Almás-Galgafalu határában találjuk a lenyűgöző Sárkányok kertjét. Különböző kőzettani felépítésű tornyokat csodálhatunk meg itt, az ösvény is egész jól kiépített. Természetesen egy legenda is kapcsolódik ehhez a természeti képződményhez, mely így szól:
„A környéken élt valaha egy csodálatosan szép pásztorleány, akibe beleszeretett egy nyalka vadász. Mivel a lány szegény volt, mint a templom egere, a szerelmüket nem nézte jó szemmel az a módos gazda, aki a lányát a vadásznak szánta. Egyszer, amikor a pásztorleány és a vadászlegény beszédbe elegyedett, a juhok szétszéledtek, és a tilalmasban kezdtek legelni. A gazda, amikor észrevette ezt, elátkozta a pásztorleányt, mire az azon nyomban kővé vált a juhaival együtt. Hajnalonként és alkonyatkor az árnyékok játékában felfedezhetjük a juhnyájat.”
Utunk a Galbina-patak vad szűkületébe vezet. Valójában egy beomlott hajdani barlang folyósóján lépkedünk. A nehezen járható szurdokot még 1901-ben építette ki Czárán Gyula. A legvadabb szakaszt nem véletlenül nevezte a Pokol-tornácának, amely szédülésre hajlandóknak nem ajánlható.
Az Eminenciás-vízesés után a szoros szinte derékszögben és igen meredeken északnak fordul.
Az óceánban strázsáló oszlopóriások közül ma már csak csak hét apostol maradt. A többit a hullámok állandó ostroma ledöntötte.
Innen jól látszik, hogy a hegység valójában egy nagy plató, amelyet az óceán felé induló folyók hátráló eróziója szabdalt fel, igen látványos völgyeket kialakítva. Kanyonjai, függőleges sziklafalai és sűrű növényzete miatt szinte áthatolhatatlan rengetegén sokáig nem is vezetett keresztül út.
A Nagy Vízválasztó-hegységhez tartozó hatalmas kiterjedésű Kék-hegység Nemzeti Parkjaiban számos jól kiépített turistaösvény közül válogathatunk.
A helyi nyelven Kata Tjuta hasonlóan alakult ki, mint az Uluru, de az erózió már jobban kikezdte. A szűk szorosokban érdemes egy sétát tenni.
Ausztrália egyik legismertebb nemzeti jelképe az Ayers-szikla, vagy ahogy az őslakosok hívják: Uluru lekoptatott tanúhegye. A szigetszerűen kiemelkedő sziklaformáció egy ősrégen itt húzódott hegylánc maradványa.
A nagy, vörös szikla különlegessége, hogy a nap különböző időszakaiban ideeső fény hatására úgy tűnik, mintha változtatná a színét. Érdemes körbejárni a 10 km kerületű sziklatömböt.
1873-ban William Gosse fedezte fel és nevezte el Dél-Ausztrália akkori főkormányzója, Sir Henry Ayers tiszteletére az őslakosok által Ulurunak nevezett sziklát.
Az aboriginal őslakosok is évezredek óta szent helyként tisztelik az Ulurut.
A natúrparkot mintegy 150 kisebb-nagyobb kopár sziget és sziklazátony alkotja.
Volt idő, amikor sűrű növényzet, fenyvesek és tölgyesek borították a szigeteket. Ám a velencei uralom idején kiirtottak az erdeit, mert kellett a fa a törökökkel szembeni harcokhoz.
A Telascica Nemzeti Park fő látnivalója a függőleges sziklafal, melynek tetejéről a végeláthatatlan tengert csodálhatjuk meg. Innen alig pár perc sétára találjuk a Mir-tavat, melynek különlegessége vizének kivételesen magas sótartalma, amely a tavat tápláló tengeri patakoknak köszönhető.
A világörökséggé lett Nemzeti Parkba a földkerekség minden tájáról özönlenek a turisták. A túlzsúfoltság miatt ma már előre kell regisztrálni a tórendszer meglátogatásához.
A legfelső, a Fekete- és Fehér-folyók táplálta Proscensko-tó csendes és nyugodt víztükre még semmit jelét nem mutatja, mi is vár vizére a következő mintegy 8 kilométeren. 639 m méterrel a tenger szintje felett fekszik, míg alatta még 16 nagyobb és több kisebb tó helyezkedik el a völgyben, lépcsőzetesen. A legalsó tóig csökkenő, közel 200 méteres szintkülönbséget száznál is több kisebb-nagyobb vízeséssel küzdi le a tavakat felfűző Korana folyó, páratlan látványt kínálva a látogatóinak.
A Galovac- és a Gradinsko tavak környékén már közel 20 méteres zuhatagok vannak.
A pazar látványt egy különleges karsztosodási folyamatnak köszönhetjük. A tórendszert tápláló Korana folyó évezredeken keresztül vájt magának utat a környező dolomit és mészkő hegyekben, miközben hatalmas mésztufa gátakat emelt, amelyeken ezek a vízesések lezúdulnak. A víz és a kő küzdelme örök, így a völgy formakincse is folyamatos változásban van.
A párás levegőjű völgyek mélyén megbújó dús erdők üdítő oázist jelentenek a kopár mészkőhegyek között.
A tórendszer legnagyobb és legmélyebb tava, a Kozjak, ami egy oldalt fekvő kecske alakjáról kapta a Kecske-tó nevét. A Kozjak északi partja a tórendszer központja.
Az innen északra húzódó alsó tavak sorozatát a Dorottya vízesés nyitja meg, amint a Kozjákból aláhullva a Milanovac-tóba szakad.