“A Menyháza feletti hegyekben rejtőzik az Erdélyi-szigethegység egyik legjelentősebb, ma már nem működő “márványbányája”, amely vöröses színezetű köve rendkívül közkedvelt építő- és díszítőkő volt. A vöröses mészkő a földtörténeti jura időszak (kora-jura vagy más néven liász) mélyebb tengereiben rakódott le. Kőzettani értelemben nem is márvány (mert nem metamorf kőzet), hanem egy tömött szövetű és rendkívül dekoratív mészkő. A vas-oxidtól vöröses árnyalatú mészkő felcsiszolva kiválóan alkalmas volt különféle felületek burkolására, díszítésére. Az egykori bánya udvarán található hatalmas kőzethasábokon kiválóan látszanak a fehér színű kalcittal kitöltött húzásos eredetű repedések, amelyek generációi többféle szögben metszik egymást. Emellett a kőzet ősmaradványokat is tartalmaz, méghozzá a Belemnitesz elnevezésű belső vázas lábasfejű maradványait.” (Veres Zsolt: A kövek mesélnek)
A “márványbányát” 1887-ben alapították, s a Wenckheim-uradalom fontos létesítménye volt. A követ keskeny nyomközű vasúton szállították le Borossebes irányába, s még az aradi nagy építkezésekre is jutott belőlük. A kisvasút megszüntetése után (1961) a bánya is bezárta nem létező kapuit. Fénykorában kb. 40-50 ember állandó munkahelyét biztosította. A bányaudvarokat ma már felverte a gaz, de ettől függetlenül szabadon látogatható.

A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a márványbánya. A Menyházáról induló piros kör jelzésen 1,8 kilométert kell megtennünk, hogy ide felérjünk, közben érintjük az egykori kohó romját is. Visszafelé kitérhetünk egy újonnan kiépített kilátóponthoz, ahonnan szép kilátás nyílik Menyházára.