A bor­sa­fü­re­di Haza­já­ró Pont­nál, a Med­ve pan­zi­ó­nál gyü­le­kez­tünk május 25-én reg­gel, hogy részt vegyünk a VI. Rad­nai túrán. A cél a Torony­ága csúcs (1930 m) volt. Autó­ink­kal elő­ször átmen­tünk Bor­sa­bá­nyá­ra. A bánya­vá­ros szé­lé­ről már gya­log indul­tunk tovább.

A csa­pa­tot Var­ga Csa­ba nagy­vá­ra­di hegy­má­szó bará­tunk vezet­te, ő köszön­tött min­ket az első pár száz méter után a hegy lábá­nál. Indu­lás után szin­te azon­nal kez­dett emel­ked­ni az ösvény, de a cso­dás táj, a kilá­tás és (az akkor még ked­ve­ző) idő­já­rás újra és újra len­dü­le­tet adott, hogy foly­tas­suk utun­kat.

Külön­le­ges alka­lom volt ez, mert a Haza­já­ró stáb­ta­gok is jelen vol­tak a túrán és egy részt is for­gat­tak a műsor­hoz, így köz­vet­len közel­ről tapasz­tal­hat­tuk meg, milyen is egy for­ga­tás.

Az út folya­ma­to­san emel­ke­dett, majd egy pihe­nőt köve­tő­en mere­dek úton fel­ju­tot­tunk a gerinc­re, ahon­nan elin­dul­tunk egy kisebb hul­lám­vas­úton, min­dig azt gon­dol­va, hogy a követ­ke­ző csúcs lesz a Torony­ága csú­csa. Útköz­ben több kisebb kró­kusz­me­zőt lát­hat­tunk. A gerin­cen már szin­te tel­je­sen fel­hő­ben — néhol hóban — jár­tunk, és hama­ro­san az eső is eleredt, amit egy idő után egy kis jég is kísért. Az idő folya­ma­to­san rom­lott a csúcs­hoz köze­led­ve, így egy­re job­ban sza­po­ráz­tuk lép­te­in­ket. Mikor min­den­ki fel­ért a csúcs­ra, közö­sen eléne­kel­tük a Him­nuszt, majd a Szé­kely Him­nuszt, és fel­vé­tel is készült a csa­pat­ról.

Külön öröm volt lát­ni a leg­ki­seb­bek kitar­tá­sát, akik a kez­de­ti nehéz­sé­ge­ket leküzd­ve fel­nőtt tem­pó­ban értek a csúcs­ra, és annál még nagyobb vidám­ság­gal hógo­lyóz­tak és épí­tet­tek hóem­bert a gerinc hófolt­ja­in, fittyet hány­va szél­re, eső­re!

A hegy­ről lefe­lé jövet elállt az eső, a fel­hők is elkezd­tek fel­osz­la­ni, így egy kicsit még gyö­nyör­köd­het­tünk a táj­ban. Utun­kat keresz­tez­te egy fel­ha­gyott bánya és a bányá­szat emlé­kei, majd kanyar­gós ösvé­nyen sétál­tunk lefe­lé az autó­kig.

Miu­tán vissza­ér­tünk szál­lá­sa­ink­ra és elfo­gyasz­tot­tuk a vacso­rát, részt vet­tünk a stáb tag­jai által tar­tott elő­adá­son. Ez is nagyon jó han­gu­lat­ban telt, aho­gyan a túra is. Nagyon jó, és szép élmé­nyek­kel tér­tünk haza, alig vár­va, hogy mind­ez foly­ta­tód­jon, s újra a Kár­pá­tok hegyei közt lehes­sünk, haza­jár­junk – feled­ve a majd’ száz­éves tri­a­no­ni hatá­ro­kat.

Köszön­jük a beszá­mo­lót Bíró Anná­nak, a képe­ket Kéke­si-Kovács Mik­lós­nak és Lázár Zol­tán­nak.