Az Erdélyi-érchegység irtásait a juhászattal foglalkozó mócok népesítették be. Az Aranyos felső völgyének legnagyobb kiterjedésű szórványtelepülése Topánfalva volt, ahol az egymástól távol élők évente egyszer összegyűltek és leányvásár keretében házasították ki lányaikat. A 17. századtól bányauradalmi székhely lett, így a románok már nemcsak a földek felszínén, de azok mélyén, az ércbányákban is dolgoztak. De nem volt mindig ínyükre való ez az élet, s nem egyszer a magyarokon csattant a feldühített mócok ostora. Esténként leült egymással beszélgetni a félelem, a tudatlanság és az irigység, és 1784 egyik estéjén arra jutottak, hogy megbosszulják az évszázadok óta gyűlő sérelmeket. A városban ma is megvan a pince, ahol 1782-ben az első pofon elcsattant a mócok és az örmény uradalmi bérlők között, megalapozva a 2 évvel későbbi parasztfelkelést, amikor Horea csapatai nagy pusztítást végeztek Topánfalván és környékén. De nemcsak Horea főhadiszállása volt Topánfalva, hanem Avram Iancué is, aki 1848-ban még nagyobb vérveszteséget okozott a hegyaljai magyarság falvaiban. Pedig egész jól indult minden. Eleinte úgy tűnt, hogy népével a magyar szabadságharc mellé áll, ám végül Kossuthtal nem sikerült megegyezni, mire az osztrákok fűt-fát ígérve ellenünk fordították a mócokat, akiknek könnyű prédát jelentettek a védtelen magyar települések. Míg honvédeink a fronton harcoltak, a felfegyverkezett románok ártatlan asszonyok, gyermekek és idősek ezreit mészárolták le. Mindezért a románok azt kapták a Habsburgoktól ajándékba, amit mi büntetésből. Mikor Ferencz József 1852. június 21-én Topánfalván szállt meg, Iancu hiába kért tőle audenciát, a császár nem fogadta őt. Ezen a nyáron Iancu leverte a kétfejű sasos címert a kincstár épületéről, rátámadt a kataszteri földmérőkre, mígnem augusztusban letartóztatták. A zavart elméjű móc parasztvezér élete végéig gyakran tartózkodott Topánfalván; itt jelentette ki 1859-ben, hogy „a székelyekkel az ember egész Európát meghódíthatja.”
Mócvidék központjának mai képe nem túl turistacsalogató: az Aranyos általában tele van pillepalackkal, a szocializmus után magára hagyott település házai romosak, villanyvezetékből is kétszer annyi van, mint másutt Erdélyben. A két tömeggyilkosnak, Horeanak és Iancunak szobra és múzeuma is van Topánfalván. Ennyi vész után nem csoda, hogy a katolikus magyarok temploma is lassan elgazdátlanodik.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a katolikus templom.
Magasság: 560 m
Nincs nyitva
Megközelítés: a városközpontból.
A Pozsega-havasa északi dombhajlatán, a közel ezeréves Atyina viharos történelmet tudhat maga mögött. Középkori vára már a 14. század elején állt, az alatta álló középkori Szent Miklós plébániatemplomot pedig már 1334-ben említik a krónikák. A mai Szűz Mária tiszteletére szentelt plébániatemploma 1494-ben épült, de ekkor emelték az Újlakiak a ferences és klarissza kolostort. Ezt a fejlődést vágta ketté a török, mikor 1543-ban elfoglalta az atyinai várat és vele a települést. A török időkben a kolostorok és a templom is elpusztultak. 1686-ban sikerült visszafoglalni Atyinát, amely során a vár teljesen elpusztult, mára csak néhány fal maradt belőle. A templomot a 18. században építették újjá, sőt amióta a lourdes‑i szűzanya szobra ide került, híres zarándokhellyé vált. Mikor Atyina 1920-ban Horvátországhoz került, a település negyede még magyar volt. A szerbek és a horvátok között 1942-ben tört ki az első vérengzés, mikor a horvát usztasák 200 szerbet gyilkoltak meg itt. Ennek ellenére 1991-re Atyina 2/3‑a szerb volt, amit meg is szállt a jugoszláv néphadsereg. Mire a horvátok felszabadították 1991 decemberében a települést, a szerbek már 45 helybeli horvátot gyilkoltak meg, és a házak többségét, illetve a templomot is lerombolták. Cserébe a horvátok is felgyújtották a szerbek pravoszláv templomát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Jankovich-család egykori kastélyát a helyi parasztok nemzeti és antifeudális hevületükben 1918-ban szintén felgyújtották, akkor tényleg azt látjuk, hogy Atyina viharos történelmet tudhat maga mögött.
A XXI. században egyelőre nem történt semmi hadi tudósításokba való esemény, Atyina éli a jól megérdemelt békés hétköznapokat. A várrom, a pravoszláv templom és a gótikus épületrészeket rejtő Sarlós Boldogasszony plébániatemplom is várja a kirándulókat, és ezt teszi a Geológiai Információs Központ is. A 2021-ben átadott látogatóközpont érdekes kiállításokkal, háromdimenziós mozival segít megérteni, hogy miért a Papuk Horvátország geológiailag legváltozatosabb hegysége. Honlapján magyar nyelvű menüt is találunk.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a várrom.
Magasság: 253 m
Nyitva: 0–24
Megközelítés: a Geológiai Információs Központtól 200 méterre toronyiránt a hegy oldalában.
A Papukot átszelő „Vallis Honesta”, azaz a Tisztelet völgyének déli kijáratát őrzi Szlavónia legkisebb városa, Kutjevó. A középkorban Gotónak hívták a települést, amit Ugrin kalocsai érsek alapított, amikor a 13. században Zircről telepített ide ciszterci szerzeteseket. Fel is virágzott az apátság, de ezt a zugot sem kerülte el a török, elűzte a „fehér barátokat,” az apátság elpusztult. 1698-ig kellett várni, amikor megérkeztek a jezsuiták, hogy a középkori romokon új hitéletet kezdjenek. Az új templomuk mellé kastélyt is építettek, ami a rend feloszlatásáig nyári rezidenciájuk volt. A kastély körül ma szép, gondozott park terül el faritkaságokkal.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a templom előtti tér.
Magasság: 234 m
Nyitva: 0–24
Az Árpádok koráig kell visszalapoznia annak, aki Nekcse múltjában kutakodna. II. András királyunk már nevén nevezte, 1403-ban városi ranggal rendelkezett, s ekkor már állt „Castrum Nekchewar” is. Aztán megérkezett a török, s jól befészkelte magát Nekcsére, egészen 1687-ig. A békésebb időkben hercegek és tábornagyok bírták, míg a 18. század már a befolyásos szlavóniai grófi családot, Pejácsevicheket találta itt, akik úgy elnyomták a népet, hogy iskolát nyitottak kastélyukban, s a környező földek megművelésére sok magyart telepítettek be főleg Zalából és Bácskából. Aztán eljött a szép új vörös világ, és a grófoknak nem volt maradásuk, a központban két kastélyuk emlékeztet rájuk. Ma már nehéz elképzelni, de 100 éve még minden tizedik ember magyar volt Nekcsén. Viszont az Óvárosban, ha megszakításokkal is, de több mint 800 éve zúgnak a ferences templom harangjai. A Szent Antal templom és a kolostor kiheverte már a török időket, amikor janicsárlaktanyaként működött. És túl van már a délszláv háborún is, amikor a szerb és horvát erők közötti harcokban a város több épületével együtt súlyosan megsérült. Nekcse 1991. szeptember 21.-én szabadult fel a szerb uralom alól, azóta ez a város ünnepnapja. Ezután alakították meg a horvát hadsereg 132. nekcsei dandárját, mely később jelentős szerepet játszott Szlavónia védelmében és a Papuk-hegység falvainak felszabadításában.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a kastély bejárata.
Magasság: 150 m
A kastély nyitva: hétköznap 8:00–15:00, szombat 9:00–21:00
