Archives

Nagyócsa

Nagyócsa

Nagyó­csá­ról a XVII-XVIII. zzá­zad for­du­ló­ján igen hosszú volt az út a hal­lei egye­te­mig. Bél Mátyás nem volt rest ezt az utat végig­jár­ni, majd Hal­le­ban meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy milyen keve­set tud­nak nyu­ga­ton a Magyar Király­ság­ról. A poli­hisz­tor rövid német­or­szá­gi taní­tós­ko­dás után 1708-ban haza is tért, és 100 évvel Szé­che­nyi előtt hoz­zá­lá­tott a magyar nyelv, kul­tú­ra, okta­tás fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­nak. A Német­or­szág­ban látott pél­da alap­ján átala­kí­tot­ta a besz­ter­ce­bá­nyai gim­ná­zi­u­mot, majd a pozso­nyi evan­gé­li­kus líce­um veze­tő lel­ké­sze lett. Ő kutat­ta elő­ször a szé­kely rovás­írást. Szim­pa­ti­zát Rákó­czi­val, ami­ért Heis­ter tábor­nok kis híján kivé­gez­tet­te. Leg­fon­to­sabb, máig ható tudo­má­nyos jelen­tő­sé­gű mun­ká­ja a Noti­tia Hun­ga­riae novae his­to­ri­co-geo­gra­phi­ca volt. Saját iden­ti­tá­sát úgy fogal­maz­ta meg lati­nul, hogy „lin­gua Slavus, nati­o­ne Hun­ga­rus, eru­di­ti­o­ne Ger­ma­nus”, vagy­is, hogy szlo­vák anya­nyel­vű, magyar nem­ze­tű és német művelt­sé­gű. Nem sok­kal halá­la után a Mag­num decus Hun­ga­riae (Magyar­or­szág nagy ékes­sé­ge) címet kap­ta. A besz­ter­ce­bá­nyai egye­tem ma az ő nevét vise­li.

Nem is cso­da, hogy szü­lő­fa­lu­ja köz­pont­já­ban, az egy­ko­ri szü­lő­ház helyén áll szob­ra, ame­lyet szü­le­té­sé­nek 300. évfor­du­ló­ján, 1984-ben emel­tek. A szo­bor mögöt­ti isko­la is Bél Mátyás nevét vise­li, míg 3 ház­zal fel­jebb, az utca jobb olda­lán emlék­szo­bá­ja is van Nagyó­csa neves szü­löt­té­nek. (A múze­um tele­fon­szá­ma: +421455349073)

A szo­bor mel­lett áll a Min­den­szen­tek tisz­te­le­té­re szen­telt római kato­li­kus temp­lo­ma, mely a XIV. szá­zad­ban épült. Góti­kus jegye­i­től a későb­bi átépí­té­sek több­nyi­re meg­fosz­tot­ták, de azért így is “meg­ér egy misét”, főleg, ha tud­juk, hogy oltá­rát Lőcsei Pál mes­ter készí­tet­te.

(A jel­vény­szer­ző moz­ga­lom iga­zo­ló­pont­ja Bél Mátyás szob­ra.)

Zilah

Az erdé­lyi refor­má­tu­sok köz­pont­ja volt egy­kor Zilah. De neve­ze­tes isko­la­vá­ros híré­ben is állt. A 17. szá­zad­ban ala­pí­tott refor­má­tus kol­lé­gi­u­ma ontot­ta magá­ból a kivá­ló­sá­go­kat. Közü­lük tán a leg­is­mer­tebb, Ady End­re, aki szo­bor­ba önt­ve tekint vissza egy­ko­ri alma máteré­re.

A város leg­ki­vá­lóbb szü­lött­je Wes­se­lé­nyi Mik­lós, aki­nek főté­ri szob­ra azt a pil­la­na­tot örö­kí­ti meg, ami­kor 1848-ban egy job­bágy vál­lá­ra teszi a kezét, s azt mond­ja neki: Mi is sza­ba­dok vagyunk, ezen­túl ti is sza­ba­dok lesz­tek.

Otocsán

Otocsán

Oto­csán váro­sa sokat szen­ve­dett egy­kor a török táma­dá­sok­tól, de a Frange­pá­nok úgy meg­erő­sí­tet­ték a fala­it, hogy bár­mennyi is jött, egy ellen­ség­nek sem sike­rült elfog­lal­nia. Aztán a Frange­pán kor­szak letű­né­se után 1746-tól már a kato­nai határ­őr­vi­dék köz­pont­ja lett, Mária Teré­zia ren­del­ke­zé­sé­re.

De Jugo­szlá­via sem tud­ta vég­leg eltö­röl­ni a hatá­ro­kat ezen a vidé­ken. Fel­bom­lá­sa után, 1991-ben a Hor­vát­or­szág­hoz került város­kát már a szer­bek támad­ták. A 4 évig tar­tó ost­rom­nak nem­csak épü­le­tek, de sok hor­vát kato­na és civil esett áldo­za­tá­ul. A har­cos idők sok emlé­kün­ket elso­dor­ták, de az oto­csá­ni haran­gon a koro­nás címer még a király­sá­got idé­zi.

Búcs

Búcs

Búcs hatá­rá­ban egy gyö­nyö­rű­sé­ges tó fek­szik. De nem ezért neve­ze­tes a fel­vi­dé­ki tele­pü­lés, hanem mert ezer­száz esz­ten­dő­vel ezelőtt a magyar törzs­szö­vet­ség híres alak­ja, sok német győz­tes had­já­rat vezé­re, aki Augs­burg­ban, egy vesz­tes csa­ta után halt kín­ha­lált, Bul­csú vezér ősi föld­jén járunk. Nagy tisz­te­let­nek örvend, ezt bizo­nyít­ja a falu­ban talál­ha­tó bronz­szob­ra is.

Az esz­ter­go­mi érsek­ség ősi bir­to­kát Csák Máté embe­rei és a törö­kök is dúl­ták, de pora­i­ból min­dig fel­tá­madt. Hogy a búcsi­ak mennyi­re becs­ben tart­ják múlt­ju­kat, erre utal a harang­láb mel­let­ti szo­bor­cso­port is. A múlt őrzé­se mel­lett a jövőt is szol­gál­ja a Nép­vi­se­le­tes Babák Háza.

1945-ben Búcs és kör­nyé­ke a Garam-men­ti har­cok front­vo­na­lá­ba került. Itt, a köz­ség hatá­rá­ban zuhant a hal­ha­tat­lan­ság­ba a Magyar Kirá­lyi Légi­erő had­na­gya, Hor­váth György, miu­tán repü­lő­gé­pét Esz­ter­gom lég­te­ré­ben talá­lat érte.

Ez az a hely, ahol meg­em­lé­ke­zünk arról a hét búcsi leven­té­ről is, aki­ket 1945-ben a vörös had­se­reg „hős fel­sza­ba­dí­tó” kato­nái Zámoly hatá­rá­ban agyon­lőt­tek.

Perecseny

Perecseny

A Tur­ja és az Ung egye­sü­lé­sé­nél fek­szik Pere­cseny. Világ­ren­ge­tő ese­mé­nyek híján Per­cseny köz­pont­já­ban egy, a 19. szá­zad ele­jén élt lel­ki­is­me­re­tes pos­tás­nak, Feke­te Fedir­nek állí­tot­tak emlé­ket a falu köz­pont­já­ban.

Volt idő, ami­kor a vidék bir­to­ko­sai a Schön­bor­nok vol­tak, róluk nevez­ték el a tur­ja­vá­gá­si par­kot, amely a monar­chia idil­li kor­sza­kát idé­zi meg.

A szí­vet melen­ge­tő tér­kép mel­lett a tor­nyos bejá­ra­ti kapun a magyar címer és zász­ló is arra emlé­kez­tet: a vidék egy­kor a koro­na észak­ke­le­ti ékes­sé­ge volt.

Belép­ve a gyö­nyö­rű liget­er­dő­be, a sétány egy mesés tóhoz vezet. Part­ján még a pado­kat is magyar címer díszí­ti. A dal­mát fenyő­vel körül­vett Túr-tó kör­vo­na­la az Osztrák–Magyar Monar­chia 1867-es tér­ké­pét idé­zi.

De hogy ebből a béke­be­li kör­nye­zet­ből se hiá­nyoz­zon egy kis szür­re­a­lizz­mus, azért helyet kap­tak itt a szov­jet múlt hagya­té­kai is.

Zboró

Zboró

A közép­ko­ri Magyar- és Len­gyel­or­szá­got össze­kö­tő főutat őriz­te a sár­ga jel­zé­sű ösvé­nyen elér­he­tő Zbo­ró vára, amely mára az enyé­sze­té lett. De nem­csak a vár, hanem oda­lent, Zbo­ró köz­ség­ben a Rákó­czi­ak kas­té­lya is. Pedig hogy fest­he­tett fény­ko­rá­ban, 1666-ban, ami­kor I. Rákó­czi Ferenc és Zrí­nyi Ilo­na fény­űző eskü­vő­jé­nek adott ott­hont. Elpusz­tult a mel­let­te álló temp­lom is, amit még Bát­ho­ri Zsó­fia épí­tett. És hol van­nak már a park hárs­fái, ame­lyek alatt Rákó­czi György feje­de­lem írta leve­le­it. Az első nagy hábo­rú­ban orosz ágyú­tűz söpört ki innen min­dent: fala­kat, fákat, embe­re­ket…

Sajógömör

Sajógömör

Az egy­ko­ri vár­me­gye egyik leg­ősibb tele­pü­lé­se Sajó­gö­mör. Kicsi falu hatal­mas múlt­tal. A kirá­lyi bir­tok a 14. szá­zad­ban már a vár­me­gye szék­he­lye volt. A huszi­ták­tól Mátyás király 1460-ban fog­lal­ta vissza. A régi bir­to­ko­sok­ra, a magyar tör­té­ne­lem ismert csa­lád­ja­i­ra emlé­kez­tet a köz­pont­ban a 18. szá­za­di Szent-Ivány-kas­tély. A tudást 1884-ig az evan­gé­li­kus pol­gá­ri fiú­is­ko­la szol­gál­ta.

A falu­ban Igó Ala­dár is letet­te a név­je­gyét: a köz­ség legen­dás szü­lött­jét, a XVIII. szá­za­di cigány­prí­mást, Cin­ka Pan­na hege­dű­vir­tu­ózt öntöt­te szo­bor­ba. Azt a kivé­te­les tehet­sé­gű leányt, aki­nek nagy­ap­ja II. Rákó­czi Ferenc udva­ri zené­sze volt.

És van itt, az evan­gé­li­kus temp­lom mel­lett egy másik szo­bor is, Hol­ló Bar­na­bás 1917-ben köz­ada­ko­zás­ból fel­ál­lí­tott Mátyás-szob­ra, amit egy híres Mátyás király mon­da ihle­tett. Úgy regé­lik, az igaz­sá­gos király itt kapál­tat­ta meg a népet lené­ző főura­kat, tanul­sá­gos lec­két adva nekik a föld­mű­ves nehéz mun­ká­já­ról.

Kassa

Kas­sa a Koj­sói-hava­sok és a Tokaj-Eper­je­si-hegy­ség talál­ko­zá­sá­nál fek­szik. A fényes múl­tú várost mél­tán nevez­ték anno Fel­ső­ma­gyar­or­szág met­ro­po­li­sá­nak. Ma csak­nem negyed­mil­li­ó­an élnek itt, az egye­te­mek­nek, kul­tu­rá­lis intéz­mé­nyek­nek, kato­li­kus érsek­ség­nek és egy­ben ipa­ri léte­sít­mé­nyek­nek is ott­hont adó Kas­sán.

Neve­ze­tes­sé­gei:

A góti­kus Szent Erzsé­bet Szé­kes­egy­ház. Köze­pén lát­ha­tó a csil­lárt tar­tó magyar szent koro­na. A király-ora­tó­ri­um­hoz veze­tő híres Király­lép­csőn maga Mátyás király lép­delt fel itt jár­tá­ban. A szen­tély­ben a temp­lom leg­ki­emel­ke­dőbb épí­tő­mű­vé­sze, Kas­sai Ist­ván mes­ter keze mun­ká­ját, a 15. szá­za­di szent­ség­há­zát cso­dál­hat­juk. Szem­ben fejet hajt­ha­tunk a szár­nyas főol­tár előtt is, ami az 1400-as évek­ben készült a neve­ze­tes kas­sai kép­fa­ra­gó műhely­ben. Az altemp­lom­ban II. Rákó­czi Ferenc feje­de­lem és buj­do­só­tár­sai, köz­tük gróf Ber­csé­nyi Mik­lós alusszák örök álmu­kat.

A város halot­ta­it idé­zi a dóm szom­széd­sá­gá­ban a Szent Mihály-kápol­na, amely haj­dan teme­tő­ká­pol­na volt, s körü­löt­te terült el egy­kor a közép­ko­ri teme­tő.

A köz­pont­ban szin­te min­den épü­let tör­té­nel­münk egy-egy nagy ese­mé­nyé­nek a szín­fa­la. A főut­cán ott sora­koz­nak egy­más mel­lett a fel­vi­dék neme­si csa­lád­ja­i­nak kúri­ái. Itt van pél­dá­nak oká­ért az egyik leg­ré­geb­bi épü­let, a 14. szá­za­di Lőcsei-ház, ahol Tinó­di Lan­tos Sebes­tyén is lakott, és ahol Beth­len Gábor, miu­tán elfog­lal­ta Kas­sát, 1626-ban feje­del­mi eskü­vő­jét tar­tot­ta Bran­den­bur­gi Kata­lin­nal.

A Hóhér-bás­tya udva­rán a Rodos­tói-ház idé­zi fel II. Rákó­czi Ferenc feje­de­lem török­or­szá­gi szám­űze­té­sét.

A város­ban szob­ra van Kas­sa ország­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­jé­nek, Ester­há­zy János­nak és a kas­sai pol­gár­nak, Márai Sán­dor író­nak, aki­nek gyer­mek­ko­ra szín­he­lyén, a Mészá­ros utcai ház­ban emlék­szo­bát is beren­dez­tek.

Csíkszentdomokos

Fel­csík leg­né­pe­sebb köz­sé­ge, a közel 7000 lako­sú szín­ma­gyar tele­pü­lés az Olt folyó part­ján. Itt szü­le­tett Erdély nagy püs­pö­ke, Már­ton Áron, aki­nek szob­ra, Szer­vá­ti­usz Tibor alko­tá­sa a köz­pont­ban áll. A szent éle­tű püs­pök szü­lő­há­zát emlék­táb­la jelö­li. Az árpád-kori ere­de­tű kato­li­kus temp­lom mel­let­ti isko­la épü­le­té­ben kiala­kí­tott múze­um­ban is lehe­tő­sé­günk nyí­lik meg­is­mer­ked­ni Már­ton Áron pél­da­mu­ta­tó élet­út­já­val. A falu hatá­rá­ban a Pász­tor­bükk nevű dom­bon gyil­kol­ták meg 1599-ben az oláh vaj­da által fel­bé­relt szé­ke­lyek Bátho­ry And­rás bíbo­rost, erdé­lyi feje­del­met.