Ápri­lis 7. Reg­gel 7:15 Egy álmos, párás-ködös vasár­nap reg­ge­len indu­lok el Szent­end­ré­ről, hogy a Haza­já­ró Egy­let tag­ja­ként immár valós idő­ben, nem csak a fotel­ben you­tu­be-ról követ­ve lát­has­sam, hogyan is hódí­ta­nak meg a Haza­já­rók egy lát­vá­nyos, ezút­tal ott­ho­ni hegy­csú­csot.  A Váci Remény­ség Egye­sü­let ter­mé­szet­já­ró szak­osz­tá­lyá­nak veze­tett túrá­já­ra igyek­szem. Mögöt­tem a Duna­ka­nyar álmo­san kapasz­ko­dik a párás dunai leve­gő­be, de amint köze­le­dek a kata­lin­pusz­tai indu­lá­si pont­hoz, már elő­buk­kan a nap­fény.

8:00 Kata­lin­pusz­ta, Kirán­du­ló­köz­pont. Még soha nem jár­tam erre. Vácot elke­rül­ve a 2‑es út szer­pen­tin­je­it figyel­ve álta­lá­ban pad­ló­gáz­zal haj­tok tovább a csa­lád­dal észak­ra a fel­vi­dé­ki cél­pon­tok, leg­in­kább a dóva­li sípá­lya irá­nyá­ban. Jó, hogy most nem kell tovább­men­nem. Vég­re kide­rül­het, milyen ter­mé­sze­ti szép­sé­ge­ket is rej­te­get e köze­li, még­is isme­ret­len kör­nyék. A Duna­ka­nyar­ban evez­ve sok­szor figyel­tük már e seb­zett sas­bér­cet, mely min­dig Vác köze­led­tét adta hírül nekünk. A Lehőcz János emlé­ké­nek szen­telt veze­tett túra pont e bánya­ként jelen­leg is hasz­nált hegy, a Naszály 652 m‑es csú­csá­nak meg­hó­dí­tá­sát, és meg­le­pő­en lát­vá­nyos kör­nye­ze­té­nek fel­fe­de­zé­sét tűz­te ki célul a részt­ve­vők­nek.

8:30 A szá­mos lel­kes túrá­zó, több mint negy­ve­nen vagyunk, kisebb csa­pa­tok­ban vára­ko­zik a kis híd előtt, már csak veze­tő­ink­re várunk. Gyor­san szem­ügy­re veszem a Kirán­du­ló­köz­pon­tot, és meg­jegy­zem, hogy ez a hely kis­gyer­kő­cök­kel töké­le­tes kis dél­utá­ni kirán­du­lás cél­ja lehet akár önma­gá­ban is. Van itt min­den: QR-kódos és hagyo­má­nyos rejt­vé­nyek­kel tar­kí­tott tema­ti­kus tan­ös­vé­nyek, halas­tó kis­pa­dok­kal, kis­vo­nat, gye­re­kek­nek szó­ló, való­ban érde­kes infor­má­ci­ós táb­lák, teker­he­tő-kinyit­ha­tó rej­té­lyes fel­ada­tok, inter­ak­tív játé­ko­kat rej­tő bel­té­ri érin­tő­kép­er­nyők, tisz­ta mos­dó, helyi kéz­mű­ves élel­mi­sze­re­ket áru­ló bolt, nagy ját­szó­tér, pici vadas­park, és sétá­ra csa­lo­ga­tó túra­út­vo­na­lak, mind­ez ingyen (csak a kis­vo­nat és a par­ko­ló fize­tős).

Az indu­lás előtt útra­va­ló­ként köszönt min­ket, és rövid tör­té­nel­mi átte­kin­tés­ben lehet részünk Moys Csa­ba, az Egye­sü­let tisz­te­let­be­li elnö­ke részé­ről. Meg­tud­juk, hogy Lehőcz János az Egye­sü­let 1989-es újra ala­pí­tá­sá­ban vál­lalt veze­tő sze­re­pet, és ez az első túra, amit emlé­ké­nek szen­tel­nek, hagyo­mány­te­rem­tő szán­dék­kal. A túrán végig­kí­sér és vezet min­ket Haj­du Sán­dor bácsi, Moys Zoli és Kenye­res Oszi. A csa­pat apra­ja-nagy­ja lel­ke­sen vág neki a lép­csős emel­ke­dő­vel indu­ló tan­ös­vény­nek, és már­is elő-elő kerül­nek az ener­gi­át és jóked­vet rej­tő lapos­üve­gek (a víz­zel végig spó­rol­ni kell, mert nem lesz for­rás!).

Túránk nagy részén kéke­zünk, és a tan­ös­vény már pár perc után érde­kes­sé­gek­kel szol­gál: beve­zet min­ket a szén­ége­tés rej­tel­me­i­be, majd meg­tud­juk, mire is jó egy nyi­la­dék. Tovább halad­va elju­tunk a vár­va-várt füg­gő­hí­dig is, és a rend­kí­vül mere­dek (173 m mély) és 2 km hosszú Szín­lő-bar­lang felé vesszük az irányt. A dachs­te­i­ni mész­kő­ből fel­épü­lő hegy karszt­je­len­sé­ge­it a Szín­lő-bar­lang víz­nye­lő­jé­nél figyel­het­jük meg elő­ször, majd a vad­ita­tó tó mel­lett sétá­lunk el, ami ugyan­csak egy eltö­mő­dött víz­nye­lő.

11:30 Kis kité­rő­vel kite­kin­tünk a Látó-hegy csú­csá­ról (534 m), elő­ször élvez­ve azt a dunai pano­rá­mát, amit már reg­gel óta vár­tunk. A Duna­ka­nyar tovább­ra is sze­mér­me­sen takar­gat­ja magát, de így is ki tud­juk ven­ni a viseg­rá­di és pili­si hegy­vo­nu­la­tok kon­túr­ja­it, a csú­cson álló 4 m‑es kereszt­tel a hátunk mögött.  A kereszt­tel, amit a Szent­im­re­vá­ro­si Egye­sü­let emelt a mil­len­ni­um évé­ben, 2000-ben,  és amit van­dál kezek kidön­töt­tek, de végül éppen Kenye­res Oszi és Moys Zoli köz­re­mű­kö­dé­sé­vel – a hátu­kon cipel­te a kis csa­pat fel a Látó-hegy­re — sike­rült vissza­ál­lí­ta­ni.

Innen már szint­ben és táv­ban sincs messze a kilá­tó­val ellá­tott Naszály csú­csa (652 m), amit pont ebéd­idő­ben érünk el, így a kilá­tó lábá­nál meg­pi­hen­ve költ­jük el ebé­dün­ket, ki-ki saját háti­zsák­já­ból fala­toz­va. A kevés­bé fáradt túrá­zók a párás idő elle­né­re meg­másszák a kilá­tó­tor­nyot, hogy gyö­nyör­köd­je­nek a 360°-os pano­rá­má­ban. Jóked­vün­ket a föl­dön min­den­fe­lé elte­rü­lő fes­tő­i­en szí­nes odvas kel­ti­ke virág­sző­nyeg, és az ismét elő­ke­rü­lő lapos­üve­gek egy­aránt a csú­cson tart­ják, habár mi las­san elin­dul­va elhagy­juk a Naszály-csú­csot.

12:50 A gerin­cen eresz­ked­ve már a Nász­nép-bar­lang­hoz köze­led­ve egy „bor­zal­mas nagy” meg­le­pe­tés ér min­ket: egy egye­sek sze­rint borz­nak kiné­ző ormá­nyos med­ve üldö­gél az ösvény men­ti fán, közöm­bö­sen figyel­ve a fel-le köz­le­ke­dő turis­ta­for­gal­mat. Mi kevés­bé közöm­bö­sen azon­nal tele­fon­nal a kéz­ben rög­zít­jük a kis jött-ment álla­tot, és talál­ga­tunk, vajon hogyan is csöp­pent ide. Oszi már inté­zi is neki az új hazát, hogy ne marad­jon e kiet­len tájon, mert való­szí­nű­sít­jük, hogy itt nem ősho­nos.

13:20 Mere­dek hegy­ol­da­lon kis kité­rő­vel bekuk­kan­tunk a Nász­nép bar­lang­ba, bejá­ra­ta egy lát­vá­nyos szik­la­fal aljá­ban nyí­lik. A tör­té­net sze­rin­ti egy­szer ide­me­ne­kült nász­nép nyo­ma­it nem sike­rül fel­fe­dez­nünk, de a nyí­lá­son belép­ve lát­vá­nyos üre­get tudunk bevi­lá­gí­ta­ni, és jól esik egy kicsit a hűvös­ben szusszan­ni, mielőtt vissza­kap­ta­tunk a gerinc­re.

13:40 Cso­dál­juk az észa­ki pano­rá­mát a gerinc­ről. A köves gerinc­ös­vény men­tén az égbe mere­dő, még kopasz, de már rügye­ző fák között elő­buk­kan egy-egy tisz­tás és pár­kány, ahon­nan belát­ha­tó a Cser­hát hul­lám­zó domb­vi­dé­ke és a nőtin­csi hor­gász­tó. Élvez­zük a magas­sá­got, és azt a szint­kü­lönb­sé­get, ami a vidé­ket tér­kép­ként fek­te­ti a lába­ink­hoz. Lélek­eme­lő élmény, mint bár­mely csúcs, ami a szá­munk­ra ked­ves táj fölé emel min­ket.

14:30 Már a haj­da­ni juh­nyá­jak lege­lő­in, a Gya­dai-réten mene­te­lünk, a lej­tő meg­hoz­ta a tem­pót, és a vizünk is fogy­tán, hát ezen a lan­kás tájon már gyor­sab­ban hala­dunk. A réten kinyí­lik előt­tünk a világ, kisebb csa­pa­tok­ban jókat beszél­get­ve hala­dunk a szé­les sze­kér­úton.

15:30 A Lósi-patak árte­ré­ben vissza­té­rünk a tan­ös­vény­re, ahol újabb élmé­nyek­kel gaz­da­go­dunk: pal­ló­so­ron sétá­lunk végig, hin­ta­hí­don kelünk át a pata­kon, majd elju­tunk az Óri­á­sok pihe­nő­jé­nek neve­zett erdei pihe­nő­hely­re, ahol asz­ta­lok, padok, sütö­ge­tő­he­lyek, eső­ház vár­ja a pihen­ni vágyó­kat. Ráfor­du­lunk a cél­egye­nes­re.

16:00 Meg­ér­ke­zés az indu­ló­pont­ra. Friss víz, nap­fény, jól meg­ér­de­melt kinyúj­tó­zás, lek­vá­ros kenyér, emlék­lap. Örök élmény, nem­csak papí­ron, kar­nyúj­tás­nyi­ra ott­hon­tól. Mától itt is ott­hon vagyok, haza­já­rok.

Köszön­jük a beszá­mo­lót Kéke­si-Kovács Mik­lós­nak.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•