Archives

Bény

Bény

Magyar több­sé­gű falu, köz­pont­já­ban két, közép­ko­ri szak­rá­lis épü­let áll. Az egyik a Szent Ist­ván-kori Tizen­két Apos­tol rotun­da (kör­ká­pol­na), mely­ben kora­be­li fres­kó­kat cso­dál­hat meg az ide­lá­to­ga­tó. A hagyo­mány sze­rint első szent kirá­lyun­kat itt emel­ték pajzs­ra, mint feje­del­met, később pedig innen indult a Kop­pány elle­ni ütkö­zet­be.

Bény másik neve­ze­tes­sé­ge a Magya­rok Nagy­asszo­nyá­nak szen­telt plé­bá­nia­temp­lom, ami 1217-ben épült.

A falut avar­sán­cok sze­gé­lye­zik. Úgy tart­ják, a római ura­lom ide­jé­ben, 173-ban maga Mar­cus Aure­li­us csá­szár is idő­zött itt, s úgy meg­ih­let­te e táj, hogy itt, a quá­dok föld­jén, a Garam men­tén írta “Elmél­ke­dé­sei” I. köny­vét. Aztán ahogy az idő­vel ván­do­rol­tak a népek, az ava­rok is ráte­le­pül­tek a vár marad­vá­nya­i­ra, s hon­fog­la­ló őse­ink is hasz­nál­ták a bényi sánc­vá­rat.

Majd meg­ke­resz­tel­ked­tünk, és jött Szent Lász­ló kirá­lyunk, aki a sánc­ba szúrt kard­já­val vizet fakasz­tott a bényi sánc tövé­ben. A mon­da sze­rint nem tet­szett az a for­rás a föl­des­úr­nak, de bár­hogy is pró­bál­ta bete­met­ni, nem tud­ta a tisz­ta víz útját áll­ni. Aztán meg­haj­lott az Úr előtt, meg­tért és itt, a szent­kú­ti dűlőn a for­rás mel­lé kápol­nát is épí­te­tett. A kegy­ká­pol­na idő­vel búcsú­já­ró hely lett, s ma már Bényi Szent­kút­ként él az embe­rek tuda­tá­ban.

Zselíz

Zselíz

Lát­szó­lag modern, nem túl jel­leg­ze­tes temp­lom emel­ke­dik a köz­pont­ban, pedig a XIV. szá­za­di góti­kus ere­de­tű Szent Jakab plé­bá­nia­temp­lom euró­pai viszony­lat­ban is igen jelen­tős. Kívül­ről nem lát­szik, hisz a máso­dik világ­há­bo­rú­ban Zse­lízt is elér­te a kele­ti front, s temp­lo­ma hamar rom­hal­maz­zá vált. Ám belül már tény­leg rácso­dál­koz­ha­tunk érté­ke­i­re: külö­nö­sen a szen­tély közép­ko­ri fali­ké­pe­i­re, melyek közül a leg­hí­re­sebb a Vesszős György lovag külön­íté­le­tét ábrá­zo­ló fres­kó.

Zse­lízt, a volt kirá­lyi bir­to­kot évszá­za­do­kon át föld­bir­to­kos csa­lá­dok örö­köl­ték. A leg­ma­ra­dan­dóbb nyo­mot az Ester­há­zy csa­lád hagy­ta a város­ban, akik­nek itt élt gene­rá­ci­ói már a kato­li­kus teme­tő csa­lá­di krip­tá­já­ba köl­töz­tek. 18. szá­za­di kas­té­lyuk magá­ba ros­kad­va, a fel­újí­tás remé­nyé­ben áll a régi ura­da­lom­hoz tar­to­zó liget­er­dő­ben.

A kas­tély­hoz tar­to­zó Bagoly­vár-ház ugyan­ak­kor már ele­gáns múze­um­ként adó­zik az ismert oszt­rák zene­szer­ző, Franz Schu­bert emlé­ké­nek, aki 1818-ban mint az Ester­há­zy leá­nyok zene­ta­ní­tó­ja élt és alko­tott Zsel­ízen. A múze­um nem­csak a zene­szer­ző éle­tét, hanem a város és a kör­nyék gaz­dag tör­té­nel­mét is doku­men­tál­ja.

Erzsébetbánya

Erzsébetbánya

Ahol a Lápos fel­ső sza­ka­szán völggyé szű­kül a meden­ce, az uta­zó beér a hegyek kin­cse­i­re épült bánya­te­lep­re. “Vala­mi fel­sé­ges lát­vány a völgy­kat­lan­ban elhú­zó­dó bánya­te­lep, sza­ka­dó patak­ja­i­nak veres­lő köve­i­vel, az apró házak füs­töl­gő kémé­nye­i­vel, a feny­ve­sek­től setét­lő impo­záns kör­nye­zet­tel. Lako­sai magya­rok, romá­nok. Nagy része bánya­mun­kás, de favá­gás­sal is nagy­ban fog­lal­koz­nak.” (Kádár József: Szol­nok-Dobo­ka mono­gra­p­hi­á­ja)

Így virág­zott 1901-ben Erdély leg­észa­kibb tele­pü­lé­se, a közép­ko­ri ere­de­tű Erzsé­bet­bá­nya. A legen­da sze­rint nevét a helyi arany­bá­nya ősi bir­to­ko­sá­nak, Hunya­di János fele­sé­gé­nek, Szi­lá­gyi Erzsé­bet­nek köszön­he­ti. A 18. szá­zad­ban fel­len­dü­lő érc­bá­nyá­szat és kohá­szat aztán a magya­rok mel­lett néme­te­ket, ruszi­no­kat, szlo­vá­ko­kat és romá­no­kat is ide von­zott. Ám a kohók mára kihűl­tek, a bánya­mű­ve­lés leha­nyat­lott. Akik marad­tak, nagy­részt mun­ka nél­kül ten­gőd­nek. Az elha­gyott bányák világ­vé­gi han­gu­la­tot árasz­ta­nak, ráadá­sul a kör­nye­ze­ti ter­he­lés is jelen­tős: sza­bá­lyo­zat­la­nul éri a pata­ko­kat a szennye­zett zagy, veszély­be sodor­va a vidék rit­ka növény és állat­fa­ja­it.

De hogy jót is írjunk Erzsé­bet­bá­nyá­ról: a szá­mos turisz­ti­kai lehe­tő­sé­get rej­tő kár­pá­ti hegy­vi­lág mel­lett a magyar közös­ség is szí­ve­sen lát­ja a magyar uta­zó­kat Erdély észa­ki végén. Az Iste­ni Irgal­mas­ság tisz­te­le­té­re épí­tett kato­li­kus temp­lo­muk 2008-ra készült el. Az első szent­mi­sé­ig azért igen rögös volt az út… 1769-ben római és görög kato­li­ku­sok együtt épí­tet­tek egy kis faká­pol­nát, amely 1814-ben leégett. A követ­ke­ző közös temp­lom már kőből épült, 1816-ban szen­tel­ték fel a Szent­há­rom­ság tisz­te­le­té­re, míg a görög kato­li­ku­sok 1820-ban Szent Mihály ark­an­gyal tisz­te­le­té­re. Mikor 1948-ban a kom­mu­nis­ták betil­tot­ták a görög kato­li­kus val­lást, a román közös­ség áttért az orto­dox val­lás­ra, ezzel együtt pedig a temp­lom is némi­leg átala­kult. A temp­lom külön érde­kes­sé­ge volt a csör­lő­vel fel­húz­ha­tó vagy éppen leen­ged­he­tő orto­dox iko­nosz­táz és a kato­li­kus­sá vagy éppen orto­dox­xá ala­kít­ha­tó litur­gi­kus tér, ame­lyet szá­mos ikon díszí­tett. Ez a világ ért véget 2008-ban: az orto­do­xo­ké maradt a régi temp­lom, míg a kato­li­ku­so­ké az új. Erzsé­bet­bá­nyán volt plé­bá­nos Bokor Sán­dor (1915–1972) magyar kato­li­kus pap, a kom­mu­niz­mus alat­ti egy­ház­ül­dö­zés vér­ta­nú­ja. 1947 és 1972 között szol­gált a tele­pü­lé­sen, míg egy napon be nem hív­ták a nagy­bá­nyai rend­őr­ség­re. Töb­bé sen­ki nem lát­ta élve; bol­dog­gá ava­tá­sá­hoz 2003-ban indí­tot­ták el az egy­ház­me­gyei vizs­gá­la­tot.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a kato­li­kus temp­lom.)

Domokos

Domokos

Domo­kos szem­re­va­ló refor­má­tus temp­lo­ma nincs száz esz­ten­dős: az ősi temp­lom 1943-ban pusz­tult el egy légi­tá­ma­dás­ban, ám az Ég áldá­sá­val, Deb­rec­ze­ni Lász­ló ter­vei alap­ján új szép fia­tor­nyos temp­lom épült, amely­be a régi­ből a 18. szá­za­di fara­gott kőszó­szé­ket sike­rült átmen­te­ni.

Szol­nok-Dobo­ka észa­ki végén Magyar­lá­pos mel­lett Domo­kos magyar­sá­ga tart­ja még a fron­tot, pedig a Lápo­si-meden­ce szá­za­do­kon át meg­ha­tá­ro­zó tele­pü­lé­sét is meg­pró­bál­ták a zord idők. Havas­al­föl­di romá­nok, tatár-török sere­gek is pusz­tí­tot­tak itt. A domo­ko­si­ak 1848-ban nem­zet­őr­sé­get hoz­tak lét­re, mire a kővár­vi­dé­ki román fel­ke­lők novem­ber végén meg­adás­ra szó­lí­tot­ták fel őket. Mikor a hon­véd­csa­pa­tok elvo­nul­tak a kör­nyék­ről, a szom­szé­dos rogo­zi­ak meg­tá­mad­ták a falut, mely­nek lakói Magyar­lá­pos­ra mene­kül­tek. A táma­dás híré­re vissza­té­rő hon­vé­dek kiűz­ték a rogo­zi­a­kat az égő Domo­kos­ról, és fel­gyúj­tot­ták Rogozt. Min­den tra­gé­dia elle­né­re sike­rült átmen­te­ni a magyar­sá­got a XXI. szá­zad­ba: Domo­kos a mai napig 90%-ban meg­ma­radt refor­má­tus magyar nyelv­szi­get­nek.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a refor­má­tus temp­lom.)

Magyarlápos

Magyarlápos

A Lápo­si-meden­cé­ben az elro­má­no­so­dott Árpád-kori fal­vak ten­ge­rén már csak néhány magyar tele­pü­lés képez nyel­vi szi­ge­tet. Ilyen Magyar­lá­pos is, ami kis vám­sze­dő hely­ből mező­vá­ros­sá nőt­te ki magát, majd 1603-ban már a Lápos fel­ső völ­gyé­re kiter­je­dő ura­da­lom köz­pont­ja lett. Ahogy Kádár József meg­je­gyez­te, nagy­sza­bá­sú vásá­ra­in szín­tár­su­lat is ját­szott a zsú­fo­lá­sig meg­telt isko­lá­ban: „Magyar szó, magyar szín­pa­don, a magyar­ság vég­vá­rá­ban!” A vég­vár mára erő­sen meg­ro­gyott, 12 ezer lakó­já­ból alig több mint 1200 a magyar, több­sé­gük refor­má­tus. A refor­má­ció ide­jén az uni­tá­ri­u­sok vol­tak több­ség­ben, de 1622 után a refor­má­tu­sok bir­to­ká­ba került a tele­pü­lés temp­lo­ma. Ezt a temp­lo­mot a refor­má­tu­sok lebon­tot­ták, és 1838–60 között épí­tet­tek újat. A val­lá­si türe­lem rit­ka pél­dá­ja­ként a refor­má­tu­sok 1838 után új temp­lo­muk fel­épü­lé­sé­ig a római kato­li­kus temp­lom­ban tar­tot­ták isten­tisz­te­le­te­i­ket. Temp­lo­muk­kal szem­ben a kato­li­kus Isten­há­zá­ban Szent Lász­ló alak­ja is fel­tű­nik egy fres­kón, amint épp vizet fakaszt meg­fá­radt kato­ná­i­nak. Szük­sé­ge is van Szent Lász­ló fris­sí­tő szel­le­mé­re a Lápos-men­tén por­la­do­zó magyar­ság­nak.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a kato­li­kus temp­lom.)

Macskamező

Macskamező

Miu­tán a Lápos a kár­pá­ti vul­ká­ni vonu­lat­ban meg­szü­le­tik, ifjon­ti hév­vel lecso­rog a hegy­ről és a Lápo­si-meden­cé­be ér. Itt kis­sé lelas­sul, de csak hogy erőt gyűjt­sön a Kővár-hegy­ség áttö­ré­sé­hez. Épp itt, a Lápo­si-szik­la­szo­ros kapu­já­ban van Macs­ka­me­ző.

„A hagyo­mány sze­rint e köz­ség első tele­pe­se a nemes Vel­le csa­lád őse volt, ki egy irtá­sos helyen vad­macs­kát lővén, erről nevez­te el a köz­sé­get. Temp­lo­ma fából épült. 1891-ben vásá­rol­ta 50 forin­ton Sós­me­ző egy­ház­köz­ség­től Pap Simon. Védő­szent­je Mihály főan­gyal.” Így jel­le­mez­te Macs­ka­me­zőt Kádár József 1901-ben a Szol­nok-Dobo­ka vár­me­gyé­ről írt monog­rá­fi­á­já­ban. Annyit még hoz­zá­ten­nénk, hogy az 1875-ben épült Szent Deme­ter fatemp­lom is Macs­ka­me­ző ékes­sé­ge. A falu előtt tehát nem csak a Lápos tart pihe­nőt, hanem az erre vető­dő ván­dor­nak is érde­mes.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja a Szent Deme­ter fatemp­lom.)

Kassa

Kas­sa a Koj­sói-hava­sok és a Tokaj-Eper­je­si-hegy­ség talál­ko­zá­sá­nál fek­szik. A fényes múl­tú várost mél­tán nevez­ték anno Fel­ső­ma­gyar­or­szág met­ro­po­li­sá­nak. Ma csak­nem negyed­mil­li­ó­an élnek itt, az egye­te­mek­nek, kul­tu­rá­lis intéz­mé­nyek­nek, kato­li­kus érsek­ség­nek és egy­ben ipa­ri léte­sít­mé­nyek­nek is ott­hont adó Kas­sán.

Neve­ze­tes­sé­gei:

A góti­kus Szent Erzsé­bet Szé­kes­egy­ház. Köze­pén lát­ha­tó a csil­lárt tar­tó magyar szent koro­na. A király-ora­tó­ri­um­hoz veze­tő híres Király­lép­csőn maga Mátyás király lép­delt fel itt jár­tá­ban. A szen­tély­ben a temp­lom leg­ki­emel­ke­dőbb épí­tő­mű­vé­sze, Kas­sai Ist­ván mes­ter keze mun­ká­ját, a 15. szá­za­di szent­ség­há­zát cso­dál­hat­juk. Szem­ben fejet hajt­ha­tunk a szár­nyas főol­tár előtt is, ami az 1400-as évek­ben készült a neve­ze­tes kas­sai kép­fa­ra­gó műhely­ben. Az altemp­lom­ban II. Rákó­czi Ferenc feje­de­lem és buj­do­só­tár­sai, köz­tük gróf Ber­csé­nyi Mik­lós alusszák örök álmu­kat.

A város halot­ta­it idé­zi a dóm szom­széd­sá­gá­ban a Szent Mihály-kápol­na, amely haj­dan teme­tő­ká­pol­na volt, s körü­löt­te terült el egy­kor a közép­ko­ri teme­tő.

A köz­pont­ban szin­te min­den épü­let tör­té­nel­münk egy-egy nagy ese­mé­nyé­nek a szín­fa­la. A főut­cán ott sora­koz­nak egy­más mel­lett a fel­vi­dék neme­si csa­lád­ja­i­nak kúri­ái. Itt van pél­dá­nak oká­ért az egyik leg­ré­geb­bi épü­let, a 14. szá­za­di Lőcsei-ház, ahol Tinó­di Lan­tos Sebes­tyén is lakott, és ahol Beth­len Gábor, miu­tán elfog­lal­ta Kas­sát, 1626-ban feje­del­mi eskü­vő­jét tar­tot­ta Bran­den­bur­gi Kata­lin­nal.

A Hóhér-bás­tya udva­rán a Rodos­tói-ház idé­zi fel II. Rákó­czi Ferenc feje­de­lem török­or­szá­gi szám­űze­té­sét.

A város­ban szob­ra van Kas­sa ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­jé­nek, Ester­há­zy János­nak és a kas­sai pol­gár­nak, Márai Sán­dor író­nak, aki­nek gyer­mek­ko­ra szín­he­lyén, a Mészá­ros utcai ház­ban emlék­szo­bát is beren­dez­tek.

Illés

A Szit­nya csú­csá­ról a zöld jel­zé­sen halad­va érjük el Illést. A falu temp­lo­ma állí­tó­lag hazánk leg­ré­geb­bi temp­lo­mai közül az egyik.

Szent László kápolna (Csíkszépvíz)

A kápol­na már az 1767-ben készült kato­nai tér­ké­pe­ken is sze­re­pelt. A rom fel­tá­rá­sa 2010-ben kez­dő­dött. A helyi­ek a romok­nál emlék­mű­vet kíván­nak emel­ni Szent Lász­ló tisz­te­le­té­re, így őriz­ve Erdély védő­szent­jé­nek szel­le­mét.