Archives

Négyfalu (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu)

Ere­de­ti­leg Hét­fa­lu, a hét­fa­lu­si csán­gók lak­ják. A tele­pü­lés­rend­szer a 12–13. szá­zad­ban ala­kul­ha­tott ki, min­den való­szí­nű­ség sze­rint az ide­ren­delt bese­nyő határ­őrök leszár­ma­zot­tai. Ebből Négy­fa­lut, Bács­fa­lut, Tür­köst, Cser­nát­fa­lut és Hosszú­fa­lut 1950-ben Sze­cse­le­vá­ros néven egy­be­ol­vasz­tot­ták.

A hét­fa­lu­si csán­gók java része evan­gé­li­kus, így Tür­kö­sön az evan­gé­li­kus temp­lom kert­jé­ben talál­ha­tó a világ­há­bo­rús emlék­mű. Érde­kes­ség, hogy itt hímez­ték Kos­suth Lajos szem­fe­de­lét, és a temp­lom­kert rózsa­bok­ra­i­nak szir­ma került a halot­ti pár­ná­ba is. A temp­lom szom­széd­sá­gá­ban áll a kúria, ami a Nép­raj­zi Múze­um­nak ad ott­hont, és Hét­fa­lu­ra jel­lem­ző kapu­já­val hív­ja fel magá­ra a figyel­met.

Cser­nát­fa­lu­ban van Bras­són kívül az egyet­len magyar közép­is­ko­la a megyé­ben, de már van magyar óvo­da és nap­kö­zi is. A város szé­li teme­tő­ben talál­ha­tó az egy­kor a főte­ret éke­sí­tő, a ’48-as sza­bad­ság­harc hőse­i­nek emlé­ket állí­tó Csán­gó Szo­bor.

Brassó

A Bar­ca­ság Koro­ná­já­nak egyik tag­ja az erdé­lyi szá­szok egy­ko­ri köz­pont­ja, Bras­só. A város ala­pí­tá­sa össze­fo­nó­dik II. And­rás kirá­lyunk­kal, aki – miu­tán a Német Lovag­ren­det ide­te­le­pí­tet­te – kivált­sá­gok­kal ruház­ta fel az erdé­lyi szá­szo­kat, akik a várost ala­pí­tot­ták. A török rom­bo­lás után Zsig­mond király itt tar­tott ország­gyű­lést, majd Hunya­di János épí­tet­te újjá a szét­zú­zott fala­kat. A kivált­sá­gos hely­ze­té­nek köszön­he­tő­en szé­pen gya­ra­po­dó város évszá­za­do­kon keresz­tül a király­ság dél­ke­le­ti vége­i­nek gaz­da­sá­gi és szel­le­mi köz­pont­ja volt. Az 1848-as for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc erő­sen meg­osz­tot­ta a város nem­ze­ti­sé­ge­it. A szá­szok és a romá­nok Habs­burg-hűek marad­tak, míg a magya­rok nagy része a pes­ti for­ra­da­lom mel­lé állt. Bem József tábor­nok 1849 tava­szán vonult be a város­ba.

A város híres szü­lött­je az 1887-ben szü­le­tett köl­tő, Áprily Lajos.

Bras­sót több száz éven át csak szá­szok és magya­rok lak­ták, a romá­nok a vár­fa­lon belül nem is épít­kez­het­tek. Az egy­ko­ri szász és magyar város­mag máig meg­őriz­te régi han­gu­la­tát: közép­ko­ri épü­le­tei és zeg­zu­gos utcács­kái – mint leg­szű­kebb siká­to­ra, a Cér­na-utca is – viszony­lag épség­ben meg­ma­rad­tak. A meg­ma­radt város­fa­lon nyit utat a köz­pont­ba a Kata­lin-kapu. Úgy tart­ják, itt, a 15. szá­za­di Feke­te-temp­lom­nál ér véget a góti­ka, s vele együtt az euró­pai kul­tú­ra is. Az a kul­tú­ra, ami a 17. szá­za­di arcu­la­tát meg­őr­ző főtér háza­in is vissza­tük­rö­ző­dik.

Az evan­gé­li­kus temp­lom­ban őrzik a Cenk-hegy tete­jé­ről lerom­bolt mil­le­ni­u­mi emlék­mű egy darab­ká­ját.

Tesmag — Ipoly-menti tanösvény és Jégmadár Központ

A Hunt csa­lád ősi bir­to­ka Tes­mag. A falu köz­pont­já­ban világ­há­bo­rús emlék­mű őrzi a hősök emlé­két. Tes­mag nagy­sza­bá­sú közös­ség­épí­tő ren­dez­vé­nye a Tes­ma­gi Vigas­sá­gok. A falu köze­lé­ben talál­ha­tó az Ipoly Unió Jég­ma­dár Köz­pont­ja, amely az Ipoly-men­te kör­nye­ze­ti és kul­tu­rá­lis érté­ké­nek meg­őr­zé­sé­vel fog­lal­ko­zik.

Az Ipoly-men­ti tan­ös­vény a folyó ter­mé­sze­ti érté­ke­it mutat­ja be. A tan­ös­vény külön­le­ges­sé­ge, hogy az ide­lá­to­ga­tó turis­ta egy­szer­re ismer­he­ti meg a vizes és a szá­ra élő­he­lyek jel­leg­ze­tes vilá­gát.

Ipolybalog

Az Ipoly jobb part­ján, Nyék mel­lett fek­szik Ipoly­ba­log. A kato­li­kus temp­lom tor­nyát a magyar Szent Koro­na mása éke­sí­ti, de az Isten háza arról is híres, hogy a Koro­nát 1301-ben egy napig itt őriz­ték. Ennek emlé­két őrzi a Szent Koro­na máso­la­ta, ami bár­ki szá­má­ra meg­te­kint­he­tő a temp­lom­ban.

Ipolynyék

A Kor­pon­ai-fenn­sík lej­tő­jén fel­szik Ipoly­nyék, ahol pél­da­ér­té­kű­en őrzik az anya­nyel­vi, val­lá­si és kul­tu­rá­lis hagyo­má­nyo­kat. A kul­túr­ház előtt áll Ester­há­zy János szob­ra. A falu messze föl­dön híres bora­i­ról.

Balassagyarmat

Ami­kor Kürt­gyar­mat nevű hon­fog­la­ló tör­zsünk itt tele­pe­dett le a Nóg­rá­di-meden­cé­ben, vagy ami­kor a 15. szá­zad­ban a Balas­sa nem­zet­ség vet­te bir­tok­ba az Ipoly part­ja­it, vajon gondolták‑e, hogy Balas­sa­gyar­mat egy­szer határ­vá­ros­sá lesz.

Pedig az Alföl­det Fel­ső-Magyar­or­szág­gal össze­kö­tő út men­tén fek­vő város a török meg­szál­lás után hosszan tar­tó virág­kort élhe­tett. Nagy­sza­bá­sú épü­le­tei, a ma már város­há­za­ként műkö­dő régi vár­me­gye­há­za és az 1835-ben fel­ava­tott új vár­me­gye­há­za hű képét fes­tik egy­ko­ri nagy­sá­gá­nak és megye­köz­pon­ti rang­já­nak. Itt még a hiva­ta­lok­ba is olyan embe­rek jutot­tak, mint az 1840-es évek aljegy­ző­je, Madách Imre. Vagy a ’70-es évek vár­me­gyei hiva­tal­no­ka, Mik­száth Kál­mán.

Aztán a 20. szá­zad­ban már annak is örül­he­tett a város, hogy leg­alább a cson­ka ország része maradt. Az első világ­há­bo­rú utá­ni ország­vesz­tő vörös zűr­za­vart kihasz­ná­ló cseh meg­szál­ló­kat ugyan­is 1919-ben halált meg­ve­tő bátor­ság­gal ver­ték ki helyi haza­fi­ak, meg­ment­ve a város és a haza becsü­le­tét. Így lett Balas­sa­gyar­mat immár tör­vény­be iktat­va is a leg­bát­rabb város. A cseh­ki­ve­rés­re – évti­ze­des elhall­ga­tás után – ma már „Civi­tas for­tis­si­ma” néven múze­um is emlé­ke­zik. A Tanács­köz­tár­sa­ság ter­ror­ja alatt a leg­bát­rabb város­ban mene­dék­re lelő kivá­ló hon­le­ány, Tor­may Céc­i­le emlé­két a város­ban emlék­táb­la őrzi. A szá­zad­for­du­ló leg­ki­emel­ke­dőbb író­nő­je itt írta a vörös rém­ura­lom­ról szó­ló „Buj­do­só könyv” néhány feje­ze­tét.

Barcarozsnyó

A Vidom­bár-patak part­ján fek­szik a barca­rozs­nyói vár, Erdély leg­na­gyobb paraszt­vá­ra. Rozs­nyó váro­sá­nak lakói egy­ko­ron egy való­sá­gos falut épí­tet­tek az erős falak közé, ahogy kell: temp­lom­mal, isko­lá­val és 80 lakó­ház­zal. Aztán ha sereg köze­le­dett, csak fel­köl­töz­tek az ide­ig­le­nes lakó­épü­le­tek­be és szé­pen kivár­ták, míg a veszély elvo­nul. Utol­já­ra 1848-ban volt erre szük­sé­gük, ami­kor éppen Bem apó sere­ge elől kel­lett ide­me­ne­kül­ni­ük. Ma már kato­nák helyett turis­ták hada ost­ro­mol­ja a sza­bály­ta­lan alap­raj­zú várat, ami ked­ve­ző fek­vé­se miatt is nép­sze­rű, hisz fala­i­ról remek a kilá­tás a Bar­ca­ság­ra és a kör­nye­ző hegyek­re.

Csíksomlyó

A Som­lyó-hegy lábá­nál fek­szik a magyar­ság leg­na­gyobb búcsú­já­ró helye, Csík­som­lyó. A tele­pü­lés a szé­kely hit­vi­lág és az erdé­lyi feren­ce­sek köz­pont­ja is. Közel hat­száz éve, hogy a feren­ces bará­tok lete­le­ped­tek itt. Közép­ko­ri temp­lo­muk helyén 1802-ben épült két­tor­nyú kegy­temp­lo­mot és kör­nyé­két pün­kösd­kor a világ min­den pont­já­ról érke­zett zarán­dok­cso­por­tok lepik el. A szé­ke­lyek már ősidők óta, meg­sza­kí­tá­sok nél­kül járul­nak a kegy­hely­re, lebo­rul­ni a csík­som­lyói Bol­dog­asszony cso­dák­kal ékes kegy­szob­ra előtt.

Kostelek

A közel 900 méte­ren heve­rő hava­si tele­pü­lést a madé­fal­vi véreng­zés után ide­me­ne­kült szé­ke­lyek ala­pí­tot­ták. Az embe­rek itt még a ter­mé­szet­tel együtt léle­gez­ve élik hagyo­má­nyos, ősi kul­tú­rá­val átszőtt éle­tü­ket. A falu­ban 600 magyar lélek él, köz­pont­já­ban talál­ha­tó a csűr­ből kiala­kí­tott Magyar Ház. A tele­pü­lé­sen isko­lán kívül folyik az anya­nyel­vi okta­tás.