Kevés vidéken áll olyan éles kontrasztban egymással az érintetlen természeti környezet és az ércbányászat ütötte tájsebek, mint a Visói-havasok északkeleti csücskében. Gátszakadással fenyegető zagytározók, ciánnal mérgezett vizek, fantomblokkok, szeméthegyek, elhanyagolt külszíni fejtések tanúskodnak az egykori ércbányászatról, melyet itt is az osztályharcos proletárdiktatúra hősei járattak csúcsra. Egy szinttel feljebb, a pásztorkodás utolsó képviselői terelgetik nyájaikat a szovjet éra alatt tiltott, ma is sok helyütt csak engedéllyel járható gerinceken. Éppen ez az évszázados peremhelyzet, a nehéz megközelíthetőség és zártság őrizte meg a Visói-havasokat annak ami: Közép-Kelet-Európa egyik legérintetlenebb vadonjának. 1944-ben ide álmodtak téli olimpiát elődeink, aztán végül maradt a bányászat, és maradtak azok a magyarok, akiknek éppen a turizmus és a természet rehabilitációja utáni Máramaros lehet a kitörési pont.
BővebbenKiemelt
VI. Radnai túra – irány a Toronyága csúcs!
A borsafüredi Hazajáró Pontnál, a Medve panziónál gyülekeztünk május 25-én reggel, hogy részt vegyünk a VI. Radnai túrán. A cél a Toronyága csúcs (1930 m) volt. Autóinkkal először átmentünk Borsabányára. A bányaváros széléről már gyalog indultunk tovább.
Bővebben“Hazajárás” a Beregszászi-dombvidékre
Szép tavaszi időben azért másként fest a Beregi-Tiszahát, ha az ember letekint a Beregszász feletti Kerek-hegyről. Ez jutott eszünkbe az elmúlt hét szombatján, illetve 2015 ősze, mikor a párás időben visszanéztünk innen az eddig megtett utunkra. Akkor forgattuk azt a beregi filmünket, amelyben Rákóczi zászlaját és a Csonkahon bíztatását hoztuk Tarpáról Mezővárin, Csetfalván és Beregszászon át Nagyberegbe.
BővebbenV. Maderspach Viktor Emléktúra – idén a Kis-Retyezátban
Már kora reggel gyülekeztek a túrázók május 18-án a lupényi magyar közösségi háznál, hogy részt vegyenek az idén ötödik alkalommal megrendezett Maderspach Viktor Emléktúrán. A Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek köszönhetően idén nemcsak helyiek érkeztek a túrára, hanem a sepsiszéki és a csíki Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai, valamint budapesti, keceli, zilahi és kolozsvári túrakedvelők is.
BővebbenHazajáró túra Medvesalján
Már az is kisebb fajta csoda volt, hogy az előző években többé-kevésbé jó időben jártuk be a Medves-vidéket, így valahol várható volt, hogy nem lesz mindig szerencsénk az időjárással. Ezek a gondolatok voltak az útitársak a Salgótarján és a Cered közötti szerpentinen, így a sár és az eső elleni lelki hadviselés már a Medves-vidék magyar oldalán megkezdődött.
BővebbenBeszámoló a Hazajáró Egylet 1. Ispántalálkozójáról
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet ispánjelöltjeivel április 12-14 között másodszor gyűltünk össze a Nagy-Magyarország Parkban, hogy a tavalyi zászlóbontó 0. ispántalálkozó után idén az első év tapasztalatait összegezzük, és új terveket szőjünk, célokat tűzzünk ki már a következő évre is tekintve. Az egységes magyar haza és nemzet szolgálatában nagy felelősséget, aktív szerepet szeretnénk vállalni a Kárpát-medencei honismereti turizmus fejlesztésével a 2020-as Trianon évforduló évében, munkánkkal megerősítve a magyarságot történelmi hazánk minden szegletében.
BővebbenHorthy Miklós emléktúra az Ipoly mentén
A drégelypalánki vasútállomásnál gyülekeztek május 4-én kora reggel azok az elszánt túrázók, akiket az eső sem tántorított el attól, hogy részt vegyenek a kilencedik alkalommal megrendezett Horthy Miklós emléktúrán. Az online nevezési rendszernek hála gyors rajtolás után mindenki északnak vette az irányt, hogy átkelve a „hajózható“ trianoni határfolyón megkezdjék útjukat, mely az 1938-ban visszacsatolt felvidéki tájon vitt keresztül. Ipolyhídvéget elhagyva virágzó repce- és borsótáblák közt vezetett útjuk a Berincsek-patak csendes völgyébe, melynek vadregényes képét csak a Barátság kőolajvezeték nyiladéka töri meg.
BővebbenMagyar emlékek nyomában – Forgatás Dalmáciában és a Dinári-hegységben
A nagyhét első napjaiban Horvátországba látogattunk, hogy kicsit jobban szemügyre vegyük és lencsevégre kapjuk egykori vármegyéink, Lika-Korbava és Modrus-Fiume azon szépségeit is, amely mellett honfitársaink többsége elrobog a tengerpartra igyekezvén.
BővebbenPalóc kavalkád Brüsszelben
Palócföld bemutatkozott Brüsszelben. Tudományos konferencia és kulturális programok keretén belül mutatták be a palócok múltját, jelenét és értékeiket az Európai Parlamentben és a brüsszeli Balassi Intézetben. A “Polgárok Balassagyarmatért” és a “Palócságért Alapítvány” többéves előkészítő munkájának, valamint Csáky Pál felvidéki Európai Parlamenti képviselőnek köszönhetően tartották meg április 3-án a “Palóc Kavalkádot” Brüsszelben. A szervezők célja, hogy a palóc etnikumot hivatalos európai kisebbséggé nyilvánítsák európai szinten. Remélhetőleg egy sikeres kezdeményezés első lépése volt ez a bemutatkozás, amelyen a palócokat többek között a hazajáró Jakab Sándor is képviselte, aki a palócföldi turizmus lehetőségeiről beszélt előadásában.
Bővebben







