Fenyőkút

A Korondi-hegyen, közel 1000 méteres magasságban fekszik a hegyvidéki szórványfalu, Fenyőkút, a székely tanyavilág egyik gyöngyszeme. A falu első lakói először csak nyaranta jártak fel Korondról, majd a múlt század elején végleg itt maradtak. 1903-ban még csak 31 ház állt itt, ma már iskolája, óvódája is temploma is van Fenyőkút közel 400 lakójának.

Nagytótlak

Nagytótlakon egy kis dombon a templomos lovagok korát idézi a 13. századi, román stílusú Szent Miklós körtemplom.

Bántornya

A falu ékessége az Árpád-kori templom, melyben Aquila János freskóit csodálhatja meg az erre járó. Köztük a legbecsesebb a Szent László-legenda faliképsora.

Ruszt

Ősi szőlőtermelő is borvidék. A településen 12. századi eredetű ún. Halásztemplom áll, de a fő utcán szebbnél-szebb 17. századi polgárházakat csodálhat meg az idelátogató.

Fertőszéleskút

Itt, a patinás falu központjában magasodik a 16. században épült legendás Török-torony. Az építményből egykoron a közelgő ellenséget vizslatták eleink, de arról is nevezetes, hogy 1681-ben e falak között őrizték a Magyar Szent Koronát. A toronnyal szembeni épületben pedig nem más, mint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szállt meg, miközben Bécsbe tartott, nem baráti látogatásra.

Féltorony

Itt található a több mint 300 éves barokk Harrach-vadászkastély, ami hosszú ideig a Habsburg-Lotharingiai család nyári rezidenciájaként szolgált.

Fertőd

Egykori nevén Eszterháza, az Esterházy család ősi birtoka. Híres a Versailles mintájára épült 18. századi kastélyáról, amit Esterházy Miklós herceg építtetett 1764 és 1766 között.

Kászonaltíz

A Kászoni-medence központi települése. A templom a 15. században épült, de vannak Árpád-kori emlékei is, a keresztelőkút és a szentségtartó ebből az időből való. A település központjában a két világháborúban elesett katonáknak állítottak emléket.