Horthy Miklós emléktúra az Ipoly mentén

Horthy Miklós emléktúra az Ipoly mentén

A drégelypalánki vasútállomásnál gyülekeztek május 4-én kora reggel azok az elszánt túrázók, akiket az eső sem tántorított el attól, hogy részt vegyenek a kilencedik alkalommal megrendezett Horthy Miklós emléktúrán. Az online nevezési rendszernek hála gyors rajtolás után mindenki északnak vette az irányt, hogy átkelve a „hajózható“ trianoni határfolyón megkezdjék útjukat, mely az 1938-ban visszacsatolt felvidéki tájon vitt keresztül. Ipolyhídvéget elhagyva virágzó repce- és borsótáblák közt vezetett útjuk a Berincsek-patak csendes völgyébe, melynek vadregényes képét csak a Barátság kőolajvezeték nyiladéka töri meg.

Bővebben
Jubileumi Teleki Pál Emléktúrák

Jubileumi Teleki Pál Emléktúrák

Ezt is megéltük: 20. évfordulójához érkezett a Teleki túra! A Teleki indulásakor még csak egy 50 kilométeres börzsönyi túrára invitáltuk a teljesítménytúrázókat, emlékezni a földrajztudós miniszterelnökünkre, tizenöt esztendeje már 30 és 20 kilométeres távon is lehet indulni, míg negyedik éve egy 10 kilométeres távja is van az eseménynek, Hóman Bálint egykori kultuszminiszterre emlékezve. Húsz esztendő alatt volt részünk sárban, hóban, esőben, napsütésben; volt, hogy mindössze 48-an rugaszkodtak neki a távoknak, volt, hogy több mint 300-an indultak.

Bővebben
Történelmi diadalok emléke kísérte a Hazajárók Hunyad megyei túráját

Történelmi diadalok emléke kísérte a Hazajárók Hunyad megyei túráját

A dicső múltat nem lehet végképp eltörölni. Kinizsi fénye átragyog a sötétségen és végigszárnyal a Marosnak a Kudzsiri-havasok és a Nagyági-hegység között kiszélesedő völgyén.

A Nagyági-hegységbe felkapaszkodó, s aztán a Maros mentén túrázó „hazajárókra” ezúttal a Hunyad megyei magyarok eltűnő és újjáéledő szórványközösségei vártak, közben pedig történelmi időket idéző helyeken is megfordultak.

Bővebben
Palóc kavalkád Brüsszelben

Palóc kavalkád Brüsszelben

Palócföld bemutatkozott Brüsszelben. Tudományos konferencia és kulturális programok keretén belül mutatták be a palócok múltját, jelenét és értékeiket az Európai Parlamentben és a brüsszeli Balassi Intézetben. A “Polgárok Balassagyarmatért” és a “Palócságért Alapítvány” többéves előkészítő munkájának, valamint Csáky Pál felvidéki Európai Parlamenti képviselőnek köszönhetően tartották meg április 3-án a “Palóc Kavalkádot” Brüsszelben. A szervezők célja, hogy a palóc etnikumot hivatalos európai kisebbséggé nyilvánítsák európai szinten. Remélhetőleg egy sikeres kezdeményezés első lépése volt ez a bemutatkozás, amelyen a palócokat többek között a hazajáró Jakab Sándor is képviselte, aki a palócföldi turizmus lehetőségeiről beszélt előadásában.

Bővebben
Pillanatok a Lehőcz János Emléktúrán

Pillanatok a Lehőcz János Emléktúrán

Április 7. Reggel 7:15 Egy álmos, párás-ködös vasárnap reggelen indulok el Szentendréről, hogy a Hazajáró Egylet tagjaként immár valós időben, nem csak a fotelben youtube-ról követve láthassam, hogyan is hódítanak meg a Hazajárók egy látványos, ezúttal otthoni hegycsúcsot.  A Váci Reménység Egyesület természetjáró szakosztályának vezetett túrájára igyekszem. Mögöttem a Dunakanyar álmosan kapaszkodik a párás dunai levegőbe, de amint közeledek a katalinpusztai indulási ponthoz, már előbukkan a napfény.

Bővebben
Hazajáró Túra – első alkalommal Bácskában

Hazajáró Túra – első alkalommal Bácskában

Otthonról, hazatérni – ebben a szellemiségében szervezte meg idén első alkalommal a Hazajáró Egylet a bácskai Hazajáró túrát. Március második szombatján közel ötven anyaországi és délvidéki Hazajáró gyűlt össze Szabadkán, hogy együtt fedezzük fel Észak-Bácska magyar kincseit.

Bővebben
III. Bükkaljai hétvége a Hazajáróval – avagy kék és narancssárga

III. Bükkaljai hétvége a Hazajáróval – avagy kék és narancssárga

Idén immáron 3. alkalommal rendeztük meg a Hazajáró Egylettel közös bükkaljai hétvégénk, melyen a Prima Primissima közönségdíjas Hazajáró honismereti műsor alkotói voltak vendégeink és túratársaink a Bükkalján. A hétvége során Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár mellett velünk volt Moys Zoltán, a műsor író-rendezője, illetve Schödl Dávid operatőr is. Az egész hétvégés program célja, hogy közösen népszerűsítsük a kárpát-medencei természetjárást és a turizmust, illetve megismertessünk a résztvevőkkel egy különleges tájat, a Hungarikum címmel kitüntetett Bükkalját és annak egyedülálló kőkultúráját.  Pénteken Egerben, a Líceumban megtartott nagy sikerű közönségtalálkozót követően Várkútra utaztunk, ahol az egész hétvégés program szállása volt és ahol igen jó hangulatú esték vártak ránk a házigazda jóvoltából. A szombati túránkra így nem túl kipihenten ébredtünk, de a közel 100 fő, aki várt ránk reggel Cserépfaluban, gyorsan feledtette velünk fáradtságunkat és már mind alig vártuk, hogy újra a Bükkalja csodálatos táján barangoljunk túratársainkkal. Ahogy a korábbi években is, úgy most is ragyogó napsütés és varázslatos őszi színek vártak minket. Idén Cserépfaluból indulva a Mész-patak szurdokán át a Hideg-kút laposa és a Dobi-rét érintésével, a Felső-szoroson leereszkedve érkeztünk Cserépváraljára, ahol nem hagyhattuk ki a Mangó-tető kaptárköveit és a Cserép várat sem. A túra végén babgulyás és palacsinta várt bennünket a Cserépvár étteremben, amit Hajdú Roland borász boraival koronáztunk meg.

Bővebben