Idén már 16. alkalommal szerveztük meg május 31. és június 2. között a Strázsa focikupa. A Kárpát-medence minden szegletéből érkező vendégek már péntek délután felértek az ezeréves határ közelében elhelyezkedő panzióba, ahol vacsora után, a 6 éve megszakítás nélkül visszajáró Romer akusztikus koncerten hangoltak a másnapi tornára. A koncert végén tortával köszöntöttük az idén 25 éves együttes két oszlopos tagját, de a gyereknapról sem feledkeztünk meg, őket a Kaposvárról érkezett focilabda tortával leptük meg.
BővebbenHírek
Erdélyi utakon – 9 nap, 4 új film, 1 kupa
Kevés vidéken áll olyan éles kontrasztban egymással az érintetlen természeti környezet és az ércbányászat ütötte tájsebek, mint a Visói-havasok északkeleti csücskében. Gátszakadással fenyegető zagytározók, ciánnal mérgezett vizek, fantomblokkok, szeméthegyek, elhanyagolt külszíni fejtések tanúskodnak az egykori ércbányászatról, melyet itt is az osztályharcos proletárdiktatúra hősei járattak csúcsra. Egy szinttel feljebb, a pásztorkodás utolsó képviselői terelgetik nyájaikat a szovjet éra alatt tiltott, ma is sok helyütt csak engedéllyel járható gerinceken. Éppen ez az évszázados peremhelyzet, a nehéz megközelíthetőség és zártság őrizte meg a Visói-havasokat annak ami: Közép-Kelet-Európa egyik legérintetlenebb vadonjának. 1944-ben ide álmodtak téli olimpiát elődeink, aztán végül maradt a bányászat, és maradtak azok a magyarok, akiknek éppen a turizmus és a természet rehabilitációja utáni Máramaros lehet a kitörési pont.
BővebbenVI. Radnai túra – irány a Toronyága csúcs!
A borsafüredi Hazajáró Pontnál, a Medve panziónál gyülekeztünk május 25-én reggel, hogy részt vegyünk a VI. Radnai túrán. A cél a Toronyága csúcs (1930 m) volt. Autóinkkal először átmentünk Borsabányára. A bányaváros széléről már gyalog indultunk tovább.
Bővebben“Hazajárás” a Beregszászi-dombvidékre
Szép tavaszi időben azért másként fest a Beregi-Tiszahát, ha az ember letekint a Beregszász feletti Kerek-hegyről. Ez jutott eszünkbe az elmúlt hét szombatján, illetve 2015 ősze, mikor a párás időben visszanéztünk innen az eddig megtett utunkra. Akkor forgattuk azt a beregi filmünket, amelyben Rákóczi zászlaját és a Csonkahon bíztatását hoztuk Tarpáról Mezővárin, Csetfalván és Beregszászon át Nagyberegbe.
BővebbenV. Maderspach Viktor Emléktúra – idén a Kis-Retyezátban
Már kora reggel gyülekeztek a túrázók május 18-án a lupényi magyar közösségi háznál, hogy részt vegyenek az idén ötödik alkalommal megrendezett Maderspach Viktor Emléktúrán. A Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek köszönhetően idén nemcsak helyiek érkeztek a túrára, hanem a sepsiszéki és a csíki Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai, valamint budapesti, keceli, zilahi és kolozsvári túrakedvelők is.
BővebbenHazajáró túra Medvesalján
Már az is kisebb fajta csoda volt, hogy az előző években többé-kevésbé jó időben jártuk be a Medves-vidéket, így valahol várható volt, hogy nem lesz mindig szerencsénk az időjárással. Ezek a gondolatok voltak az útitársak a Salgótarján és a Cered közötti szerpentinen, így a sár és az eső elleni lelki hadviselés már a Medves-vidék magyar oldalán megkezdődött.
BővebbenBeszámoló a Hazajáró Egylet 1. Ispántalálkozójáról
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet ispánjelöltjeivel április 12-14 között másodszor gyűltünk össze a Nagy-Magyarország Parkban, hogy a tavalyi zászlóbontó 0. ispántalálkozó után idén az első év tapasztalatait összegezzük, és új terveket szőjünk, célokat tűzzünk ki már a következő évre is tekintve. Az egységes magyar haza és nemzet szolgálatában nagy felelősséget, aktív szerepet szeretnénk vállalni a Kárpát-medencei honismereti turizmus fejlesztésével a 2020-as Trianon évforduló évében, munkánkkal megerősítve a magyarságot történelmi hazánk minden szegletében.
BővebbenHorthy Miklós emléktúra az Ipoly mentén
A drégelypalánki vasútállomásnál gyülekeztek május 4-én kora reggel azok az elszánt túrázók, akiket az eső sem tántorított el attól, hogy részt vegyenek a kilencedik alkalommal megrendezett Horthy Miklós emléktúrán. Az online nevezési rendszernek hála gyors rajtolás után mindenki északnak vette az irányt, hogy átkelve a „hajózható“ trianoni határfolyón megkezdjék útjukat, mely az 1938-ban visszacsatolt felvidéki tájon vitt keresztül. Ipolyhídvéget elhagyva virágzó repce- és borsótáblák közt vezetett útjuk a Berincsek-patak csendes völgyébe, melynek vadregényes képét csak a Barátság kőolajvezeték nyiladéka töri meg.
BővebbenJubileumi Teleki Pál Emléktúrák
Ezt is megéltük: 20. évfordulójához érkezett a Teleki túra! A Teleki indulásakor még csak egy 50 kilométeres börzsönyi túrára invitáltuk a teljesítménytúrázókat, emlékezni a földrajztudós miniszterelnökünkre, tizenöt esztendeje már 30 és 20 kilométeres távon is lehet indulni, míg negyedik éve egy 10 kilométeres távja is van az eseménynek, Hóman Bálint egykori kultuszminiszterre emlékezve. Húsz esztendő alatt volt részünk sárban, hóban, esőben, napsütésben; volt, hogy mindössze 48-an rugaszkodtak neki a távoknak, volt, hogy több mint 300-an indultak.
Bővebben