Bátovi-kőszikla

Bátovi-kőszikla

A Polyá­na sza­bá­lyos vul­ká­ni kal­de­rá­ját csak a Huc­sa­va-patak volt képes átfű­ré­szel­ni, így a kal­de­rá­ban lehul­ló csa­pa­dék a Hor­há­ti-völ­gyön keresz­tül távo­zik az egy­ko­ri krá­ter­ből. A völ­gyön a kék jel­zés vezet keresz­tül, amely lát­vá­nyos szik­la­for­má­ci­ó­kat is érint. Fel­fe­lé halad­va a völgy­ben, egy jobb kanyar után az agg­lo­me­rá­tu­mos marad­vá­nyo­kat kép­vi­se­lő szik­lák egyik gigá­szi kép­vi­se­lő­je, a Bát­ovi-kőszik­la áll­ja utun­kat. Még elkép­zel­ni is nehéz, milyen lehe­tett, ami­kor ez a közel 14 méter magas és 8 méter szé­les szik­la­tömb egy­szer csak levált a hegy­ről és a völgy­be zúdult. A völgy­ben zaka­tolt egy­kor a Vég­les­ből Kys­lin­ky­be köz­le­ke­dő erdei kis­vas­út is.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a szik­la.)

Kalamárka

Kalamárka

A Polyá­na déli olda­lán szá­mos nagy­sze­rű ande­zit szik­la­for­má­ci­ó­val talál­koz­ha­tunk, melyek közül a leg­lát­vá­nyo­sabb a Kala­már­ka szik­la­bi­ro­dal­ma. A neve­ze­tes ande­zit szik­la­tor­nyok két cso­port­ban tor­nyo­sul­nak. A len­ti, hosszan elhú­zó­dó alak­zat déli pere­mé­ről a Sza­lat­nya-völ­gyé­re, Gyet­vá­ra és távo­labb a Jávo­ros kör­nyé­ki hegy­vi­dék­re nyí­lik kilá­tás. Érde­mes a tövé­be is lemász­ni, hisz onnan mutat­ja iga­zán mar­káns arcu­la­tát. A kis vul­ká­ni pla­tót öve­ző, több mint 10 méter magas szik­la­fa­lak, kémé­nyek és tor­nyok a láva­fo­lyam elül­ső részé­nek fagye­ró­zi­ó­ja során kelet­kez­tek.

A Kala­már­ka szik­la­vi­lá­ga nem­csak a geo­ló­gu­sok para­di­cso­ma, de ked­velt gya­kor­ló­he­lye a szik­la­má­szók­nak is, akik össze­sen több, mint 400 út közül válo­gat­hat­nak.

A fel­ső szik­la­cso­port­hoz kitáb­lá­zott tan­ös­vény vezet, amely segít eliga­zod­ni a Polyá­na vul­ká­ni múlt­já­ban. A fel­ső Kala­már­kát érde­me­sebb a tövé­ben kör­be­jár­ni. Pere­me­i­ről a sűrű erdő miatt már kor­lá­to­zot­tabb a kilá­tás. A Kala­már­ka egyéb­ként jelen­tős régé­sze­ti lelő­hely is, szik­lái egy bronz­ko­ri vár marad­vá­nya­it őrzik.

A Kala­már­kát a Rud­na mag­ist­ra­la (az Ara­nyos­ma­ró­tot a Sto­li­cá­val össze­kö­tő Ércút) piros sáv­ján köze­lít­het­jük meg, de Gyet­vá­ból autó­val is el lehet ide jut­ni.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a fel­ső Kala­már­ka szik­lá­i­nál van.)

Melich-szikla

Melich-szikla

A Polyá­na sajá­tos alak­za­tok­kal tagolt tájé­ká­nak for­ma­kin­csét a vul­ká­ni múlt hatá­roz­za meg. A védett szik­la­kép­ződ­mé­nyek közül az egyik leg­ér­de­ke­sebb a kör­nye­ző lan­ká­sabb erdős dom­bok közül meré­szen kiemel­ke­dő Melich-szik­la. Ha fel­ka­pasz­ko­dunk az 1964 óta védett­sé­get élve­ző 30 m magas ande­zit szik­la­to­rony­ra, test­kö­zel­ből is meg­is­mer­het­jük a láva­fo­lyam meg­kö­vült marad­vá­nyát. A szik­lát a Polyá­na hatal­mas réteg­vul­kán­já­nak kül­ső kal­de­ra palást­ján futó kék jel­zés men­tén talál­juk, Sklia­ro­vo busz­meg­ál­ló­já­tól éppen 1,5 kilo­mé­ter távol­ság­ra van.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a szik­la.)

Karszthíd

A Kis-Ugoly­ka patak men­tén hala­dunk a Krasz­na-havas cso­dá­la­tos vilá­ga felé. A bükk­er­dő­ben a kék jel­zés egy külön­le­ges ter­mé­sze­ti cso­dá­hoz vezet.

A Krasz­na dél­nyu­ga­ti részén a fel­szín­re buk­ka­nó idős mész­övek egyik lát­vá­nyos, monu­men­tá­lis pél­dá­ja, a Karszt­híd­nak neve­zett kép­ződ­mény.

Ipolytarnóc

Világ­ra szó­ló ősma­rad­vány park vár­ja az ide­lá­to­ga­tót Ipoly­tar­nó­con, amely a Karancs vul­kán kitö­ré­se­kor bete­me­tett mio­cén kori kin­cse­ket őriz. Már a bejá­rat­nál az egy­ko­ri szub­tró­pu­si erdő meg­kö­ve­se­dett fa marad­vá­nyai jel­zik, egy való­sá­gos ősvi­lá­gi Pom­pe­i­ben járunk, ahol miköz­ben pusz­tí­tott a vul­kán, ősi élet nyo­ma­it kon­zer­vál­ta az utó­kor­nak.

A turis­tá­kat tan­ös­vény vár­ja, ahol az itt élt külön­le­ges álla­tok rekonst­ruk­ci­ó­i­val ismer­ked­het­nek meg.

Kerka Nemzeti Park

Kirán­du­ló­ha­jó­ra száll­va Közép-Dal­má­cia leg­na­gyobb folyó­ján, a Ker­kán, mely olyat alko­tott Knin­től idá­ig, hogy 1985-ben  Nem­ze­ti Park­ká nyil­vá­ní­tot­ták karszt­vi­dé­két. A Diná­ri-hegy­ség­ben ere­dő folyó, szik­la­fa­lak között víz­esé­se­ket, tava­kat alko­tó 72 km-es útja végén tor­kol­lik az Adri­ai-ten­ger­be. Leg­szebb sza­ka­sza rej­ti Euró­pa egyik kiemel­ke­dő madár­élő­he­lyét, 10 hal­fa­ja pedig a vilá­gon egye­dül itt talál­ha­tó.

A Skra­di­ni Nagy-víz­esés, a Ker­ka leg­hosszabb zuha­tag­ja. A víz­ből leüle­pe­dett kőzet, a mész­tu­fa gya­ko­ri jelen­ség a diná­ri karszt fel­szí­ni víz­fo­lyá­sa­i­ban, de rit­kán épít olyan pom­pás víz­esé­se­ket, mint ami­lye­ne­ket itt, a Ker­ka folyón. Ezen a 400 méter hosszú és 100 méter szé­les sza­ka­szon 17 lép­csőn zuhog alá, össze­sen 47 méter szint­kü­lönb­sé­get leküzd­ve.

Egyik fel­sőbb lép­cső­je men­tén 1875-ben kilá­tó épült, ahon­nan Ferenc József csá­szár és fele­sé­ge, Sis­sy király­né cso­dál­ták a Ker­ka hab­für­dő­jét.

A folyón ma is műkö­dő vízi­mal­mok a 19. szá­zad­ban főleg gabo­na­őr­lő­ként szol­gál­tak.

A monar­chia korát idé­zi a Ker­ka víz­erő­mű is, amely 1895-ben kezd­te meg műkö­dé­sét, mind­össze két nap­pal Tes­la Nia­ga­ra víz­esé­sen talál­ha­tó áram­fej­lesz­tő­jé­nek meg­nyi­tá­sa után.

A fel­duz­zasz­tott Ker­ka köze­pén talál­ha­tó Viso­vac-szi­get. Az 1440-es évek­ben épí­tet­ték a feren­ce­sek a Kegyel­mes Anya kolos­tort és a Szűz­anya temp­lo­mot. Azóta rend­sze­re­sek a zarán­dok­la­tok a szi­get­re.

A folyó eget verő mész­tu­fa szik­la­fa­lak közé vájt kanyon­já­ba emel­ke­dünk fel­fe­lé. A hosszú falép­cső egy kilá­tó­hoz vezet.  A kanyon e töl­csér­ként szét­te­rü­lő részét a dal­mát nép­nyelv csak Nyak­lánc­nak neve­zi.

Sóskopó

Aracs és Török­be­cse között a pusz­tán egy kivé­te­les ter­mé­sze­ti érték bújik meg. Dél­vi­dék leg­na­gyobb szi­kes tava, a Sós­ko­pó. A sós és lúgos tó szép memen­tó­ja a még zabo­lát­lan Tiszá­nak, amely egy­kor erre kanyar­gott, míg a sza­bá­lyo­zás­kor le nem válasz­tot­ták a fő folyó­ág­ról. A hatal­mas meder azóta csak az égből csa­pa­dék vagy a föld­ből talaj­víz for­má­já­ban kap cse­kély­nyi vizet, ami viszont az agya­gos föld miatt csak párol­gás­sal tud eltá­voz­ni. Nem cso­da, hogy a szi­ke­se­dés és kiszá­ra­dás folya­ma­ta nyá­ron fel­gyor­sul, és az amúgy is sekély mocsár szin­te kőke­mény­re szá­rad.

A Sós­ko­pó ötszáz hek­tá­ros ter­mé­szet­vé­del­mi terü­le­te ked­velt cél­pont­ja a mada­rá­szok­nak is, nem keve­sebb, mint két­száz madár­fajt vet­tek itt szám­ba.

Tisza-holtág és a Gyöngysziget

A Dél-Bács­ka egyik ter­mé­sze­ti gyöngy­sze­me a Tisza-holt­ág, ami 19. szá­zad köze­pén, a Tisza sza­bá­lyo­zá­sa­kor, egy nagy kanya­ru­lat elzá­rá­sá­val kelet­ke­zett. A náda­sok­kal, mocsa­rak­kal, erdők­kel és rétek­kel öve­zett vizes élő­hely igen vál­to­za­tos növény- és állat­vi­lág­gal büsz­kél­ked­het.

Gyöngy­szi­get kivá­ló gyü­mölcs- és sző­lő­ter­mő vidék, haj­dan min­ta­gaz­da­sá­gá­ról volt neve­ze­tes, amit a török­be­csei föld­bir­to­kos, Rohon­czy Gede­on virá­goz­ta­tott fel. A bohém éle­tű úr egy sze­mély­ben volt fel­ta­lá­ló, ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő, jég­tán­cos és kivá­ló zöld­ség- és gyü­mölcs­ter­me­lő. Nem­csak kicsa­pon­gá­sa­i­ról volt híres, de hatal­mas méne­sé­ről, ker­té­sze­té­ről, Tisza gyön­gye dinnye­faj­tá­já­ról, és főleg külön­le­ges sző­lő­jé­ről, az Algé­ri­á­ból szár­ma­zó krokán­ról, amit 1890 után egye­di mik­ro­klí­má­já­nak köszön­he­tő­en az öreg kon­ti­nen­sen egye­dül itt, a Gyöngy­szi­ge­ten sike­rült meg­ho­no­sí­ta­ni. A krokán mus­ko­tály bor világ­szer­te fel­kel­tet­te az arisz­tok­rá­cia érdek­lő­dé­sét és szá­mos ural­ko­dó­ház asz­ta­lá­ra fel­ke­rült. Aztán jött az össze­om­lás, a Rohon­czy-kas­télyt 1946-ban álla­mo­sí­tot­ták, de folya­mat­ban van a bir­tok vissza­adá­sa.

Cigány-kő

A hul­lá­mos hegy­ol­dalt néhol besza­kadt kal­de­rák teszik vál­to­za­tos­sá. Itt-ott a fel­szín­re tört ande­zit szik­lák, mint a vul­ká­ni múlt néma tanu­kö­vei köszön­te­nek ránk.