Az Árpád-kori magyar város­ba a tatár pusz­tí­tá­sok után tele­pí­tet­tek kirá­lya­ink szá­szo­kat. Miu­tán sza­bad kirá­lyi város lett, szé­pen fej­lő­dött és mivel Buko­vi­na és Erdély hatá­rán fek­szik, a keres­ke­de­lem­ből ala­po­san meg­gaz­da­go­dott. Még a 20. szá­zad ele­jén is a szá­szok adták a több­sé­gét, ám miu­tán elűz­ték őket, ma a nyolc­va­nez­res­sé duz­zasz­tott város­nak már 90%-a román és alig 7%-a magyar, míg a néme­tek­nek már csak ham­vai és épí­tett örök­sé­gei marad­tak.

Besz­ter­ce neve­ze­tes­sé­gei között talál­juk az úgy­ne­ve­zett lábas­há­za­kat, vagy­is a lába­kon álló háza­kat, ahol annak ide­jén a leg­gaz­da­gabb szász keres­ke­dők éltek.

Ha nyi­tott szem­mel járunk, sok apró régi magyar jelen­lét­re uta­ló jel­ké­pet fedez­he­tünk fel a város­ban. Több épü­le­ten is ott van­nak még a magas­sá­gi pon­tot jelö­lő magyar nyel­vű vas­táb­lák.

Besz­ter­ce Mátyás kori címe­re is ott ékes­ke­dik egy hom­lok­za­ton.

A város nem­ze­ti­sé­ge­it a temp­lo­mok is meg­ha­tá­roz­zák. Míg a szá­szok főként evan­gé­li­ku­sok vol­tak, a magya­rok a római-kato­li­kus temp­lom­ba jár­tak.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 246. rész: Borgói-hegység — Beszterce vidékén