Borsodszentgyörgy

A falu népe komoly vér­ál­do­za­tot hozott a hon védel­mé­ben. Soká­ig Disz­nósd­nak hív­ták, aztán 1935-ben nevét a falu temp­lo­má­nak védő­szent­je után Bor­sod­szent­györgy­re vál­toz­tat­ták.

Érde­mes ellá­to­gat­ni a bar­kó táj­ház­ba, ahol a régi­ó­ra leg­jel­lem­zőbb nép­vi­se­le­ti motí­vu­mo­kat tekint­he­ti meg az erre­já­ró.

Baranyai Júlia Bormúzeum és Tájház — Vörösmart

Baranyai Júlia Bormúzeum és Tájház — Vörösmart

A Vörös­mar­ti Táj­mú­ze­um tör­té­ne­te az 1970-es évek végén a Deák-szur­dok egyik prés­há­zá­ban kez­dő­dött, ame­lyet Bara­nyai (Sch­ne­i­der) Júlia ala­kí­tott át egy­faj­ta kiál­lí­tó­te­rem­mé. A tanár­nő évti­ze­de­ken át gyűj­töt­te a Drá­va­szög­ben a vidék tár­gyi és írá­sos emlé­ke­it, ezek kap­tak helyet az emlí­tett pin­ce­ház­ban, ahol azon­ban a párás leve­gő kikezd­te a fel­be­csül­he­tet­len érté­kű kin­cse­ket, és a folya­ma­to­san bővü­lő anyag miatt a hely mind­in­kább szűk­nek bizo­nyult.  Bara­nyai Júli­á­nak másod­szor is sike­rült meg­men­te­nie a tár­gya­kat a pusz­tu­lás­tól. A gyűj­te­ményt a zsú­folt pin­ce­ház­ból egy, a falu főut­cá­ján álló, 1880-ban épült volt egy­há­zi épü­let­be köl­töz­tet­ték. Bőveb­ben

Gyurkovics Helytörténeti Ház (Botond — ház) — Haraszti

Gyurkovics Helytörténeti Ház (Botond — ház) — Haraszti

Harasz­ti­ban a 1980-as évek máso­dik felé­től műkö­dött hely­tör­té­ne­ti múze­um, melyet Gyur­ko­vics Hunor fes­tő- és gra­fi­kus­mű­vész ren­de­zett be, aki egész éle­té­ben elő­sze­re­tet­tel gyűj­töt­te a régi­sé­ge­ket. Bár a dél­szláv hábo­rú miatt a múze­um is bezárt, a meg­men­tett tár­gya­kat 2010-ben ismét kiál­lí­tot­ták Gyur­ko­vics Nép­raj­zi Gyűj­te­mény néven. A harasz­ti táj­ház ma a vidék egyik leg­gaz­da­gabb nép­raj­zi gyűj­te­mény­nek ad ott­hont. Bőveb­ben

Avasfelsőfalu

Az 1966-ban léte­sí­tett sza­bad­té­ri múze­um Ava­s­or­szág gyö­ke­re­i­hez hatol, ahhoz a hagyo­má­nyos kul­tú­rá­hoz, ami egé­szen a XX. szá­za­dig meg­ha­tá­roz­ta a vidé­ket.

Vámfalu

A mára­ma­ro­si sóút egy­ko­ri vám­sze­dő helye Vám­fa­lu. Régen még sok por­tán készül­tek hagyo­má­nyos cse­rép­edé­nyek, ma már csak Ist­ván­ffy Géza viszi tovább apai örök­sé­gét.

Iskolai és helytörténeti gyűjtemény — Várdaróc

Iskolai és helytörténeti gyűjtemény — Várdaróc

A refor­má­ció isko­la­te­rem­tő törek­vé­sé­nek köszön­he­tő­en a 16–17. szá­zad­ban Daróc­nak bizo­nyít­ha­tó­an már léte­zett isko­lá­ja. 1826-ban épí­tet­tek új „osko­la­há­zat”, amely a javí­tá­sok­kal 1879-ig szol­gált, ami­kor helyé­re tég­lá­ból tágas épü­le­tet emel­tek. Mielőtt az egy­ház hoz­zá­kez­dett vol­na az épít­ke­zés­hez, mér­nö­ki szá­mí­tást kért a vár­ha­tó költ­ség­ve­tés­ről. Az isko­la­ház költ­ség­ve­té­se majd 2830 forint­ra rúgott, és ter­ve­it Czud­ta­nich Gyu­la mér­nök bara­nya­vá­ri kel­te­zé­sű leve­lé­ben küld­te el a tele­pü­lés lel­ké­szé­nek 1878. júli­us 19-én. Bőveb­ben

Haszmann Pál Múzeum — Alsócsernáton

Haszmann Pál Múzeum — Alsócsernáton

A cser­ná­to­ni falu­mú­ze­u­mot ala­pí­tó­já­ról, Hasz­mann Pál­ról nevez­ték el. A múze­um a köz­ség fel­sze­gi falu­ré­szé­ben, a Damo­kos Gyu­la-féle kúri­á­ban és annak park­já­ban, illet­ve kert­jé­ben kapott helyet. A kúria az 1950–1970-es évek­ben tel­je­sen elha­nya­gol­va, álla­gá­ban lero­mol­va, „gaz­dát­la­nul” vég­nap­ja­it élte, ami­kor műve­lő­dé­si intéz­mény, múze­um­lé­te­sí­tés cél­já­ra az akko­ri álla­mi és helyi veze­tők kije­löl­ték és átad­ták. A kúria a XVII–XIX. szá­zad­ban épült, neo­klasszi­cis­ta kül­se­jét 1831-ben nyer­te el. A több mint két hek­tá­ros terü­let és a több­szo­bás kúria lehe­tő­sé­get terem­tett skan­zen és múze­um lét­re­ho­zá­sá­ra. Az intéz­mény 1973. feb­ru­ár 25-én nyi­tot­ta meg kapu­ját.

A fen­ti dátum­hoz kötő­dik a Cser­ná­to­ni Nép­fő­is­ko­la és a Cser­ná­to­ni Bod Péter Köz­mű­ve­lő­dé­si Egye­sü­let „szü­le­té­sé­nek” az ide­je is. Az eltelt több mint har­minc év alatt ezrek láto­gat­ták és láto­gat­ják nagy érdek­lő­dés­sel, elis­me­rés­sel az azóta immár műve­lő­dé­si köz­pont­ként hatá­ra­in­kon túl is szá­mon tar­tott intéz­ményt. Hasz­mann Pál (1902–1977) peda­gó­gus és Hasz­mann Pál­né Cseh Ida (1909–2003) magán­gyűj­te­mé­nyü­ket aján­lot­ták fel múze­um­ala­pí­tás cél­já­ból szé­kely-magyar közös­sé­gük­nek. Sok lel­kes ember és támo­ga­tó segít­sé­gé­vel vál­ha­tott való­ra több évti­ze­des múze­um­te­rem­tő álmuk. Mun­ká­ju­kat fia­ik és csa­lád­juk tag­jai viszik tovább. Az egy­re gya­ra­po­dó múze­u­mi gyűj­te­mény és tevé­keny­ség jelen­le­gi veze­tő­je Hasz­mann Pál-Péter, test­vé­re, Hasz­mann József-Ist­ván a Nép­fő­is­ko­lát veze­ti, Hasz­mann Lajos test­vé­rük meg a gaz­da­sá­gi „hát­tér” biz­to­sí­tó­ja a kiter­jedt csa­lád tag­ja­i­val együtt.

A Hasz­mann Pál Múze­um kert­jé­be átte­le­pí­tett szé­kely házak, szé­kely kapuk, vízi­ma­lom, a szé­kely népi épí­té­sze­ti örök­ség egy-egy jel­leg­ze­tes típu­sa adja a skan­zen jel­le­get. A szé­kely háza­kat fából, sátor­te­tő­vel épí­tet­ték, zsin­dellyel föd­ték. Ezek több­osz­ta­tú, ere­szes és tor­ná­cos szé­kely ház­tí­pu­sok. A házak kora­be­li bútor­zat­tal, beren­de­zés­sel, tár­gyi emlék­anyag­gal, esz­kö­zök­kel a régi falu­si élet han­gu­la­tát idé­zik, akár­csak az ere­de­ti for­má­juk­ban fel­ál­lí­tott, res­ta­u­rált régi három­szé­ki szé­kely kapuk.

A vidék méhész­ke­dé­si múlt­já­nak bemu­ta­tá­sa külön is érde­kes és gaz­dag gyűj­te­mé­nye és lát­ni­va­ló­ja a sza­bad­té­ri múze­um­nak. Épí­tett örök­sé­günk emlé­kei, kop­ja­fák­kal, keresz­tek­kel, sír­kö­vek­kel vidé­künk szé­kely teme­tő­ké­pé­nek ere­de­ti arcu­la­tát tük­rö­zik. A fara­gott és fel­ira­tos mennye­zet­tar­tó geren­dák, kőem­lé­kek, közép­ko­ri ablak- és ajtó­bél­le­tek és annyi-annyi kincs, ame­lyet lát­ni kell és szó­ra bír­ni, hogy mesél­je­nek a rég­múlt idők­ről, az alko­tó ember­ről.

A gyűj­te­mény nagyon fon­tos és tanul­sá­gos részét képe­zi a köz­ség és vidék műve­lő­dés­tör­té­ne­ti, illet­ve neve­ze­tes sze­mé­lye­i­nek éle­tét, mun­kás­sá­gát bemu­ta­tó alap­ki­ál­lí­tás. A múze­um udva­rán Cser­ná­ton nagy szü­lött­je­i­nek, Bod Péter­nek és Végh Antal­nak a mell­szob­rai áll­nak.

A skan­zen egyik leg­ér­té­ke­sebb gyűj­te­mé­nye a régi mező­gaz­da­sá­gi szer­szám- és gép­ki­ál­lí­tás, amely Három­szék gaz­dál­ko­dá­sá­nak múlt­ját, tár­gyi és szel­le­mi anya­gát hiva­tott bemu­tat­ni, mint a kora­be­li gőz­gé­pe­ket, csép­lő­gar­ni­tú­rá­kat, trak­to­ro­kat, moto­ri­kus erő­gé­pe­ket, talaj­mű­ve­lő gépe­ket, vala­mint jó néhány egye­di mező­gaz­da­sá­gi szer­szá­mot.

A Damo­kos-kúria késő­kö­zép­ko­ri bolt­íves pin­cé­jé­ben kapott helyet a magyar öntött­vas­mű­ves­sé­get bemu­ta­tó kiál­lí­tás, a „kály­ha­mú­ze­um”. Ez nem­csak kály­há­kat, de dísz­tár­gya­kat, a hit­élet­tel, teme­tő­kul­tú­rá­val kap­cso­la­tos művé­szi „önt­vény­cso­dá­kat” és hasz­ná­la­ti tár­gya­kat is magá­ba fog­lal. A gyűj­te­mény leg­ré­geb­bi darab­jai a 17–18. szá­zad­ból valók, több­sé­gük a 19. szá­zad­ból, a magyar öntött­vas­mű­ves­ség fény­ko­rá­ból, Erdély hír­ne­ves öntő­gyá­ra­i­ból kerül­tek ki.

A múze­um érté­kes gyűj­te­mé­nye a tech­ni­ka­tör­té­ne­ti tár­gya­kat fel­vo­nul­ta­tó „rádi­ós” kiál­lí­tás is. Leg­ko­ráb­bi készü­lé­kek közé tar­toz­nak a kris­tály­de­tek­to­ros fül­hall­ga­tós rádi­ók. A vevő­ké­szü­lé­kek soka­sá­ga mel­lett a hang­rög­zí­tő, hang­vissza­adó készü­lé­kek, kora­be­li tele­fo­nok, gra­mo­fo­nok, pate­fo­nok is helyet kap­tak az 1920-as, 1930-as évek­től kez­dő­dő­en egé­szen nap­ja­in­kig. A gyűj­te­mény­nek több mint nyolc­van szá­za­lé­kát sike­rült ismét műkö­dő­ké­pes­sé ten­ni, azo­kat meg is szó­lal­tat­ják a láto­ga­tók gyö­nyö­rű­sé­gé­re.

A múze­um­mal pár­hu­za­mo­san és „egy fedél alatt” műkö­dik a Cser­ná­to­ni Nép­fő­is­ko­la, amely szin­tén több mint har­minc­két éve, ápri­lis­tól októ­be­rig fogad­ja és vár­ja a szép­te­rem­tés, a hagyo­má­nyos mes­ter­sé­gek – fafa­ra­gás, bútor­fes­tés, neme­ze­lés, fonás-szö­vés, ács, asz­ta­los, kere­kes mes­ter­sé­gek, művé­szi ková­cso­lás, szé­kely­ka­pu-épí­tés és fara­gás stb. – meg­is­me­ré­se igé­nyé­vel és e lehe­tő­ség­gel élni kívá­nó fia­tal alko­tók szá­za­it.

Sepsiszentgyörgy — Székely Nemzeti Múzeum

Sepsiszentgyörgy — Székely Nemzeti Múzeum

A Szé­kely Nem­ze­ti Múze­um 1875 óta láto­gat­ha­tó. Mint tudo­má­nyos intéz­mény a szé­kely­ség és a szé­kely­föl­di regi­o­ná­lis örök­ség kuta­tá­sát, bemu­ta­tá­sát tart­ja fel­ada­tá­nak. A pecsét­jé­ben sze­rep­lő 1879-es évszám annak az emlé­két őrzi, hogy ekkor került a szé­kely­ség közös tulaj­do­ná­ba. Jelen­leg a leg­na­gyobb hatá­ron túli magyar köz­gyűj­te­mény. A romá­ni­ai múze­u­mi háló­zat­ban regi­o­ná­lis beso­ro­lá­sú, fenn­tar­tó­ja Kovász­na Megye Taná­csa.

A Kós Károly által ter­ve­zett sep­si­szent­györ­gyi épü­let­együt­tes­ben jelen­leg könyv­tár, ter­mé­szet­tu­do­má­nyi, régé­szet-tör­té­ne­lem és nép­raj­zi osz­tály műkö­dik. Az intéz­mény­hez tar­to­zik ezen­kí­vül a sep­si­szent­györ­gyi Gyár­fás Jenő Kép­tár, a kéz­di­vá­sár­he­lyi Inc­ze Lász­ló Céh­tör­té­ne­ti Múze­um, a cser­ná­to­ni Hasz­mann Pál Múze­um, a baró­ti Erdő­vi­dék Múze­u­ma és a zabo­lai Csán­gó Nép­raj­zi Múze­um.

 

Kro­no­ló­gia

1870-es évek: az özv. Cse­rey János­né Zat­hu­recz­ky Emí­lia és Vasady Nagy Gyu­la ala­pí­tot­ta múze­um első rész­vé­te­le nem­zet­kö­zi tudo­má­nyos ren­dez­vé­nyen (VIII. Nem­zet­kö­zi Őstör­té­nel­mi és Ember­ta­ni Kong­resszus, Buda­pest); a terep­ku­ta­tás és for­rás­köz­lés meg­kez­dé­se; beköl­tö­zés Imecs­fal­vá­ról Sep­si­szent­györgy­re

1880-as évek: a Magyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia kiad­ja a Vasady fel­fe­dez­te Apor-kódexet (a negye­dik leg­ré­gibb magyar iro­dal­mi mű része); a szé­kely­föl­di szak­sze­rű régé­szet kez­de­te

1890-es évek: a Szé­kely Mikó Kol­lé­gi­um véd­nök­sé­ge; a Múze­u­mok és Könyv­tá­rak Orszá­gos Főfel­ügye­lő­sé­ge kilenc vidé­ki magyar múze­um­ból csak itt talál nép­raj­zi gyűj­te­ményt

1900-as évek: Pári­zsi Világ­ki­ál­lí­tás; Lász­ló Ferenc nem­zet­kö­zi hírű­vé váló ősré­gé­sze­ti kuta­tá­sa­i­nak meg­kez­dé­se

1910-es évek: a múze­um a Kós Károly ter­vez­te saját épü­let­cso­port­ba kerül; a szé­kely­föl­di szin­tű terep­ku­ta­tá­sok foly­ta­tá­sa; a Szé­kely Nem­ze­ti Levél­tár meg­ala­po­zá­sa

1920-as évek: a cson­ka­or­szá­gon kívü­li egyet­len magyar tudo­má­nyos intéz­mény; gen­fi nép­raj­zi kiál­lí­tás; az 1929-es Emlék­könyv egy Szé­kely­föld-monog­rá­fia elő­mun­ká­la­ta­i­val; Bene­dek Elek utol­só, a múze­um­hoz idé­zett mon­da­ta: „Fő, hogy dol­goz­za­nak!”

1930-as évek: az első magyar skan­zen; ter­mé­szet­tu­do­má­nyos súly­pon­tú szé­kely­föl­di kuta­tó­utak; a Szé­kely Okle­vél­tár VIII. köte­te

1940-es évek: átfo­gó nép­raj­zi és levél­tá­ri kuta­tás; a nép­rajz­tu­dós Balas­sa Iván indu­lá­sa; az első erdé­lyi okle­vél­szó­tár; súlyos világ­há­bo­rús vesz­te­ség Zala­eger­sze­gen

1950-es évek: a leg­na­gyobb vidé­ki magyar múze­u­mi gyűj­te­mény a Kár­pát-meden­cé­ben (fél­mil­lió tétel); úttö­rő sze­rep a román múze­u­mi rend­szer újjá­szer­ve­zé­sé­ben; első evo­lú­ció-köz­pon­tú ter­mé­szet­raj­zi kiál­lí­tás Romá­ni­á­ban; első vidé­ki múze­u­mi évköny­vei (magya­rul és romá­nul)

1960–1970-es évek: ter­mé­szet­tu­do­má­nyos, tör­té­nész, nép­raj­zos, kép­ző­mű­vész múze­u­mi szak­em­be­rek mun­kás­sá­ga; nem­zet­kö­zi jelen­lét a régé­sze­ti kuta­tá­sok által; kora közép­ko­ri magyar teme­tők fel­tá­rá­sa Három­szé­ken

1970–1980-as évek: kül­ső egy­sé­gek ala­pí­tá­sa (kéz­di­vá­sár­he­lyi és cser­ná­to­ni múze­um, kis­ba­co­ni emlék­ház; sep­si­szent­györ­gyi kép­tár); az Alu­ta évköny­vek a leg­na­gyobb kisebb­sé­gi magyar szak­pe­ri­o­di­ka

1990-es évek: alap­ki­ál­lí­tá­sok vissza­ál­lí­tá­sa; vissza­in­teg­rá­ló­dás a magyar művé­sze­ti-kul­tu­rá­lis-tudo­má­nyos intéz­mény­rend­szer­be; inté­zet­sze­rű kuta­tás­szer­ve­zé­si és kuta­tó­prog­ra­mok

2000-es évek: inf­ra­struk­tu­rá­lis fej­lesz­tés; új kül­ső egy­sé­gek Zabo­lán és Baró­ton; múze­um­pe­da­gó­gi­ai nyi­tás és inten­zív könyv­ki­adói tevé­keny­ség; új, kor­társ művé­sze­ti galé­ria (MAG­MA-kiál­lí­tó­tér) élet­re­hí­vá­sa a sep­si­szent­györ­gyi kép­tár épü­le­té­ben.