Víz­nye­lő kék­ség, avagy Vana­ta­ri­le pono­ru­lui. A Szolcs­va felet­ti kékes­li­lá­nak tet­sző mész­kő­fa­lat neve­zik így, ame­lyet a vele szem­ben lévő kilá­tó­te­rasz­ról lehet meg­cso­dál­ni. A körül­be­lül 70–80 méter magas szik­la­fal pere­mé­ről a Poe­ni-patak két­lép­csős víz­esés­sel zúdul alá, kékes­li­lás­sá szí­nez­ve a szik­la­fa­lat, és eltűn­ve a Dil­bi­na-bar­lang­ban. A Dil­bi­ná­ban a Poe­ni aztán egye­sül a Ponor- és a Szá­raz-pata­kok­kal, hogy majd a szolcs­vai Búvó­pa­tak-bar­lang­nál tör­jön a fel­szín­re.

A „víz­esé­ses víz­nye­lő­höz” két útvo­na­lon is fel­jut­ha­tunk. Sokan autó­val jön­nek fel Szolcs­va felől a móc nyá­ri szál­lá­sok­kal meg­szórt mezőn álló keresz­tig. A jó turis­ta azon­ban a kék kereszt jel­zé­sen érke­zik fel ugyan­ide, amely a falu­ból indul és érin­ti a Búvó­pa­tak-bar­lan­got is. A kereszt­től szép kilá­tás nyí­lik a Bedel­lői-karszt­pla­tó nyu­gat felé lesza­ka­dó hófe­hér szik­la­fa­la­i­ra, a Béla­vár­ra és az Öreg­ha­vas­ra is. Innen kell leeresz­ked­nünk a víz­esés­hez.

Képek: Hám Péter