Nem min­den évben van lehe­tő­sé­günk, hogy ott legyünk a csík­som­lyói búcsú­ban, ezért is vet­tük nagy öröm­mel a Kár­pá­te­u­ró­pa Uta­zá­si Iro­da meg­hí­vá­sát, misze­rint ez évben a Haza­já­ró legyen a Szé­kely Gyors dísz­ven­dé­ge. 

A zarán­dok­vo­nat­tal való uta­zás több okból is plusz moti­vá­ci­ót jelen­tett, hisz egy­részt vas­úton még nem utaz­tunk Erdély­be, más­részt elő­re sejt­he­tő volt, hogy az uta­zó­kö­zön­ség nagy­já­ból a mi köze­günk lesz. Utób­bi dolog­ban nem is csa­lat­koz­tunk, sőt, nagyon remél­jük, hogy azt a sze­re­te­tet, amit mind az uta­zás során, mind a búcsú­ban kap­tunk, vala­ha viszo­noz­ni tud­juk, ha nem más­ként, leg­alább a film­je­ink által. De ter­mé­sze­te­sen nem rólunk szólt ez az út, sok­kal inkább arról az ele­men­tá­ris egy­más­ra talá­lás­ról, amit Csík­som­lyó évről-évre ad a magyar­ság­nak.

Immár egy hónap telt el a búcsú óta, sokan, sok­fé­le­kép­pen meg­ír­ták idei élmé­nye­i­ket, benyo­má­sa­i­kat. Ben­nün­ket is sok kisebb, nagyobb katar­zis ért az út során, de amit biz­to­san nem kap­tunk vol­na meg a Szé­kely Gyors nél­kül, az a nagy­vá­ra­di, kolozs­vá­ri, csík­rá­ko­si, madé­fal­vi, csík­szent­si­mo­ni, gyi­mes­kö­zép­lo­ki fogad­ta­tás volt az emlí­tett tele­pü­lé­sek vas­út­ál­lo­má­sa­in… És mikor haza­fe­lé tart­va, a hosszú úttól meg­gyö­tör­ve, az élmé­nyek súlya alatt meg­gör­nyed­ve szá­mot vetsz, és azt hiszed min­de­nen túl vagy, a sze­rel­vény begör­dül Nagy­ká­roly­ba, és olyan sze­re­tet­tel fogad­ja az érmel­lé­ki magyar­ság a vona­tot, mint­ha a 3. bécsi dön­tés után érkez­nénk ide.

Mind­ezt ez úton is köszön­jük Mező Tibor­nak és a Kár­pá­te­u­ró­pa csa­pa­tá­nak!