Az uni­tá­ri­u­sok temp­lo­ma mel­let­ti ház falán koszo­rúk­kal öve­zett emlék­táb­la hir­de­ti, hogy itt szü­le­tett a XIX. szá­za­di Erdély leg­je­len­tő­sebb tudós poli­hisz­to­ra, Bras­sai Sámu­el. Hogy mit tett a nem­zet asz­ta­lá­ra? Még a fel­so­ro­lás­ba is bele­bor­zon­gunk: ő volt egy sze­mély­ben az Uni­tá­ri­us Kol­lé­gi­um igaz­ga­tó­ja, a leg­nép­sze­rűbb magyar tan­köny­vek szer­ző­je, az első magyar nyel­vű erdé­lyi lap szer­kesz­tő­je, a kolozs­vá­ri Kaszi­nó ala­pí­tó­ja, az első erdé­lyi múze­um igaz­ga­tó­ja és nem utol­só sor­ban a Magyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia ren­des tag­ja. Nagy böl­cses­sé­gét nem von­hat­juk két­ség­be, úgy­hogy szív­lel­jük meg ma is érvé­nyes gon­do­la­ta­it: „Ragasz­kodj ahhoz az igaz­ság­hoz, amely egye­sít, és tartsd távol maga­dat attól a szőr­szál­ha­so­ga­tó okos­ko­dás­tól, amely eltá­vo­lít. Bíz­zál Isten sze­re­te­té­ben, és támasz­kodj az ő egy­sé­gé­re, melyet a világ­min­den­ség­ben oly töké­le­te­sen való­sít meg. Legyen hited a te meg­győ­ző­dé­sed sze­rint, de sze­re­te­ted ölel­jen magá­hoz min­den­kit.”

Ha már itt vagyunk, vetünk egy pil­lan­tást a szent­györ­gyi kúri­á­ra is, ahol annak ide­jén Jókai Mór is járt és innen vett ihle­tet „Egy az Isten” című regé­nyé­hez.
„Szent-György leg­ér­de­ke­sebb része, dicső emlék­ko­ro­ná­ja­ként fel­tü­nő ódon vára, mely ott a büsz­ke szik­la­csú­cson pom­pál­ko­dik, oly épnek tetsz­ve a távol­ból, mint­ha lakói nem rég hagy­ták vol­na el. A szent­györ­gyi vár bizony­nyal egyi­ke hazánk leg­ér­de­ke­sebb, leg­nagy­sze­rűbb s a mel­lett leg­épeb­ben fen­ma­radt épi­té­sze­ti műem­lé­ke­i­nek, miért figyel­me­sebb vizs­gá­la­tun­kat mél­tán kiér­dem­li.”

Nincs vitat­koz­ni­va­lónk Orbán Balázzsal: bizony Toroc­kó­szent­györgy vára, úgy ahogy van, romo­san, elha­gyot­tan is a leg­szeb­bek közé tar­to­zik a Kár­pát-meden­cé­ben. A várat a Tho­rocz­kay-csa­lád épít­tet­te a XIII. szá­zad­ban a Szent­györgy felet­ti szik­la­bér­cen. Ma már csak fal­ma­rad­vá­nyok és a négy­szög ala­kú cson­ka Öreg­to­rony áll­ja a vár­tát. Az elmúlt ziva­ta­ros évszá­za­dok ren­de­sen meg­ro­gyasz­tot­ták az erő­dít­ményt. Előbb a kuruc kor­ban a csá­szá­ri erők, később oláh sza­bad­csa­pa­tok, végül a ’48-as sza­bad­ság­harc ide­jén Avram Ian­cu rab­ló­ban­dá­ja dúl­ta fel a Tho­rocz­kay csa­lád ősi sas­fész­két. A romok közül egész alak­já­ban áll előt­tünk a Szé­kely­kő, a másik irány­ban pedig az Ordas­kő tűnik fel.

A vár­ba a Szi­las-kanyon­ba tar­tó kék jel­zés­ről kiága­zó kék három­szö­gön jut­ha­tunk fel. Ez a falu­ból indul­va körül­be­lül fél órás utat jelent.
Haza­já­ró kár­tya­el­fo­ga­dó hely Toroc­kó­szent­györ­gyön: Szé­kely­kő Kúria Pan­zió

Fotó: Hám Péter

Toroc­kó úgy elbújt a hatal­mas mész­kő­szir­tek közé, hogy még az idő sem vet­te ész­re, így messze elke­rül­te. Így tör­tén­he­tett meg, hogy itt nem épül­tek rózsa­szín koc­ka­há­zak, szoc­re­ál lapos­te­tős bor­za­dá­lyok és a piac­so­ron most is leg­alább olyan szé­pen sora­koz­nak az erdé­lyi magyar népi épí­té­szet reme­kei, mint újko­ruk­ban. A har­mo­ni­kus képet egyéb­ként — akár­mi­lyen fur­csa is — egy 1870-es tűz­vész­nek köszön­he­ti a köz­ség, ami után egy­sé­ges stí­lus­ban, kőből épí­tet­ték újjá a köz­pon­ti háza­kat. Akár egy sza­bad­té­ri múze­um, még­is, milyen más a ma is lakott műem­lé­kek között sétál­gat­ni, mint egy üres, mes­ter­sé­ges skan­zen­ben, hisz ide nem a múl­tat temet­ni jön a turis­ta, hanem a virág­zó nagy­be­tűs éle­tet ünne­pel­ni.

A Szé­kely­kő és az Ordas­kő közé beéke­lő­dött Toroc­kón a főté­ren kezd­jük kibo­goz­ni a múlt szá­la­it és meg­fej­te­ni az erdé­lyi magyar népi épí­té­sze­té­ről mél­tán világ­hí­res tele­pü­lés tit­ka­it. Az egyik titok, amit az ide­ér­ke­ző turis­tá­nak illik tud­ni, hogy a köz­ség fölé tor­nyo­su­ló három­ta­ra­jú Szé­kely­kő for­má­já­nak köszön­he­tő­en itt nyá­ron két­szer kel fel a Nap. A vajor kőme­den­cé­je a Temp­lom-téren a Tilal­mas­ról lefo­lyó patak vizét fog­ja fel. Az évszá­za­dos hagyo­mány sze­rint a lép­cső­ze­te­sen elte­rü­lő meden­cék leg­fel­ső­jé­nél isz­nak az embe­rek, a közép­ső­nél az álla­tok, alul pedig az asszo­nyok mos­nak. Innen indul­ha­tunk a Fel­ső piac­sor­ra, ami oly szép képet mutat, hogy miat­ta a köz­ség nem­ré­gi­ben Euro­pa Nost­ra díjat is kapott. Itt van mind­járt a Kis Szent Teréz­ről neve­zett gyer­mek­ott­hon, mely­nek kapu­ja nyit­va áll min­den nehéz sor­sú erdé­lyi gyer­mek előtt. Érde­mes ide betér­ni és ado­mánnyal is segí­te­ni Böj­te Csa­ba feren­ces szer­ze­tes ala­pí­tot­ta Szent Ferenc Ala­pít­vány ott­ho­ná­nak lakó­it. A Fel­ső piac­sor végén áll az impo­záns Duna Ház, mely 2014-ben újult meg.

Toroc­kó, zárt elhe­lyez­ke­dé­sű ter­mé­sze­té­nek köszön­he­tő­en egyi­ke azon rit­ka tele­pü­lé­sek­nek, melyek a tör­té­ne­lem viha­ra­in keresz­tül is meg­őriz­ték évez­re­des hagyo­má­nya­i­kat, sajá­tos népi kul­tú­rá­ju­kat és nem utol­só­sor­ban uni­tá­ri­us val­lá­su­kat. Az áll­ha­ta­tos állan­dó­ság jel­ké­pe a köz­pon­tot ura­ló, erő­dí­tett uni­tá­ri­us temp­lom is. Mint ahogy Toroc­kó szü­löt­te, a nagy uni­tá­ri­us iro­da­lom­tör­té­nész, Bor­bély Ist­ván mond­ta: „A Sze­kely­kő magyar és uni­tá­ri­us népe az idők tom­bo­ló árjá­ban is szik­la­szi­lár­dan áll és él, s büsz­ke gyö­nyör­ü­ség­gel tekint őse­i­re vissza!” És, hogy mi is vissza­te­kint­hes­sünk Toroc­kó őse­i­re, beté­rünk a helyi Nép­raj­zi Múze­um­ba, ahol azt is meg­tud­hat­juk, hogy a kör­nyék gaz­dag­sá­gát a nagy­múl­tú helyi vas­érc­bá­nyá­szat ala­poz­ta meg.A vas­mű­ves­ség jól jöve­del­me­zett, és hoz­ta magá­val a töb­bi kis­ipar fej­lő­dé­sét is. Így ala­kul­ha­tott ki a rend­kí­vül míves toroc­kói nép­mű­vé­szet, a híres var­rot­ta­sok és az egye­dül­ál­ló nép­vi­se­let.

Mert, hogy is fogal­maz a nép­raj­zi kin­csek­ről és a toroc­kói lélek­ről Orbán Balázs? “Torocz­kó népe, mint nagyon con­ser­va­tiv ter­mé­sze­tü, egész köröm­sza­kad­tá­ig ragasz­ko­dik ösi szo­ká­sa­i­hoz, hagyo­má­nya­i­hoz s egy­ál­ta­lá­ban ují­tás az élet­mód és egye­bek­ben is bajo­san tud­ja köz­tük magát meg­fész­kel­ni. E szí­vós ragasz­ko­dás­nak, a kül­be­fo­lyá­sok elöli e zár­kó­zott­ság­nak tulaj­do­nít­hat­juk, hogy ezen alig 3000 lel­ket szám­lá­ló nép­ség más ele­mek köze­pet­te fen­tar­tá nem­ze­ti­sé­gét, öse­i­nek szebb tulaj­do­na­it, jó erköl­cse­it s fes­tő­i­leg szép nem­ze­ti öltö­ze­tét.”

A Szé­kely­kő felé indul­va a falu szé­lén útba ejt­he­tő még a régi vízi­ma­lom, amely az 1700-as évek­től vas­ve­rő­ként szol­gál­ta a fém­mű­ves­sé­get. Szebb idők­ben a hegy­ről lezú­du­ló pata­kok vize haj­tot­ta meg a kala­pá­cso­kat és a fúj­ta­to­kat. A hatal­mas malom­ke­rék ma már mun­ka nél­kül, csen­de­sen és meg­tör­ten pihen.

A Toroc­kói Nép­raj­zi Múze­um kedd­től vasár­na­pig tart nyit­va 9:00 és 17:00 óra között. A Szé­kely­kő meg­má­szá­sá­ért járó okle­ve­let a For­rás Boro­zó­ban (Toroc­kó, 20.) vehet­jük át, amely 17:00 és 22:00 óra közt vár­ja a ven­dé­ge­ket. A toroc­kói Duna Ház hon­lap­ján helyi kul­tu­rá­lis ren­dez­vé­nyek­ről is olvas­ha­tunk, töb­bek között a min­den év júni­u­sá­ban tar­tan­dó Duna Napok­ról. Meleg szív­vel ajánl­juk a Gond­űző ven­dég­lá­tó­ipa­ri egy­sé­get is.

Haza­já­ró pon­tok Toroc­kón:
Király Pan­zió
Mus­kát­li Pan­zió
Pano­rá­ma Pan­zió