Már az is kisebb faj­ta cso­da volt, hogy az elő­ző évek­ben töb­bé-kevés­bé jó idő­ben jár­tuk be a Med­ves-vidé­ket, így vala­hol vár­ha­tó volt, hogy nem lesz min­dig sze­ren­csénk az idő­já­rás­sal. Ezek a gon­do­la­tok vol­tak az úti­tár­sak a Sal­gó­tar­ján és a Cered közöt­ti szer­pen­ti­nen, így a sár és az eső elle­ni lel­ki had­vi­se­lés már a Med­ves-vidék magyar olda­lán meg­kez­dő­dött.

Aztán Cered és Taj­ti között átlép­tük a határt, meg­ér­kez­tünk vég­re Szlo­vá­ki­á­ba, leg­alább­is egy ilyen táb­la üdvöz­li az uta­zót erre­fe­lé. A határ­tól pár perc autó­zás Egy­há­zas­bást, ahol a Pogány­vár Pan­zió előtt már ott gyü­le­ke­zett az a 70 min­den­re elszánt túrá­zó, akit nem riasz­tott vissza a zord idő­já­rás. Hason­ló­an az elmúlt évek­hez, idén is a vidék kivá­ló hon­is­me­re­ti veze­tői, Ádám Sán­dor és Kovács Roland kala­u­zol­tak ben­nün­ket, ezút­tal a kalá­ká­ban épült Mogyó­rós-kúti Fere­dő­höz és a Med­ves-pla­tó­ra.

Most sok köz­he­lyet lehet­ne írni arról, hogy milyen pazar helye­ken jár­tunk, illet­ve, hogy a remek tár­sa­ság­ban el is felej­tet­tük, hogy végig esett az eső, de ter­mé­sze­te­sen ezek a sorok nem adják át a meg­élt élmé­nye­ket. Immár évek óta a bazalt­vul­ka­niz­mus­ról szó­ló elő­adá­sok és túrá­zás köz­be­ni beszél­ge­té­sek, egy­más­ra talá­lá­sok adják ennek a nap­nak a savát-bor­sát. Ez évben ezt sike­rült meg­tol­da­ni egy nagy­sze­rű élménnyel: pont­ban 14:00 óra­kor — a pozso­nyi Him­nusz-ének­lés­sel egy idő­ben — a Med­ves-fenn­sí­kon is eléne­kel­tük nem­ze­ti imád­sá­gu­kat.

Haza­fe­lé tart­va már egé­szen más­faj­ta gon­do­la­tok vol­tak az úti­tár­sak a Sal­gó­tar­ján és Cered közöt­ti szer­pen­ti­nen: pél­dá­ul az, hogy Egy­há­zas­bást miként lehet Szlo­vá­ki­á­ban? Vagy a szin­tén szín­ma­gyar Gesz­te­te, Gömör­pé­ter­fa­la vagy Détér miként nem tud Magyar­or­szág­hoz tar­toz­ni? Cered miért Magyar­or­szág, a pár lépés­re lévő Taj­ti miért Szlo­vá­kia? A köl­tői kér­dé­se­ken túl ott az aggo­da­lom is: vajon a köze­li Rima­szom­ba­tot fel­fa­ló szlo­vák bete­le­pí­tés mikor éri el a Med­ves­al­ját, és mond­ja azt, hogy Nová Baš­tan is kell a szlo­vák isko­la. Ugyan­ak­kor ott a biza­ko­dás is: amíg ilyen magyar csa­pat szer­ve­zi a közös­sé­gi éle­tet, mint a Med­ves­al­ja Pol­gá­ri Tár­su­lás, addig van hova haza­jár­ni.

Köszön­jük a képe­ket a füle­ki Micsu­da And­rás­nak!