A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal közösen első alkalommal rendezte meg a Selmeci Őrjárat Emléktúrát. Több volt ez a túra puszta természetjárásnál, történelmünk elfeledett eseményeire hivatott felhívni a figyelmet.

A hazajárók nem először jártak a Selmeci-hegységben, hiszen a műsor két epizódot is leforgatott itt. A Hazajáró HTE honti ispánja, Dobay Gergely álmodta meg ezt az emléktúrát, mellyel a selmecbányai diákság hősies helytállásának kívánt emléket állítani.

1918-ban Felvidéken kaotikus helyzet alakult ki. Az előrenyomuló cseh csapatok és az erősödő cseh-szlovák nemzeti mozgalmak egyre nagyobb veszélyt jelentettek a védtelen Selmecbányának. A frontról visszatérő diákság azonban nem habozott, fegyvert ragadva tartották fenn a környék rendjét. Két erdészmérnök hallgatótársuk hősi halált halt a helyi zendülések leverése közben. Ezzel a túrával az ő emléküknek adóztak a szervezők.

Az anyaországból és Felvidékről egyaránt érkező túrázók a Bacsófalvi-tó mellett gyülekeztek. A környéken lezajlott történelmi események tömör ismertetése után együtt indultak útnak, hogy a tavat megkerülve Richňava felé vegyék az irányt. A sárga jelzés közúti részét kihagyva, erdei utakon haladtak, melyek mellett megcsodálhatták az egykor európai szinten is egyedülállónak számító vízügyi rendszer máig megmaradt berendezéseit. Az erdők mélyén több száz éves, terméskövekből kirakott vízgyűjtő csatornák, átereszek és hidak hirdetik az egykori bányászat dicsőségét. A hegységre jellemző legelőkön keresztülvágva még egy legelésző nyájba is sikerült belefutniuk. Sajnos egyre ritkább látvány errefelé a nyáját legeltető pásztor.

A közúton átkelve a félig üres Nagy Richňavai-tó fogadta őket. A Richňavai-tavak a Bacsófalvi-tóval együtt az UNESCO világörökség részét képező bányató-rendszer 24 megmaradt tava közé tartoznak. Innen a Tanád felé vették az irányt, hogy a hegy lábánál haladva, Felsőrónát érintve Hegybányára ereszkedjenek le. Az egykori bányásztelepülésen a Dobay-házaspár frissítőkkel várta a szomjas társaságot.

A túra útvonala innentől a Szitnya irányába vezetett, hogy a völgybe leereszkedés után az Evička bányatavat érintve elkezdjen emelkedni. A Szitnya lábához érve már csak egy pár kilométer hosszú, 300 méteres szintemelkedés volt hátra. A Tatár réten átkelve falépcsőkön vezetett az út az égbe nyúló sziklatornyok közt. Az utolsó lépcsőfokot is elhagyva lélegzetelállító panoráma nyílt azoknak, akik félelmüket leküzdve a sziklaperem legszéléről néztek a mélybe. A Tanád csúcsa alatt nyugvó Hegybánya ugyanúgy látszott, mint a selmecbányai kálvária kettős tornya. A csúcson lévő pavilon sajnos zárva volt. A pavilon kultikus helynek számít a magyar túrázók körében, hiszen ide kötődik a Magyarországi Kárpát Egyesület Szitnya Osztálya, amit Téry Ödön neve fémjelzett.

A Kmety András Menedékházban töltött rövid pihenő után Szitnya várát érintve ereszkedtek le a hegyről. A hegy lábánál befejezve a körtúrát, emléklapot és kitűzőt kapott minden résztvevő.

A túráról a ma7 is beszámolt: https://ma7.sk/tajaink/selmecbanya-hoseinek-nyomaban

Augusztus vége számomra a gondtalanság, a felhőtlen napok, az aktív pihenés, a töltődés, a szülőföldem tájain tett barangolások, a családtagjaimmal töltött idő, egyszóval a nyári vakáció végét jelenti, ennek ellenére utóbbi években van, ami miatt mégis várom: a Határvadász túrahét.

Idén augusztus 10-19. között szervezték meg Kohl András és dr. Papp István Gyula barátaink a hetet, melynek során túrákkal emlékeztünk honvédeink bátorságáról, becsületes helytállásukról, akik védték hazánk egykori határát, megtették, amit meg lehetett tenni, sőt annál sokkal, de sokkal többet. Végigmenni az egykori futóárkokon, látni a bunkereket, megfigyelőállásokat, töltényhüvelyt, lőszeres láda rozsdás maradványait vagy ismeretlen katonák kőhalommal borított síremlékét megtalálni az erdőben – amik bizonyítják, hogy 1944 őszén heves harcok dúltak a szülőföldemen – igazán különös, leírhatatlan érzés.

E sokszor megható, csodálatos, élménydús túrahétből emelem ki a 32-es határvadászok emléktúráját, mely idén a Hazajáró Kupa része is volt, s melyre augusztus 17-én, szombaton került sor.

Ezt a túrát Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj című könyve ihlette. Ez a visszaemlékezés nemcsak egyszerű háborús dokumentumkönyv, hanem szerelmeskönyv Erdélyről. Mély áhitattal, szeretettel, lelkesedéssel ír a tájakról, emberekről, a székely katonáiról illetve a gyimesi harcokról. Sebő hadnagy szabadidejében sokat túrázott, járta a vidéket, s így jó terepismeretének köszönhetően harc nélkül tudta kivezetni katonáit a Gyimesekből, miután a Vörös Hadsereg 1944-ben elérte hazánk ezer éves határát, s a románok átállása után a Keleti-Kárpátok több átjárójában is betörtek.  Ezt később részletesen leírta könyvében, s így született meg az emléktúra gondolata. A nyíregyházi Kelet-Magyarországi Speciális Mentők kezdeményezésére 2010-ben jelölték ki a túraútvonalat a Sebő Ödön által leírt kitörés nyomvonalán. A jól követhető sárga kereszt jelzések mellett a kihelyezett táblákon folyamatosan részleteket olvashatunk a könyvből.

A túra napján reggel 8 órától volt a regisztráció a hidegségi Fatányéros panziónál, ahol a jubileumi túra pólója és kitűzője mellet az EKE bakancs kilencedik zsebkönyvét is meg lehetett vásárolni, a 32-es határvadász emléktúráról.  A könyvecskét szerzője, dr. Kovács Lehel István, az EKE elnöke a helyszínen dedikálta.

Mindig jó érzés látni az előző években megismert arcokat Soprontól Komáromon át Sepsiszentgyörgyig, találkozni a magyarországi túrák állandó résztvevőivel, de jó üdvözölni új túratársakat is, akik idén is voltak szép számmal.

Regisztráció után dr. Papp István Gyula, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület alelnöke, a túra alapítója, megálmodója köszöntötte a túrázókat, majd a csíki szervezők részéről dr. Péter Szilárd vette át a szót, röviden ismertetve a túra történetét, ami mint egy aprócska mustármag, ha jó földbe kerül és növekedni kezd, úgy nőtte ki magát az elmúlt tíz évben.

Ezt követően a hidegségi plébános, Szilveszter Imre atya adta Isten áldását a túránkra, majd a közös ima után összerendeződtünk, hogy a 32-es határvadászok nyomdokaiba lépve, a 75 évvel ezelőtti keserves visszavonulásra emlékezve pontosan kövessük a kitörés útvonalát.

Új és régi túratársakkal beszélgetve haladtunk a Kovás-patakán a Naskalat irányába. A legmeredekebb emelkedő előtt pihenőt tartottunk, több alkalommal is „Erdélyt, egészséget!” kívántunk, majd így megerősödve haladtunk tovább egészen a Kondra-keresztig. Ez a szakasz nagyon meredek, nem igazán beszélgetős rész, így volt alkalmam személyes emlékezésre. Eszembe jutottak a katonák, akik nem száraz, napsütéses időben, vidám beszélgetések közepette, hanem éjszaka, esőben, sokkal nehezebb körülmények között voltak kénytelenek megtenni ezt az utat. S közben eszembe jutott az a felirat, amit egyik nyári barangolásomkor egy alcsíki kereszten láttam: „Múltunk a reményünk, Krisztus a jövőnk!”

Így érkeztünk meg a Kondra-kereszthez, ahol Pregitzer Fruzsina színésznő verssel, Bata Hajnalka pedig népdallal tisztelgett a honvédő katonáink előtt, majd közösen énekeltük el a Szózatot.

Ragyogó napsütés volt végig, így ereszkedés közben is több alkalommal pihenőt tartottunk, vagy csak egyszerűen elidőztünk, csodálva a táj leírhatatlan szépségét, a Hagymás-hegységet, s az egész Felcsíki-medencét.

Csíkszenttamás határában a helyi fúvószenekar, ásványvíz, köményes pálinka és kürtőskalács várt ránk, majd katonásan sorbarendeződve vonultunk a helyi kultúrotthonig. Itt Csíkszenttamás polgármestere köszöntött, felidézve vitéz Sebő Ödön főhadnagy búcsúját a csíkországi Gyimesektől 1944 őszén, mielőtt az ezeréves határt védő katonáival kitörni kényszerült a szovjet ostromgyűrűből:

“Az a tény, hogy el kell hagyni az ezeréves határt, az erdőket, fenyőket, dombokat, hegyeket, valami mélységes szomorúsággal töltött el. Akár a haldoklónak élete eseményei, végigfutott az agyamon egész gyimesi életem, amelyet mikor idejöttem talán nem is értékeltem úgy, mint kellett volna. Az ember akkor döbben rá, hogy mit veszített, amikor már minden hiányzik, és semmi sincs többé a helyén. Végigvonult előttem egész Erdély: a Gyimes völgyének szépsége, hangulata, napfelkeltéi, naplementéi, zúgó fenyvesei, felszökkenő szabad vadjai. Eszembe jutnak a gyönyörű tájakon végzett barangolásaim, havas utakon sível, vagy száraz terepen gyalog vagy lóháton. Szerettem volna mindezt, a gyantaszagú erdőkkel, völgyekkel, gyimesi vadvirágokkal együtt, úgy ahogy van, magammal vinni. Emlékezetemben ma is elevenen élnek a Gyimesi-szoros Tatros felé igyekvő patakjai. Búcsúzom tőlük, és most élem át csak igazán a veszteséget…”

Sebő Ödön: A halálraítélt zászlóalj

A polgármester úr beszéde után a helyi gyermekek táncos-zenés összeállítását hallgathattuk meg. Mint Doki elmondta, a túrával a múltra emlékeztünk, de a székelyruhába öltözött kisgyermekek tánca azt üzeni számunkra: Van jövő!

A háború és Erdély elveszett ugyan, de a nemzet tovább él a Székelyföldön és a Kárpát-Medencében, hisz őseink véréből mindig új hajtások sarjadnak.

Hazajáró, Naskalat – A halálra ítélt zászlóalj nyomában

Biró Emőke,
Csíkszentkirály-Kiskunhalas

Sokan a bányászattal, az elnyomottsággal kapcsolják össze a Zsil-völgyét, de az sem ritka, hogy felteszik a kérdést: „Ott még vannak magyarok?” A völgyet körül ölelő hegyek csodavilága sajnos kevesek számára ismert. Augusztus 12-13-án megrendezett túránkkal az volt a célunk, hogy minél szélesebb közönségnek megmutassuk gyönyörű hegyeinket.

Bővebben →

A honismeret és hazaszeretet jegyében, hagyományteremtő szándékkal idén először került megrendezésre Bihar megyében a Hazajáró Túra, melynek helyszínéül Rév települést választottuk.

Bővebben →

Honismeret nélkül nincsen hazaszeretet – ez jut eszembe, mikor Fábry Szabolcs polgármestert hallgatom ötvened magammal a nagyvázsonyi pálos kolostor romjainál. Itt és most nem a szokásos, idegenvezetős ismeretanyag átadása, a pápai tizedjegyzéktől az orosz kivonulásig tartó wikipediás szócikkek ismertetése zajlik. Itt a szűkebb pátria iránti elköteleződés és szenvedély hat át minden mondatot. Egy idő után már nem is Szabolcsra, hanem a Hazajáró túra miatt idesereglett barátainkra figyelek, akiket szintén „megfog” az előadásmód és persze a hely szelleme.

Bővebben →

Aranymosás: a folyóvíz romboló munkája révén termőhelyéről kibontott és elszállított aranyrögöknek, szemcséknek a folyó menti hordaléktól való elkülönítése, szennyező anyagoktól való megtisztítása.

Bővebben →

Útitársul ott van a tétova sóhaj is, meg a bácskai rögökből kiáltó sok-sok fájdalom, meg a jövőt sötétbe borító kilátástalanság. Hányszor gyalulta már le a halál Nyugat-Bácskát, hányszor törölte ki meséit, mosolyát, hőseit, napszámosait az emlékezetből. De valamiért mégis ott vannak az életre emlékeztető jeleink a tájban, ott szunnyadnak a hosszú évszázadok a néplélekben.

Bővebben →