Magyar több­sé­gű falu, köz­pont­já­ban két, közép­ko­ri szak­rá­lis épü­let áll. Az egyik a Szent Ist­ván-kori Tizen­két Apos­tol rotun­da (kör­ká­pol­na), mely­ben kora­be­li fres­kó­kat cso­dál­hat meg az ide­lá­to­ga­tó. A hagyo­mány sze­rint első szent kirá­lyun­kat itt emel­ték pajzs­ra, mint feje­del­met, később pedig innen indult a Kop­pány elle­ni ütkö­zet­be.

Bény másik neve­ze­tes­sé­ge a Magya­rok Nagy­asszo­nyá­nak szen­telt plé­bá­nia­temp­lom, ami 1217-ben épült.

A falut avar­sán­cok sze­gé­lye­zik. Úgy tart­ják, a római ura­lom ide­jé­ben, 173-ban maga Mar­cus Aure­li­us csá­szár is idő­zött itt, s úgy meg­ih­let­te e táj, hogy itt, a quá­dok föld­jén, a Garam men­tén írta “Elmél­ke­dé­sei” I. köny­vét. Aztán ahogy az idő­vel ván­do­rol­tak a népek, az ava­rok is ráte­le­pül­tek a vár marad­vá­nya­i­ra, s hon­fog­la­ló őse­ink is hasz­nál­ták a bényi sánc­vá­rat.

Majd meg­ke­resz­tel­ked­tünk, és jött Szent Lász­ló kirá­lyunk, aki a sánc­ba szúrt kard­já­val vizet fakasz­tott a bényi sánc tövé­ben. A mon­da sze­rint nem tet­szett az a for­rás a föl­des­úr­nak, de bár­hogy is pró­bál­ta bete­met­ni, nem tud­ta a tisz­ta víz útját áll­ni. Aztán meg­haj­lott az Úr előtt, meg­tért és itt, a szent­kú­ti dűlőn a for­rás mel­lé kápol­nát is épí­te­tett. A kegy­ká­pol­na idő­vel búcsú­já­ró hely lett, s ma már Bényi Szent­kút­ként él az embe­rek tuda­tá­ban.

Hazajáró epizódban szerepelt:

• 40. rész: Alsó-Garam-mente — Kurtaszoknyás falvak között