tő Zára volt. A város bővel­ke­dik magyar emlé­kek­ben. A Szűz Mária temp­lom harang­tor­nyán latin fel­irat is meg­örö­kí­ti Kál­mán kirá­lyunk dicső­sé­gét.

Dal­má­cia egyik leg­szebb közép­ko­ri épít­mé­nye, a Szent Anasz­tá­zia-kated­rá­lis. Harang­tor­nya Zára egyik jel­ké­pe.

Köny­ves Kál­mán halá­la után foly­ta­tó­dott a ver­sen­gés a váro­sért a magya­rok és velen­ce­i­ek között. II. Ist­ván, III., majd IV. Béla is a magyar koro­na alá haj­tot­ta, de a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb had­já­rat Nagy Lajos kirá­lyunk nevé­hez fűző­dik, aki 1357-ben, miu­tán Zára és a dal­mát váro­sok fel­lá­zad­tak Velen­ce ellen, bevo­nult a város­ba. A Szent Ferenc kolos­tor­ban maga a király dik­tál­ta a zárai béke fel­té­te­le­it, amely­ben a Dal­má­cia szék­he­lyé­vé tett város szá­má­ra jogo­kat ado­má­nyo­zott.

1797-től az első világ­há­bo­rú végé­ig az Osztrák–Magyar Monar­chia része volt, majd rövid olasz fenn­ha­tó­ság után előbb Jugo­szlá­via, majd Hor­vát­or­szág része lett.

Zárá­ban a leg­újabb kor is tar­to­gat érde­kes­sé­ge­ket. A ten­ger­par­ti sétá­nyon külön­le­ges dal­la­mú han­go­kat hall­ha­tunk. Egy vilá­gon egye­dül­ál­ló hang­szer, a ten­ge­ri orgo­na a víz és a szél össz­já­té­ká­val játssza ran­dom a kis har­mó­ni­á­kat.

Nin

A Hor­vát Király­ság első fővá­ro­sa és szak­rá­lis köz­pont­ja Nin volt, egé­szen addig, amíg 1105-ben Köny­ves Kál­mán kirá­lyunk a Szent Koro­na fenn­ha­tó­sá­ga alá ren­del­te Hor­vát­or­szá­got.

A Szent Kereszt temp­lo­mot mél­tán neve­zik a világ leg­ki­sebb kated­rá­li­sá­nak. A 9. szá­zad­ban épült, és soká­ig a hor­vát kirá­lyok udva­ri kápol­ná­ja­ként szol­gált.

Az óvá­ros­ban még koráb­bi emlé­kek is fel­fe­dez­he­tők. Az egy­ko­ri római fóru­mon dacol­nak az új idők­kel a Ves­pa­si­a­nus csá­szár ide­jé­ből, az 1. szá­zad­ból szár­ma­zó temp­lom marad­vá­nyai.

Körösbánya

Arany­ér­ce­it már a róma­i­ak bányász­ták, de a magyar kirá­lyok is szor­gos­kod­tak ásvány­kin­csei kiak­ná­zá­sá­ban. A Hunya­di csa­lád bir­to­kán maga Mátyás király is járt, aztán elaján­dé­koz­ta a Bátho­ryak­nak. 1746-tól 130 évig Zaránd vár­me­gye szék­he­lye volt. Mert bizony a tatá­rok és törö­kök is dúl­ták ren­de­sen Körös­bá­nyát, de magyar népe a leg­na­gyobb vér­vesz­te­sé­ge­ket az 1784-es és 1848-as móc­vi­dé­ki fel­ke­lé­sek alatt szen­ved­te el.

A magyar­ság egy­kor virág­zó, pezs­gő szel­le­mi köz­pont­ja, a feren­ces kolos­tor is mint­ha nyug­díj­ba vonult vol­na. A közép­kor­ban lete­le­pe­dő feren­ce­sek a mai temp­lo­mot és kolos­tort a régi helyén a 18. szá­zad­ban épí­tet­ték.

A móc­dú­lás után újjá­épí­tett egy­há­zat az 1950-es évek­ben újabb trau­mák érték: ide inter­nál­ták a feren­ces rend­tar­to­mány több tucat test­vé­rét.

Lesz még jövő­je a kolos­tor­nak, hála Böj­te Csa­ba test­vér­nek, aki gon­do­zá­sá­ba vet­te. Lehet még lel­ki köz­pont, de egy­ben az érc­hegy­sé­gi túrák bázi­sa is.

Chicago

Az Egye­sült Álla­mok har­ma­dik leg­na­gyobb váro­sa, közel 3 mil­lió lakost szám­lál, de ha hoz­zá vesszük az elő­vá­ro­sa­it is, akkor már egy Magyar­or­szág­nyi ember­ről beszél­he­tünk.

Ha csak 3 évszá­za­dot vissza­re­pül­nénk az idő­ben, egy mocsa­ras terü­le­tet talál­nánk a helyén, ahol a pota­wa­to­mi indi­á­nok élde­gél­nek, a saját nyel­vü­kön „Checagou”-nak, vagy­is vad hagy­má­nak neve­zett föld­jü­kön. Az első euró­pa­i­ak az 1700-as évek végén merész­ked­tek ide. 1833-ban aztán 350 tele­pes érke­zett, akik tele­pü­ket Chi­ca­go­nak nevez­ték el. 4 év sem kel­lett és váro­si rang­ra emel­ke­dett, majd kivá­ló föld­raj­zi elhe­lyez­ke­dé­se foly­tán a nyu­gat felé ter­jesz­ke­dő Egye­sült Álla­mok fő kiin­du­ló­pont­já­vá vált. Az Illi­no­is és Michi­gan Csa­tor­na, a vas­út­vo­nal és az innen indu­ló legen­dás 66-os útnak köszön­he­tő, hogy a 20. szá­zad már több mint 1 mil­lió ember­re köszön­tött rá Chi­ca­gó­ban.

1893-ban már világ­ki­ál­lí­tást ren­de­zett a város, ami új, meg­ha­tá­ro­zó irányt adott a világ épí­té­sze­té­nek. Innen indult világ­hó­dí­tó útjá­ra a magas­épí­té­szet, Ame­ri­ka és a világ szá­mos pont­ján sor­ra nőt­tek ki a föld­ből a chi­ca­gói min­tá­ra épült fel­hő­kar­co­lók.

Az 1920-as évek nem túl hízel­gő hír­ne­vet hoz­tak Chi­ca­gó­nak. A véres gengsz­ter­há­bo­rúk­ban áll­va maradt Al Capo­ne gya­kor­la­ti­lag a tel­jes várost az irá­nyí­tá­sa alá von­ta, míg­nem 1931-ben vég­re sike­rült rács mögé zár­ni.

Chi­ca­go a ’30-as évek­ben a hete­dik leg­na­gyobb magyar város volt. Akkor közel 75 ezer magyar élt itt, de ma is több mint har­minc­ez­ren van­nak, akik még nem olvad­tak fel a nagy chi­ca­goi tégely­ben.

A zsú­folt beton­ren­ge­teg szé­dí­tő magas­sá­gai után nyu­gal­mat ad a magyar lélek­nek Chi­ca­go nyu­ga­ti része, Nor­ridge város­ré­sze, ahol egy hatal­mas szé­kely­ka­pu azt üze­ni: ki itt belép, egy darab­ka magyar föld­re lel. A Chi­ca­goi magyar refor­má­tus egy­ház 1914-ben ala­kult meg. Egy év sem telt el, és már temp­lo­mot szen­tel­tek, lel­ki­pász­tort iktat­tak, betel­je­sít­ve az írást: „akik az úrban bíz­nak, ere­jük meg­újul.”

Az ’56-os emlék­mű, mel­let­te a refor­má­tus nőegy­let ado­má­nyoz­ta harang, mind-mind az ott­hon gyö­ke­re­ző magyar iden­ti­tást erő­sí­tő jel­ké­pek.

Detroit

Det­ro­i­tot egy fran­cia szőr­me­ke­res­ke­dő, neve­ze­te­sen Sieur Cadil­lac ala­pí­tot­ta a 18. szá­zad első évé­ben. Ami­kor oda­ha­za Rákó­czi feje­del­münk az akkor 700 éves haza sza­bad­sá­gá­ért küz­dött, ide­kint a fran­ci­ák épp az ősla­kos indi­á­nok utó­véd­har­ca­i­val vol­tak elfog­lal­va. Beje­lent­kez­tek a váro­sért a bri­tek is, ám a füg­get­len­sé­gi hábo­rú után vég­ér­vé­nye­sen az Egye­sült Álla­mok része és Michi­gan állam fővá­ro­sa lett. De csak 1847-ig, mert a Det­ro­it folyó túl­part­ján már Kana­da van, így nem akar­ták kiten­ni a fővá­rost az eset­le­ges észa­ki táma­dá­sok­nak.

Ha Det­ro­it, akkor mére­tes ame­ri­kai kocsik. Bizony, „Motor City” az ame­ri­kai autó­gyár­tás fel­leg­vá­ra. Ford, Chrysler, Gene­ral Motors, csak hogy a leg­na­gyob­ba­kat említ­sük.

Az ame­ri­ka­i­ak­nak az autó talán az elsőd­le­ges stá­tusz-szim­bó­lu­muk. Pont úgy, ahogy váro­sa­ik­nak a torony­há­zak. Det­ro­it iko­ni­kus épü­le­tei nem vélet­le­nül a Gene­ral Motors tor­nyok.

A XX. szá­zad első felé­ben az autó­gyá­rak nyo­mán virág­zó gaz­da­ság töme­gé­vel von­zot­ta a mun­ka­erőt, köz­tük a kiván­do­rolt magya­ro­kat. Az ’50-es évek­ben aztán az autó­ipar hanyat­la­ni kez­dett. A vál­sá­got csak tetéz­te a beván­dor­ló nége­rek 1967-es, halá­los áldo­za­tok­kal járó zavar­gá­sa. Az ipar vissza­szo­ru­lá­sa és a bűnö­zés elbur­ján­zá­sa miatt a fehér népes­ség, köz­tük sok hazánk­fia is a távo­zás mel­lett dön­tött, így a város lakos­sá­ga meg­fe­le­ző­dött.

Dear­born­ban a Hen­ry Ford Múze­um az ame­ri­kai köz­le­ke­dé­si tech­no­ló­gia fej­lő­dé­sét mutat­ja be a jár­mű­vö­kön keresz­tül. A 200 auto­mo­bil között ter­mé­sze­te­sen ott van­nak a leg­el­ső For­dok is.

Det­ro­it fény­ko­rá­ban, Del­ray kül­vá­ros­ban egy való­sá­gos magyar negyed ala­kult ki. Aztán a hanyat­lás ide­jén az addig békés kör­ze­tet is feke­ték és dél-ame­ri­kai beván­dor­lók lep­ték el. A Szent Kereszt temp­lom a fáj­dal­ma­san pusz­tu­ló kör­nye­zet­ben ma is a det­ro­i­ti magya­rok lel­ki-szel­le­mi oázi­sát jelen­ti.

1974-ben Mind­szenty József bíbo­ros her­ceg­prí­más is meg­lá­to­gat­ta a zsú­fo­lá­sig telt temp­lo­mot. A láto­ga­tás­ról készült emlé­ke­ket erek­lye­ként őrzi a közös­ség.

Cleveland

Volt idő, ami­kor Buda­pest után a máso­dik leg­na­gyobb magya­rok lak­ta tele­pü­lés Cleve­land volt. Oly­annyi­ra, hogy egy­kor Ame­ri­ka Deb­re­cen­je­ként is emle­get­ték a várost, mivel közel 30 ezer magyar élt itt egy tömb­ben, és beszél­ték a magyar nyel­vet. Ma is pezs­gő magyar élet folyik Cleve­land-ben. Van cser­ké­szet, hét temp­lom­ban hir­de­tik magyar nyel­ven az igét, sőt, magyar isko­la is van. A magyar­ság egyik támasz­pont­ja a Bocs­kai Rádió.

Cleve­land sok magyar emlék­kel is büsz­kél­ked­het.

Ami­kor Kos­suth Lajos a füg­get­len­sé­gi harc foly­ta­tá­sa mel­lett kor­tes­ked­ve Ame­ri­kát jár­ta, 1852-ben Cleve­land­be is eljött. A láto­ga­tás 50. évfor­du­ló­ján a nagy­sza­lon­tai Kos­suth-szo­bor pon­tos mását avat­ták fel itt, az egye­te­mi park­ban.

Az ’56-os sza­bad­ság­harc emlé­két nagy becs­ben tart­ják a ten­ge­ren túli magya­rok. A cleve­landi emlék­mű­vet az 50. évfor­du­lón állí­tot­ták. Mind­szenty bíbo­ros kul­tu­sza is él még. Bronz­szob­ra 1997 óta díszí­ti a teret. 1975-ben Mind­szenty teret avat­tak a helyi magya­rok, de van itt Magyar Múze­um is.

Cleve­land-et erdős város­nak is neve­zik. A Kul­túr­kert­ben a sok nem­zet között ter­mé­sze­te­sen a magyar­nak is jutott egy föld­da­rab­ka, ahol bemu­tat­koz­hat, jó hírét vihe­ti évez­re­des hazánk­nak. Mint­ha egy ott­ho­ni város­ban jár­nánk, annyi a magyar szo­bor és emlék­mű a kert­ben.

Cleve­land­nek két kato­li­kus egy­ház­köz­sé­ge van. Az egy­ko­ri magyar negyed­ben, a Bakayon a Szent Erzsé­bet temp­lom­ban 1897-ben tar­tot­ták az első magyar nyel­vű kato­li­kus misét.

Fairport Harbour

A kis­te­le­pü­lés külön­le­ges­sé­ge, hogy a 19. szá­zad végén sok magyar érke­zett Fair­pot Har­bour-ba. Közel 7500 kilo­mé­ter­re ott­hon­tól meg­do­bog­tat­ja a szí­vet a magyar zász­ló és az Isten hozott fel­irat. Azt mond­ják, az Egye­sült Álla­mok­ban itt a leg­ma­ga­sabb a magya­rok ará­nya. A mint­egy 3000 lélek­ből min­den tize­dik magyar gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­zik. De a magyar itt inkább már csak szár­ma­zást jelent, alig hasz­nál­ja már vala­ki a magyar nyel­vet. A pro­tes­táns híve­ket szol­gá­ló temp­lom­ban a tisz­te­le­tes azért még magya­rul hir­de­ti az igét.

A temp­lom­bel­ső az egy­kor virág­zó magyar közös­ség­ről tanús­ko­dik. De saj­nos nagy­részt már csak a szín­fa­lak marad­tak: némán is beszé­des üveg­ab­la­kok, fel­ira­tok, régi fény­ké­pek…