Az elmúlt idő­szak­ban meg­szok­hat­tá­tok, hogy havon­ta, két havon­ta tar­tunk Haza­já­ró túrá­kat külön­bö­ző táj­egy­sé­ge­ken. Ez mel­lett a tava­lyi nyá­ron már Haza­já­ró hét­vé­gé­re is vár­tunk ben­ne­te­ket a Bala­ton-fel­vi­dék­re. Ez évben három ilyen hét­vé­gét is tar­tunk: május­ban Gömör­be, júni­us­ban a csong­rá­di Tisza-part­ra, míg júli­us­ban ismét a Bala­ton-fel­vi­dék­re invi­tál­juk azo­kat, akik a haza­já­rók­kal sze­ret­né­nek túráz­ni.

Bőveb­ben →

Nem oly rég tér­kép­re vit­tük hol tar­tot­tunk közön­ség­ta­lál­ko­zót az elmúlt 5 esz­ten­dő­ben, és öröm­mel nyug­táz­tuk, hogy a majd 300 elő­adá­sunk alkal­má­ból Bara­nya kivé­te­lé­vel min­den anya­or­szá­gi megyé­ben jár­tunk, de a hatá­ron túli magyar­lak­ta terü­le­te­ken is min­de­nütt vol­tunk már. Nagyon sok helyen már két­szer, sőt három­szor is meg­for­dul­tunk; Bony­hád, Sió­fok, Eger, Zala­eger­szeg, Deb­re­cen, Sátor­al­ja­új­hely, Csong­rád, Ács, Ede­lény, vagy az Ipoly men­te, a Kis­kun­ság, a Csal­ló­köz, a Bács­ka, vagy éppen a Mát­ra­vi­dék ese­té­ben sok helyütt ez egy turis­ta vagy civil egye­sü­let több­szö­ri meg­hí­vá­sá­nak, vagy éppen sok itt élő erdé­lyi invi­tá­lá­sá­nak köszön­he­tő.

Bőveb­ben →

Így pac­ká­zik a föld­rajz­zal a tör­té­ne­lem: ami­kor Kürt­gyar­mat nevű hon­fog­la­ló tör­zsünk itt tele­pe­dett le a Nóg­rá­di-meden­cé­ben, vagy ami­kor a XV. szá­zad­ban a Balas­sa nem­zet­ség vet­te bir­tok­ba az Ipoly part­ja­it, vajon gondolták‑e, hogy Balas­sa­gyar­mat egy­szer határ­vá­ros­sá lesz. Pedig az Alföl­det Fel­ső-Magyar­or­szág­gal össze­kö­tő út men­tén fek­vő város a török meg­szál­lás után hosszan tar­tó virág­kort élhe­tett. Nagy­sza­bá­sú épü­le­tei, a ma már város­há­za­ként műkö­dő régi vár­me­gye­há­za és az 1835-ben fel­ava­tott új vár­me­gye­há­za hű képét fes­tik egy­ko­ri nagy­sá­gá­nak és megye­köz­pon­ti rang­já­nak. Itt még a hiva­ta­lok­ba is olyan embe­rek jutot­tak, mint az 1840-es évek aljegy­ző­je, a min­dig „küz­dő és bíz­va bízó” Madách Imre. Vagy a ’70-es évek vár­me­gyei hiva­tal­no­ka, a „jó paló­cok” éle­té­nek hű meg­örö­kí­tő­je, Mik­száth Kál­mán. Aztán a XX. szá­zad­ban már annak is örül­he­tett a város, hogy leg­alább a cson­ka ország része maradt. Az első világ­há­bo­rú utá­ni ország­vesz­tő vörös zűr­za­vart kihasz­ná­ló cseh meg­szál­ló­kat ugyan­is 1919-ben halált meg­ve­tő bátor­ság­gal ver­ték ki helyi haza­fi­ak, meg­ment­ve a város és a haza becsü­le­tét. Így lett Balas­sa­gyar­mat immár tör­vény­be iktat­va is a Leg­bát­rabb Város. Bőveb­ben →

Van­nak helyek szé­les e hazá­ban, ahol már vissza­té­rő, haza­já­ró ven­dég­nek szá­mí­tunk, ha közön­ség­ta­lál­ko­zó­ról van szó. Ilyen hely az észak-dunán­tú­li Ács is, ahol 2015-ben már jár­tunk vetí­té­ses elő­adás alkal­má­val, ráadá­sul ez a kap­cso­lat oda veze­tett, hogy az ácsi Ter­mé­szet­já­ró Bakan­csos Klub és a Haza­já­ró Egy­let között 2016 janu­ár­já­ban szö­vet­sé­gi meg­ál­la­po­dás is köt­te­tett. Ácsi bará­ta­ink újabb meg­hí­vá­sa kap­csán ezút­tal egy rend­ha­gyóbb elő­adás­ban gon­dol­kod­tunk, hisz nem akar­tuk ismé­tel­ni önma­gun­kat. Így szü­le­tett meg az ötlet: legyen az est témá­ja Erdély. Bőveb­ben →

A Haza­já­ró útját szám­ta­lan pozi­tív vissza­jel­zés kísé­ri, melyek között van­nak való­di ínyenc­sé­gek is. Ott van pél­dá­ul az álta­lá­nos isko­la 3. osz­tá­lyos Anya­nyelv tan­könyv, mely­ben a tulaj­don­ne­vek faj­tá­i­nál a tévé­mű­so­rok­ra a Haza­já­ró az egyik pél­da. Arról is nagy öröm hal­la­ni, hogy Gyer­gyó­ban vagy Csík­ban úgy tanít­ja a helyi föld­rajz­ta­nár a Har­gi­ta vagy a Gyer­gyói-hava­sok föld­raj­zát, hogy a Haza­já­ró ott készült film­jét hasz­nál­ja illuszt­rá­ci­ó­nak. Ebbe a sor­ba illesz­ke­dik egy őszi tápi­ó­sá­gi ese­mény is. Bőveb­ben →