Olyan nemes csa­lá­dok vál­tot­ták itt az őrsé­get, mint a Ber­ze­vi­ce­i­ek, a Don­csok, a Pong­rá­czok, a Necz­pá­li­ak, a Sza­po­lya­i­ak, a Pró­nayak és a 16. szá­zad­tól egé­szen 1945-ig a Révayak, akik Blat­ni­ca várá­ból köl­töz­tek le 18. szá­za­di barokk kas­té­lyuk­ba.

A kró­ni­kák sze­rint a zniói jezsu­i­ták taní­tot­ták meg a túró­ci fal­vak népe­it a növény­olaj saj­to­lá­sá­ra és a sáf­rány­ter­mesz­tés­re. A túró­ci gyó­gyí­tó-olaj áru­sok messze föld­re is elju­tot­tak. Ezek a máig meg­ma­radt jel­leg­ze­tes háza­ik, posz­tó­vá­nyo­ló és olaj­saj­to­ló mel­lék­épü­le­te­ik ma már csu­pán turis­ta-lát­vá­nyos­ság­ként szol­gál­nak.

A Blat­ni­ca patak völ­gye fölöt­ti hegy­csú­cson maga­so­dik a vár­rom. Kora­be­li jelen­tő­sé­gét jel­zi, hogy fény­ko­rá­ban a turó­ci kirá­lyi ispá­nok visel­ték egy­ben a blat­ni­cai vár­nagy tiszt­sé­gét is. A közép­kor­ban nemes urak és her­ce­gek épí­tet­ték, szé­pí­tet­ték, majd lak­ták a Ber­ze­vi­czyek, a Pong­rá­czok, a Nec­pá­lyak, és még Mátyás király­nak is akadt dol­ga itt, ami­kor le kel­lett ver­nie a vár akko­ri len­gyel ura­i­nak össze­es­kü­vé­sét. Az ura­dal­mat a XVI. szá­zad­ban a Révay famí­lia kap­ta meg ado­má­nyul. A vár később meg­ha­jolt Bocs­kai, Beth­len, majd Rákó­czi kato­nái előtt is. Aztán 1790-ben a Révay csa­lád utol­só sar­jai is kiköl­töz­tek Blat­ni­ca várá­ból. Azóta por­la­doz­nak falai, ám jó lát­ni, hogy fel­is­mer­ték turisz­ti­kai jelen­tő­sé­gét, és ma is dol­gos kezek mun­kál­kod­nak hely­re­ál­lí­tá­sán.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 48. rész: Nagy-Fátra — “Csöndes ősi Fátra”