Muhos

A Tar-kőtől a Naska­lat irá­nyá­ba tovább halad­va hamar elér­jük a szép kilá­tás­sal bíró Muhos hava­sát. Innen lát­hat­juk a Nagy-Hagy­mást, a Feke­te-Hagy­mást, utá­na az Egyes­kőt, az Öcsém-tetőt és a Ter­kő-mezőt.

A Muhos tete­je tör­té­nel­mi szem­pont­ból is fon­tos vidék, hiszen a II. világ­há­bo­rú­ban védel­mi rend­szer húzó­dott a hava­son. A gép­pus­ka állá­sok ennek a kor­nak a lenyo­ma­tai.

A Borló gerince (Buzsora-csúcs)

A hegyen jel­zett utak hiá­nyá­ban nem könnyű a tájé­ko­zó­dás. Ha min­den kötél sza­kad, a barát­sá­gos ruszin föld­mű­ves parasz­tok meg­mu­tat­ják a helyes irányt a Buzso­rá­ra. Ahogy hala­dunk fel­fe­lé, vissza­te­kint­ve a Borzsa- és a Róna-havas elnyú­ló hátát lát­hat­juk. Jel­zé­sek tovább­ra sin­cse­nek.

Útta­lan-uta­kon, és bük­kö­sö­kön keresz­tül vezet az út egy szé­les rét­re, ahol egy­más­ra hányt szik­lák jel­zik a Buzso­ra csúcs­pla­tó­ját. A Bor­ló-hát legma­ga­sabb pont­ja a Buzso­ra.

A Buzso­ra dél­nyu­ga­ti olda­lán tovább­ha­lad­va érjük el az „Elva­rá­zsolt Táj” ter­mé­szet­vé­del­mi terü­le­tet. A több ezer hek­tá­ros park­ban feny­ve­sek és bük­kö­sök vál­to­gat­ják egy­mást. A védett öve­zet állat­vi­lá­ga is sok­szí­nű: a bar­na­med­ve, szar­vas, vad­disz­nó és hiúz mel­lett a pata­kok­ban külön­le­ges hal­fa­jok is élnek.

Van itt egy rej­tett érték is, egy kiter­jedt tőzeg­mo­ha láp.

A Csíki-havasok déli főgerince (Pap-hegye, Botsarka, Rugát-tető)

A Csí­ki-hava­sok déli főge­rin­cén szé­le­sen hul­lam­zó hegy­há­tak, és vad­vi­rá­gos rétek vár­nak. A Kecs­ke-tető kör­nyé­ké­ről kitá­rul­ko­zik a vidék. És már az első esz­te­nák is fel­tűn­nek. Az első komo­lyabb csúcs a Kászo­ni-meden­ce felett ural­ko­dó Pap hegye szé­les pusz­tá­ja, ami kivá­ló pihe­nő- és kilá­tó­pont.

A Rugát-tető felé halad­va az utol­só nagyobb csúcs, a Bot­sar­ka a Csí­ki-hava­sok egyik neve­ze­tes föld­raj­zi pont­ja, ugyan­is itt talál­ko­zik a Kár­pá­tok főge­rin­ce azzal a mel­lék­ge­rinc­cel, ami a Nyer­ges-tető­ről kísé­ri a túrá­zók útját.

Az Olt és a Sze­ret víz­vá­lasz­tó­ját, a Rugát-tetőt egy vil­lám­csa­pás­ban meg­cson­kult kőke­reszt őrzi.

Bodoki-havas

A hegy­te­tő­ről ellát­ni egé­szen a Kár­pát-kanya­ri hegy­sé­ge­kig, ame­lyek védőn öle­lik kör­be a Három­szé­ki-meden­cét. Szem­ben, a Mur­gó mögött szé­pen kiraj­zo­lód­nak a Kele­ti-Kár­pá­tok Erdő­vi­dé­ket öle­lő vonu­la­tai is.

Domogled

Her­ku­les­für­dő egyik ked­velt kirán­du­ló­he­lye a Domog­led. A csúcs felé halad­va egé­szen medi­ter­rán jel­le­gű tájat látunk és érzünk magunk körül. Meg­ta­pasz­tal­hat­juk, hogy igaz, amit a tudó­sok mon­da­nak: az ioni­zált leve­gő igen jóté­kony hatás­sal van az embe­ri szer­ve­zet­re: jó köz­ér­ze­tet és nyu­gal­mat biz­to­sít.

A mere­de­kek, köves ösvé­nyen a Domog­led kopár, szik­la­gyep­pel és érde­kes virá­gok­kal fedett csú­csá­ra érünk. Ezen a gerin­cen húzó­dott egy­kor az ezer­éves határ.

Oszlea

Az Osz­le­án véres har­cok dúl­tak az első nagy világ­égés ide­jén. Ezt a fron­tot jár­ta meg Mader­s­pach Vik­tor is, aki­nek kiemel­ke­dő sze­re­pe volt a 1916-ban betö­rő román csa­pa­tok kiűzé­sé­ben.

Az Osz­lea kitett, töre­de­zett mész­kő­ge­rin­cet végig­jár­va ért­he­tő, miért is tart­ják e töm­böt a Király­kő kis­test­vé­ré­nek. A havas­ról cso­dá­la­tos kilá­tás nyí­lik a Retye­zát és a God­ja orma­i­ra.

Királyok útja

A Lot­ru és a Pár­ing-hegy­ség közöt­ti völgy­ben fek­szik a Lot­ru­fő-mene­dék­ház, ide­á­lis kiin­du­ló­pont a gerinc­tú­rá­hoz. Az Oltot kere­ső Lot­ru völ­gyé­ben indu­lunk fel­fe­lé. Régi kró­ni­kák sze­rint a folyó és a szom­szé­dos hegy a vidék egy­ko­ri urá­ról, Lothar teu­ton vitéz­ről kap­ta a nevét, akit II. End­re kirá­lyunk bízott meg a Vörös­to­ro­nyi-szo­ros fel­ügye­le­té­vel.

Elhagy­va a folyó völ­gyét, a Lot­ru-hegy­ség füves hegy­há­ta­i­nak búcsú­pil­lan­tá­sai kísé­re­té­ben egy­re maga­sabb­ra kapasz­ko­dunk a Transz­al­pin asz­falt­út­ján. A Kár­pá­tok leg­ma­ga­sabb átjá­ró­ja, a Kirá­lyok útja ez, amely 2000 méter fölöt­ti magas­ság­ban kel át Erdély­ből Olté­ni­á­ba. A ma már végig jár­ha­tó lát­vá­nyos autó­út a moto­ri­zált turis­ták ked­velt cél­pont­ja.

A Mun­ti­nu alat­ti hágó­ról észak­ra kitá­rul­ko­zik előt­tünk a Pár­ing szag­ga­tott para­ván­ja. Na, ez az a pont, ahon­nan már nem lehet vissza­for­dul­ni. Aki innen meg­pil­lant­ja a mar­káns kiemel­ke­dé­se­ket, a leg­kö­ze­leb­bi Mohort vagy éppen a Nagy-Sze­te­át, már nem tud ellen­áll­ni vonz­ere­jük­nek.

A főge­rinc­re még az Urd­e­le-hágó alatt kanya­ro­dik fel a Papu­sa felől érke­ző piros sáv jel­zés.

Az Alacsony-Tátra gerince

A Pra­szi­vá és a Sza­la­tin tövé­ben, a Lúzs­nai-kat­lan­ban hosszan elnyú­ló hegyi falu Lúzs­na. A falu köze­pén álló kőke­reszt külö­nö­sen ked­ves szá­munk­ra. Fel­ira­ta néma tanú­je­le a Tát­ra-vidék magyar múlt­já­nak. A tele­pü­lést 1669-ben Thö­kö­ly Ist­ván árvai főis­pán ala­pí­tot­ta fel­ső-árvai gorá­lok bete­le­pí­té­sé­vel. A bányá­szat hanyat­lá­sa után lakói főként állat­tar­tás­sal és erdei mun­kák­kal fog­lal­koz­tak, ma már a turiz­mus is fej­lő­dő ipar­ág erre­fe­lé.

A köz­ség ide­á­lis észa­ki kiin­du­ló­pont az Ala­csony-Tát­ra főge­rin­cé­re. Csak egy-egy komo­lyabb csúcs­ra kell mere­de­keb­ben kapasz­kod­ni, mint pél­dá­ul a Lati­bo­ri-hegy­re. Innen kelet­re már egész szé­pen kiraj­zo­ló­dik a Cha­be­nyec súlyos tömb­je. A sűrű­sö­dő szik­la­ki­buk­ka­ná­sok, az erő­sö­dő szél és hűvö­sebb leve­gő jel­zi, hogy a Cha­be­nyec hatal­mas gyep­ha­vas jel­le­gű grá­nit tömb­je már közel 2000 méter­rel emel­ke­dik a ten­ger­szint fölé.  A magas­he­gyi élményt erő­sí­ti, hogy a csúcs észa­ki olda­la­it szik­lás sza­ka­dé­kok és kat­la­nok sze­gé­lye­zik. A Cha­be­nyec­ről azon­ban cso­dá­la­tos kör­ki­lá­tás tárul elénk. Észak-nyu­gat­ra a Kis- és a Nagy-Fát­ra vonu­la­tai sej­le­nek elő. Észak­ra alat­tunk a Lip­tói-meden­ce ter­pesz­ke­dik, felet­te a Lip­tói-hava­sok para­ván­já­val. Kelet­re a mel­lék­ge­rinc kiemel­ke­dé­se, a Szkal­ka, mögöt­te a főge­rin­cé­ből kinö­vő leg­ma­ga­sabb csú­csok, a Deres, a Cho­pok és a Gyöm­bér sora­koz­nak.

Vit-havas környéke

A Vit-havas nya­ká­ról remek kilá­tás nyí­lik mész­kő­szirt­jé­re.

A Lapos-kapun lépünk be a Hagy­más újabb tömb­je, a Lapos-havas vilá­gá­ba. Virá­gok­kal tar­kí­tott hava­si lege­lő­jé­ről elénk tárul a Békás-szo­ros és kör­nyé­ke szur­dok­völ­gye­i­nek, mész­kő­fa­la­i­nak külön­le­ges táj­ké­pe: A Kupás-havas, és a Cohárd tömb­jei mel­lett a Lapos-kanyon szik­lá­ja is ott tátong meg­ha­sad­va.

A Lapos-havas dél­ke­le­ti végét a Csur­gó csú­csa koro­náz­za. Tete­jé­ről észak­ra is átlá­tunk, a szom­szé­dos Zse­dán-havas tömb­jé­nek szik­la­vi­lá­gá­ra, ami mögött már a Csal­hó bér­cei is elő­buk­kan­nak.