Az egy­kor mező­vá­ro­si ran­gú határ­őr-tele­pü­lés, Alsó­ve­rec­ke ruszin népe a 19. szá­zad­ban nehéz sor­ba került, miu­tán a gaz­da­sá­gi élet min­den szá­la a Galí­ci­á­ból beáram­lott zsi­dó­ság kezén össz­pon­to­sult és szét­hul­lott az ősi, parasz­ti közös­sé­gen ala­pu­ló rend. Az adós­rab­szol­ga­ság nyo­mo­rá­ba süllyedt ruszin­ság meg­men­té­se érde­ké­ben, a mil­len­ni­um ide­jén a magyar kor­mány „hegy­vi­dé­ki akció” néven gaz­da­sá­gi prog­ra­mot indí­tott, amely az uzso­ra vissza­szo­rí­tá­sá­val fel­emel­ke­dé­si lehe­tő­sé­get nyúj­tott Verec­ke népé­nek. A sike­res prog­ram­nak Tri­a­non vetett véget, majd a kom­mu­niz­mus újra évti­ze­dek­re vissza­ta­szí­tot­ta az itt élő­ket a kilá­tás­ta­lan­ság­ba.

A szov­jet romok­ból las­san-las­san ébre­de­zik a vidék. A hely­bé­li ruszi­nok régi rend­hez való ragasz­ko­dá­sát jel­zi, hogy most épü­lő fatemp­lo­mu­kat Szent Ist­ván­nak fog­ják fel­szen­tel­ni.

A teme­tő­ben az I. világ­há­bo­rú­ban elesett magyar és német hon­vé­dek alusszák örök álmu­kat.

A vezér­lő feje­de­lem 1703-ban Rákó­czi­szál­lá­son bocsá­tot­ta ki híres fel­hí­vá­sát a nem­zet­hez, itt talál­ko­zott Ber­csé­nyi Mik­lós gróf­fal és dra­go­nyo­sa­i­val, majd 1711-ben itt hagy­ta el könnyek között hazá­ját Vere­be­sen át.