Aradot akár ki is kerülhetné az utazó, hisz most már a várost elkerülő úton is el lehet evickélni a sok olasz rendszámú autóval egyetemben Dél-Erdély felé. Ám Aradon dolgunk van: magyar emlékek után kutatunk, főként annak a gyászos októberi napnak az emlékei után. A város hangulata ma már sajnos sokkal inkább emlékeztet Craiovára vagy Pitestire, mint mondjuk Békéscsabára vagy Szegedre. Ezen nincs is mit csodálkozni, hisz Tóth Árpád és Jávor Pál szülővárosa már több, mint 100 éve román fennhatóság alatt áll. Azon azonban már el lehet gondolkodni, hogy minek köszönhető az, hogy míg száz éve a románok aránya 15% volt, addig napjainkban ez a szám már 85%. Hova tűnt a magyar polgár, ki egy szép „dualizmuskori” vasárnapon a minorita templomban meghallgatott mise után még elsétált a Nemzeti Színház és a Városháza felé, hogy ebédre éppen hazaérjen? Hol vannak a presbiterek, akik 1901-ben Horthy Miklós esküvőjének lehettek tanúi a református templomban? És hol van Hunnia, az Ébredő Szabadság, a Harckészség, az Áldozatkészség, a Haldokló Harcos – Zala György alkotásai? Az avatóünnepségen 1890-ben Klapka György is részt vett, majd nem egészen 35 év múlva az új román hatalom már el is távolította, hogy megelőzze a további rongálását. Szerencsére a szoborcsoport 2004 óta újra köztéren látható, és nem a minorita rendház udvarán. Bár hozzá kell tenni, nem az eredeti helyén, a Főtéren, hanem az egykori madárpiacon állították újra, egy modern román diadalívvel együtt…
A Megbékélés parkjában álló Szabadság-szobortól nem messze találjuk a református templomot, ahol Purgly Magdolna és Horthy Miklós házasságot kötött, de itt tornyosul a tér felett az aradi Víztorony is.
A jelvényszerző mozgalom igazolópontja a Szabadság-szobor.
Az Alföld keleti peremén, a Szalontai-síkon fekvő Nagyszalonta a 17. századig jelentéktelen partiumi községnek számított. A Köles-ér menti kis települést 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem 300 hajdúnak adományozta, akik megalapították Szalonta városát. 1636-ra már vára is volt Nagyszalontának, amelyet azonban a török közeledtének hírére, II. Rákóczi György parancsára leromboltak. Az elmenekülő lakosság után csak egy csonka torony maradt, amely ma is a város jelképe. A pusztán maradt község csak a 18. század elejére népesült be újra, lakói főleg állattenyésztéssel foglalkoztak. Híressé azonban azon nagyjaink tették, akiknek itt ringott bölcsője.
Amennyiben egy séta során szeretnénk felfűzni Nagyszalonta központjának látnivalóit, érdemes az Aradi-út és a Petőfi utca sarkán álló Hajdú emlékműnél kezdeni. Ezt a település fennállásának 400. évfordulója alkalmából állította a város 2006-ban. A kettős kapu előtt két hajdú alakja látható, mögöttük a falon annak a 300 hajdúnak a neve, akiknek Bocskai István letelepedési jogot adott 1606-ban. Innen keletnek tartva, 200 méterre található a katolikus templom, majd újabb 250 méter múlva a Székely László park. A parkban a református templom mellett Kossuth és Bocskai társaságában állnak a város nagy szülöttjeinek szobrai. Sinka István, Zilahy Lajos, Kulin György és Kiss István mellett természetesen ott találjuk Arany Jánosnak egész alakos szobrát is. Arany ott ücsörög a róla elnevezett, múzeumként szolgáló Csonka-torony bejárata fölött is, amely a park túlsó végén található. Az Arany János múzeum hétfő kivételével minden nap 10-től 16 óráig várja a látogatókat.
A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja a parkban álló Bocskai-szobor.
„Természet és ember együtt rajzolják meg egy-egy táj képét. Amíg kevés a népe, hatalmasabb a természet ereje, a táj még ősi arculatát viseli. Az ember túlsúlyba jutásában maga a természet is részes: azért jön oda a nép, csak azért telepedhet meg, mert a természetnek csalogató előnyei vannak. Az elszaporodott embernek mind többet kell kikényszerítenie az anyaföld áldásából, a szűz természetet kisebb térre szorítja vissza, a táj arculatát eltorzítja, a természeti tájból lakott, emberi tájat csinál, s előjön egy új világ a régi helyén! Szülőföldemen az új világ már beállott. A természetből csak a külső forma, a táj domborzata a régi: a Körös völgy két oldalsó magaslata, rajta a két község szembenéző karcsú tornyával.”
Tenkén született a földrajztudós és történész, Fodor Ferenc, akitől a fenti idézet és az „el nem sodort falvak” jelző is származik. Kiváló ismerője volt a tájnak és a bihari népléleknek. Tizenkét esztendős, amikor Tenkén felavatják Erdély és Partium harmadik Kossuth-szobrát. Ezt a szobrot 1919-ben eldugták a bevonuló románok elől. A mű nem került elő többet, mert időközben sírba vitték titkukat a rejtekhely ismerői. Tenke magyar közössége azonban nem esett kétségbe: 2008 óta új Kossuth-szobor áll a régi talapzaton a református templom mellett.
A Fekete-Körös mente élővilágát és geológiáját kutatta Csák Kálmán, aki az 1950-es években alapított Tenkén Természettudományi múzeumot, amely gazdag tárlattal várja az érdeklődőket.
A jelvényszerző mozgalom igazoló pontja a református parókia kertjében található Kossuth-szobor. A református lelkész Megyasszai-Bíró Attila, telefonszáma: 0040742314032
