Közel ezer éves falu Nec­pál. A 13. szá­zad­ban temp­lo­mot is épí­tet­tek maguk­nak, amit Szent Lász­ló király tisz­te­le­té­re szen­tel­tek fel. A Necz­pá­li­ak ősi bir­to­ka a 15. szá­zad­ban lett a Justh csa­lá­dé, akik egé­szen a 19. szá­zad végé­ig bir­to­kol­ták, és fel is virá­goz­tat­ták a tele­pü­lést. A csa­lád tag­ja­i­val ma már csak a temp­lom mel­let­ti sír­em­lé­kük­nél talál­koz­ha­tunk.

A falu köz­pont­já­ban 17. szá­za­di két­tor­nyos eme­le­tes rene­szánsz vár­kas­té­lyuk vár­ja sor­sa jobb­ra for­du­lá­sát. A kas­tély park­já­ban nem lel­he­tett örök nyu­go­dal­mat Rákó­czi kivá­ló tábor­no­ka, Pet­rő­czy Ist­ván sem, akit egy­ko­ron itt temet­tek el, de hiá­ba keres­nénk sír­em­lé­két, az egy­ko­ri díszes kert­ben már a gaz az úr. A falu­ban az evan­gé­li­kus temp­lom­nál, ahol 2000 óta hir­de­ti emlék­táb­la, hogy az e temp­lom helyén állt egy­ko­ri fatemp­lom­ban keresz­tel­ték meg a Nec­pá­lon 1791-ben szü­le­tett Hrúz Mári­át, Pető­fi Sán­dor édes­any­ját.

Az alsó kas­tély kert­jé­ben talál­ha­tó egy újabb nec­pá­li szü­le­té­sű magyar haza­fi, az ara­di vér­ta­nú, Lah­ner György tábor­nok emlék­osz­lo­pa.

Olyan nemes csa­lá­dok vál­tot­ták itt az őrsé­get, mint a Ber­ze­vi­ce­i­ek, a Don­csok, a Pong­rá­czok, a Necz­pá­li­ak, a Sza­po­lya­i­ak, a Pró­nayak és a 16. szá­zad­tól egé­szen 1945-ig a Révayak, akik Blat­ni­ca várá­ból köl­töz­tek le 18. szá­za­di barokk kas­té­lyuk­ba.

A kró­ni­kák sze­rint a zniói jezsu­i­ták taní­tot­ták meg a túró­ci fal­vak népe­it a növény­olaj saj­to­lá­sá­ra és a sáf­rány­ter­mesz­tés­re. A túró­ci gyó­gyí­tó-olaj áru­sok messze föld­re is elju­tot­tak. Ezek a máig meg­ma­radt jel­leg­ze­tes háza­ik, posz­tó­vá­nyo­ló és olaj­saj­to­ló mel­lék­épü­le­te­ik ma már csu­pán turis­ta-lát­vá­nyos­ság­ként szol­gál­nak.

A Blat­ni­ca patak völ­gye fölöt­ti hegy­csú­cson maga­so­dik a vár­rom. Kora­be­li jelen­tő­sé­gét jel­zi, hogy fény­ko­rá­ban a turó­ci kirá­lyi ispá­nok visel­ték egy­ben a blat­ni­cai vár­nagy tiszt­sé­gét is. A közép­kor­ban nemes urak és her­ce­gek épí­tet­ték, szé­pí­tet­ték, majd lak­ták a Ber­ze­vi­czyek, a Pong­rá­czok, a Nec­pá­lyak, és még Mátyás király­nak is akadt dol­ga itt, ami­kor le kel­lett ver­nie a vár akko­ri len­gyel ura­i­nak össze­es­kü­vé­sét. Az ura­dal­mat a XVI. szá­zad­ban a Révay famí­lia kap­ta meg ado­má­nyul. A vár később meg­ha­jolt Bocs­kai, Beth­len, majd Rákó­czi kato­nái előtt is. Aztán 1790-ben a Révay csa­lád utol­só sar­jai is kiköl­töz­tek Blat­ni­ca várá­ból. Azóta por­la­doz­nak falai, ám jó lát­ni, hogy fel­is­mer­ték turisz­ti­kai jelen­tő­sé­gét, és ma is dol­gos kezek mun­kál­kod­nak hely­re­ál­lí­tá­sán.