Szép tavaszi időben azért másként fest a Beregi-Tiszahát, ha az ember letekint a Beregszász feletti Kerek-hegyről. Ez jutott eszünkbe az elmúlt hét szombatján, illetve 2015 ősze, mikor a párás időben visszanéztünk innen az eddig megtett utunkra. Akkor forgattuk azt a beregi filmünket, amelyben Rákóczi zászlaját és a Csonkahon bíztatását hoztuk Tarpáról Mezővárin, Csetfalván és Beregszászon át Nagyberegbe.
BővebbenKiemelt
V. Maderspach Viktor Emléktúra – idén a Kis-Retyezátban
Már kora reggel gyülekeztek a túrázók május 18-án a lupényi magyar közösségi háznál, hogy részt vegyenek az idén ötödik alkalommal megrendezett Maderspach Viktor Emléktúrán. A Hazajáró Honismereti és Turista Egyletnek köszönhetően idén nemcsak helyiek érkeztek a túrára, hanem a sepsiszéki és a csíki Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai, valamint budapesti, keceli, zilahi és kolozsvári túrakedvelők is.
BővebbenHazajáró túra Medvesalján
Már az is kisebb fajta csoda volt, hogy az előző években többé-kevésbé jó időben jártuk be a Medves-vidéket, így valahol várható volt, hogy nem lesz mindig szerencsénk az időjárással. Ezek a gondolatok voltak az útitársak a Salgótarján és a Cered közötti szerpentinen, így a sár és az eső elleni lelki hadviselés már a Medves-vidék magyar oldalán megkezdődött.
BővebbenBeszámoló a Hazajáró Egylet 1. Ispántalálkozójáról
A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet ispánjelöltjeivel április 12-14 között másodszor gyűltünk össze a Nagy-Magyarország Parkban, hogy a tavalyi zászlóbontó 0. ispántalálkozó után idén az első év tapasztalatait összegezzük, és új terveket szőjünk, célokat tűzzünk ki már a következő évre is tekintve. Az egységes magyar haza és nemzet szolgálatában nagy felelősséget, aktív szerepet szeretnénk vállalni a Kárpát-medencei honismereti turizmus fejlesztésével a 2020-as Trianon évforduló évében, munkánkkal megerősítve a magyarságot történelmi hazánk minden szegletében.
BővebbenHorthy Miklós emléktúra az Ipoly mentén
A drégelypalánki vasútállomásnál gyülekeztek május 4-én kora reggel azok az elszánt túrázók, akiket az eső sem tántorított el attól, hogy részt vegyenek a kilencedik alkalommal megrendezett Horthy Miklós emléktúrán. Az online nevezési rendszernek hála gyors rajtolás után mindenki északnak vette az irányt, hogy átkelve a „hajózható“ trianoni határfolyón megkezdjék útjukat, mely az 1938-ban visszacsatolt felvidéki tájon vitt keresztül. Ipolyhídvéget elhagyva virágzó repce- és borsótáblák közt vezetett útjuk a Berincsek-patak csendes völgyébe, melynek vadregényes képét csak a Barátság kőolajvezeték nyiladéka töri meg.
BővebbenMagyar emlékek nyomában – Forgatás Dalmáciában és a Dinári-hegységben
A nagyhét első napjaiban Horvátországba látogattunk, hogy kicsit jobban szemügyre vegyük és lencsevégre kapjuk egykori vármegyéink, Lika-Korbava és Modrus-Fiume azon szépségeit is, amely mellett honfitársaink többsége elrobog a tengerpartra igyekezvén.
BővebbenPalóc kavalkád Brüsszelben
Palócföld bemutatkozott Brüsszelben. Tudományos konferencia és kulturális programok keretén belül mutatták be a palócok múltját, jelenét és értékeiket az Európai Parlamentben és a brüsszeli Balassi Intézetben. A “Polgárok Balassagyarmatért” és a “Palócságért Alapítvány” többéves előkészítő munkájának, valamint Csáky Pál felvidéki Európai Parlamenti képviselőnek köszönhetően tartották meg április 3-án a “Palóc Kavalkádot” Brüsszelben. A szervezők célja, hogy a palóc etnikumot hivatalos európai kisebbséggé nyilvánítsák európai szinten. Remélhetőleg egy sikeres kezdeményezés első lépése volt ez a bemutatkozás, amelyen a palócokat többek között a hazajáró Jakab Sándor is képviselte, aki a palócföldi turizmus lehetőségeiről beszélt előadásában.
BővebbenPillanatok a Lehőcz János Emléktúrán
Április 7. Reggel 7:15 Egy álmos, párás-ködös vasárnap reggelen indulok el Szentendréről, hogy a Hazajáró Egylet tagjaként immár valós időben, nem csak a fotelben youtube-ról követve láthassam, hogyan is hódítanak meg a Hazajárók egy látványos, ezúttal otthoni hegycsúcsot. A Váci Reménység Egyesület természetjáró szakosztályának vezetett túrájára igyekszem. Mögöttem a Dunakanyar álmosan kapaszkodik a párás dunai levegőbe, de amint közeledek a katalinpusztai indulási ponthoz, már előbukkan a napfény.
BővebbenMegjelent a “Határjárók a Kárpátokban” legújabb kötete
Megjelent a „Határjárók a Kárpátokban” című túrakalauz-sorozat második kötete. A 2017-ben megjelent Fogarasi-havasok után ezúttal a Csíki-havasok, pontosabban az Úz-völgye, Csobányos-völgye, Kostelek és a Gyimesi-szoros történelmi szellemiségéhez kapnak útmutatót a természetjárók.
Bővebben