A fia­tal tele­pü­lés Tóth József föld­bir­to­kos­nak, ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­nek köszön­he­ti létét, aki a XX. szá­zad első évti­ze­dé­ben bir­to­ka egy részé­nek kiosz­tá­sá­val tet­te le a falu alap­ja­it, majd isko­lá­kat és temp­lo­mot is épít­te­tett a gya­ra­po­dó közös­ség­nek.

A falu hűen őrzi első plé­bá­no­sa, Sza­bó Dénes már­tír emlé­két, akit a máso­dik világ­há­bo­rú végén, 1944-ben a jugo­szláv par­ti­zá­nok elhur­col­tak és kegyet­le­nül kivé­gez­tek.

A helyi közös­ség meg­úju­ló ere­jét jel­zi, hogy mennyi min­den sűrű­sö­dött itt össze, a falu a dél­vi­dé­ki magyar­ság egyik szel­le­mi köz­pont­já­vá lett és ma már van annyi lát­ni­va­ló itt és a kör­nyé­ken, hogy a falu­si turiz­mus is fel­élén­kült.

A tóth­fa­lu­si kitárt szár­nyú turul­ma­dár büsz­kén hir­de­ti a hazát járó ván­dor­nak a meg­úju­ló dél­vi­dé­ki magyar éle­tet és az Iste­ni örök igaz­sá­got. Jelen­leg ez a leg­na­gyobb turul­szo­bor a Dél­vi­dé­ken.

Még ebben a cudar, lélek­el­le­nes világ­ban is van­nak elpusz­tít­ha­tat­lan magyar szi­ge­tek. Ilyen az Árpád-kori Kis­pi­ac is, ahol kicsi­ben egész Észak-Bács­ka össze­sű­rű­sö­dik: homok és szán­tó­föld, domb­hát és lege­lő talál­ko­zik hatá­rán.

A Dél­vi­dék vissza­tér­te­kor épült temp­lo­ma kivé­te­les kin­cset őriz: a kom­mu­nis­ta elnyo­más után elő­ke­rült Magya­rok nagy­asszo­nya oltár­ké­pet még az 1944-es temp­lom­épí­tők szán­ták falá­ra.

Az élet újjá­szü­le­té­sét, a tava­szi vissza­té­rést hir­de­ti a Kapi­tány-tó madár­da­los náda­sa is, amely men­tén az idő kere­ké­vel szem­ben teke­rünk tovább a szé­les homok­há­ton.

Haj­du­já­rás föld­je kivá­ló sző­lő- és gyü­mölcs­ter­mesz­tés­re. Itt él Mau­rer Osz­kár bor­ter­me­lő, aki hagyo­má­nyos mód­sze­rek­kel fog­lal­ko­zik régi magyar sző­lő­faj­ták­kal, és az ősi ren­det pró­bál­ja újra meg­ho­no­sí­ta­ni a régi Csong­rá­di bor­vi­dé­ken és a Sze­rém­ség­ben.

A szom­szé­dos Ludas hatá­rá­ban fek­szik az ősré­gi Luda­si-tó. Az elöre­ge­dő pusz­tai tó egyik utol­só mene­dé­ke a láp­vi­dé­ki élő­vi­lág­nak, csó­nak­kal nem láto­gat­ha­tó Spe­ci­á­lis Ter­mé­sze­ti Rezer­vá­tum, ahol csak madár­faj­ból több mint 200-at tar­ta­nak szá­mon. A mocsa­ras vidék, a tó nádas víz­vi­lá­ga min­dig is szer­ves részét képez­te a kör­nyék éle­té­nek, és remek rej­tek­he­lyül szol­gált a török elől buj­ká­lók­nak, majd a betyá­rok­nak is.

Leg­na­gyobb szi­ge­te a Rózsa Sán­dor szi­get, vagy más­ne­vén Boszor­kány­szi­get, ahol a legen­da sze­rint a híres rösz­kei betyár rej­tő­zött el a csend­őrök elől.