Víznyelő kékség, avagy Vanatarile ponorului. A Szolcsva feletti kékeslilának tetsző mészkőfalat nevezik így, amelyet a vele szemben lévő kilátóteraszról lehet megcsodálni. A körülbelül 70–80 méter magas sziklafal pereméről a Poeni-patak kétlépcsős vízeséssel zúdul alá, kékeslilássá színezve a sziklafalat, és eltűnve a Dilbina-barlangban. A Dilbinában a Poeni aztán egyesül a Ponor- és a Száraz-patakokkal, hogy majd a szolcsvai Búvópatak-barlangnál törjön a felszínre.
A „vízeséses víznyelőhöz” két útvonalon is feljuthatunk. Sokan autóval jönnek fel Szolcsva felől a móc nyári szállásokkal megszórt mezőn álló keresztig. A jó turista azonban a kék kereszt jelzésen érkezik fel ugyanide, amely a faluból indul és érinti a Búvópatak-barlangot is. A kereszttől szép kilátás nyílik a Bedellői-karsztplató nyugat felé leszakadó hófehér sziklafalaira, a Bélavárra és az Öreghavasra is. Innen kell leereszkednünk a vízeséshez.
Képek: Hám Péter
A Torockói-hegység vékony mészkőrétegeinek köszönhetően inkább a külső karsztjelenségekkel büszkélkedhet, ám itt is akad kivétel. A Bedellői-karsztfennsík víznyelőiben eltűnő vizek ugyanis Alsószolcsvánál, egy hatalmas barlangkapun kerülnek újra a felszínre, hogy az Aranyost gazdagítsák.
A barlang bejárata 35 méter magas és 4 méter széles. A kapuban kis vízállás idején is másfél méteres víz fogadja a látogatót, amelyet ha leküzd szépséges vízesésekkel is találkozhat, míg a látványos cseppkövekkel elkápráztató Csodaterembe ér. A Csodaterem utáni szakasz már csak gyakorlott barlangászoknak ajánlott, amelyről itt olvashatunk. 2012 nyarától a barlang bejárata vasráccsal van lezárva, látogatása csak a Gyulafehérváron székelő Natura 2000 szervezet előzetes engedélyével lehetséges. A kapuban kis vízállás idején is másfél méteres víz fogadja a látogatót, amelyet ha leküzd szépséges vízesésekkel is találkozhat, míg a látványos cseppkövekkel elkápráztató Csodaterembe ér. A Csodaterem utáni szakasz már csak gyakorlott barlangászoknak ajánlott, amelyről itt olvashatunk.
A barlangot 1938-ban említik először az írások, majd Dr. Balogh Ernő térképezte fel a XX. század közepén. A 80-as évek elején balázsfalvi barlangászok kiépítették turisták számára a bejárati szakaszt, de az árvizek elmosták a pallókat, 2012 óta pedig csak engedéllyel látogatható. Ez érthető is, hisz a szolcsvai Búvópatak barlangjában van Európa legnagyobb denevérpopulációja.
A barlangot az Alsószolcsváról induló kék kereszt jelzésen érhetjük el. A jelzés aszfaltúton kanyarog a Malom-völgyben Búvópatak telepig. Szemben feltűnik a Bulz-kő, közben megérkezünk egy ortodox kolostorhoz, amely mellett egy régi fatemplom is áll. Innen lesétálunk a patakhoz, amelyen egy lengőhídon kell átkelni, mielőtt a barlanghoz érünk. A barlang geocaching oldala itt található.
Képek: Hám Péter
A vörösvágási – a mexikói és ausztrál lelőhelyek 19. századi felfedezéséig – az egyetlen opálbányavidéknek számított a világon. Aztán Trianon után felhagytak a kitermeléssel, a József táró járatait a bányászok helyett a turisták vették birtokukba.
Az Esztramos-hegy barlangjai közül sok a bányaművelés áldozata lett, de a legnagyobb és talán leggazdagabb formakincsű Rákóczi-barlang épségben maradt.
A barlangra érckutatás közben bukkantak rá 1958-ban. Érdekessége a különféle képződmények változatossága. Vannak itt több rétegben egymásra rakódott cseppkövek, nagy méretű cseppkőfüggönyök, borsókövek és sok más különleges képződmény.
A vulkáni tufába vájt barlanglakások eredete a 16. századi török időkre nyúlik vissza. A sziklába vésett sajátos építményekről Bél Mátyás is megemlékezett.
A tordai sóbányából származó só jó 13 millió évvel ezelőtt keletkezett, amikor az Erdélyi-medence ősi tengerének fenekén lerakódott. A tordai sóréteg átlagvastagsága 250 méter, de a gyűrődés központi részén meghaladja az 1200 métert is. A kitermelés a rómaiak idején kezdődött, a Magyar Királyságban virágzott, majd a 19. században hanyatlott, mígnem 1932-ben bezárták a bányát és csak hat évtized múltán nyitották meg újra, gyógyászati és turisztikai célokra. A felszín alatti mikroklíma főleg a légzőszervi megbetegedésekre javallott, de egészséges vendégeknek sem árt egy kis mozgás odalent, nem beszélve a különleges látványról.
A víznyelő barlangba is a révi Handl Károly hatolt be először 1904-ben. Már akkor sejtette, hogy a barlang összeköttetésben áll a révi Zichy-barlanggal, feltevését 1912-ben vízfestéssel is igazolták. A barlang fentről egy kis patakot fogad be, ami aztán keresztül folyva járatain, majd a föld alatt kanyarogva, a légvonalban 5 kilométerre nyíló révi Zichy-barlangban köt ki. A kettőt összekötő szűk járaton még senkinek sem sikerült átjutni.
A régi bányásztelepülésnél egy picit kiszélesedik a völgy, ám Sonkolyos alatt az éles kanyarulatánál, a Méhsed folyó torkolatvidékén újabb barlang tátong. Ez a híres Magyar-barlang, amely az egész karsztvidék egyik legnagyobb bejáratú barlangja, amelynek a folyótól védett üregében már az őskortól meghúzódott az ember is.
A Vársonkolyosi-szorosban van Közép-Európa egyik leghosszabb, több mint 50 kilométeres járata is. A Szelek barlangját a lyukból kiáramló erős szél miatt már ismerték a helyi juhászok, első ismert felfedezője 1957-ben a kolozsvári barlangász, Bagaméri Béla volt.
A cseppkőbarlangot 1903-ban Handl Károly vasúti felügyelő fedezte fel, majd Veress István révi református lelkésszel, és a bihari turizmus apostolával, Czárán Gyulával kezdték feltárni. 1905-ben már fel is avatták és a környék birtokosáról, a turistamozgalmat támogató Zichy Ödön grófról nevezték el.
A barlang bejáratához közel Gróf Zichy Ödön az EKE buzdítására emeletes turistaszállót épített, de Trianon után az új gazdák nem becsülték meg, s a dicső múltú épület ma is elhagyottan düledezik.
