2019-ben elő­ször hir­det­te meg a Haza­já­ró Egy­let a Haza­já­ró Kupa túra­so­ro­za­tát, mely­nek cél­ja, hogy nép­sze­rű­sít­se tör­té­nel­mi hazánk varázs­la­tos hegy­vi­dé­ke­it, ösz­tö­nöz­ze a túrá­in­kon való rész­vé­telt és erő­sít­se a Kár­pát-meden­ce magyar közös­sé­ge­it. A 2019-es túra soro­zat­ba 15 gya­log­tú­ra került be a Kár­pát-meden­ce vidé­ke­i­ről. Aki a fel­so­rolt túrák bár­me­lyik táv­já­ból össze­sen leg­alább 7‑et sike­re­sen tel­je­sí­tett, név­re szó­ló kupa és okle­vél díja­zás­ban része­sült. A Kupa díj­át­adó­ja az évzá­ró Bör­zsöny Vul­kán­tú­ra cél­já­ban, Király­ré­ten volt 2019. decem­ber 14-én. Min­den tel­je­sí­tő­nek szív­ből gra­tu­lá­lunk!

A Kupa összes túrá­ját egyet­len túrá­zó, Lázár Zol­tán tag­tár­sunk tel­je­sí­tet­te, az ő beszá­mo­ló­ját olvas­hat­já­tok, amely egy­ben egy meg­hí­vó is a 2020-as Haza­já­ró Kupá­ra!

Ked­ves Túra­tár­sak, Haza­já­rók, Bará­ta­im!

Pár gon­do­la­tat enged­je­tek meg, hogy össze­fog­lal­jam az idei éve­met. Miért is vág­tam bele a Haza­já­ró kupá­ba 2019-ben? Milyen élmé­nyek­kel gaz­da­god­tam és nem utol­só sor­ban miért aján­lom Neked, aki ezen soro­kat olva­sod, hogy csat­la­kozz hoz­zánk.

Több éve kez­dő­dött a ter­mé­szet irán­ti sze­re­te­tem és a meg­tett km-ek utá­ni vágya­ko­zá­som. Évről-évre egy­re töb­bet és messzebb vidé­kek­re jutot­tam el sza­bad­időm­ben. 5 éve, hogy a buda­vá­ri Kitö­rés Emlék­tú­rán is meg­for­du­lok évről-évre, így kez­dő­dött ez 2019 ele­jén is. Az ott 1945 telén átélt bor­zal­ma­kat mi, leszár­ma­zot­tak, remél­jük soha­sem fog­juk átél­ni. Azon­ban fel­me­nő­ink, derék Hon­vé­dő­ink emlé­ké­re min­den évben újra és újra kitö­rünk a vár­ból. Ők nem választ­hat­tak, ők tet­ték, amit ten­ni­ük kel­lett. Mi nem lehet dicsőbb és szen­tebb ezen esz­mé­nek emlé­ket állí­ta­ni és ő róluk meg­em­lé­kez­ni, nem hagy­ni elvesz­ni az emlé­kü­ket.

Ebben a szel­le­mi­ség­ben járok újra és újra a Kitö­rök nyo­má­ban Buda­pest és Szo­mor között amíg csak élek.

2019-ben, mikor a Kitö­rés túra véget ért akkor hal­lot­tam elő­ször a Haza­já­ró Kupá­ról. Nem kel­lett sokat gon­dol­kod­nom, hogy meg­ve­gyem a kupa iga­zo­ló füze­tét. Dávid­dal talál­koz­tam az Egy­let főha­di­szál­lá­sán, ő adta át nekem a füze­tet, mit sem sejt­ve arról, hogy egy olyan túra társ­nak adja át, aki­nek bizony eltö­kélt szán­dé­ka lesz tel­je­sí­te­ni mind a 15 túrát.

Hamar követ­ke­zett a kupa máso­dik állo­má­sa a Tele­ki Pál túra. Az 50 kilo­mé­te­res távot fut­va sze­ret­tem vol­na tel­je­sí­te­ni, de beteg­ség miatt „csu­pán” túra sze­re­lés­ben vég­tam neki a túrá­nak. Ekkor jár­tam elő­ször a Bör­zsöny­ben. Már akkor magá­val raga­dó volt a táj, ekkor még nem is sej­tet­tem, hogy hány­szor fogok még vissza­jut­ni a Csó­vá­nyos­ra. A túra máso­dik felé­ben meg­is­mer­ked­tem Hun­or­ral, aki fia­tal kora elle­né­re egy fel­nőtt aka­ra­tá­val és ere­jé­vel bír. Jó érzés volt együtt beér­ni a cél­ba, már fut­va mert más külön­ben nem sike­rült vol­na a szint­időn belü­li tel­je­sí­tés.

Május­ban a Hor­thy túra kel­le­mes, 30 kilo­mé­te­res táv­já­nak vág­tam neki. Sike­res tel­je­sí­tés után más­nap Med­ves­al­já­ra vitt az utam, ahol meg­ta­pasz­tal­tam, milyen is eső­ben túráz­ni. Tet­szik vagy nem, men­ni kell és beér­ni a cél­ba. A túrán túra­ve­ze­tő­ink a táj szép­sé­ge­i­re és nem utol­só sor­ban a magyar lak­ta tele­pü­lé­se­i­re hív­ták fel a figyel­mün­ket. Itt talál­koz­tam elő­ször Sanyi­val és Oszi­val. Egy könnyed tár­sal­gás után hamar elsza­ladt a nap és beér­tünk a cél­ba.

• 

• 

A Kupa a Rad­nai-hava­sok­ban foly­ta­tó­dott. A túra a Torony­ága csú­csá­ra veze­tett, mese­szép vidé­ke­ken jár­tunk, meg­annyi túrá­zó­val. Oszi­ék­kal újra talál­koz­tam, sőt még a Haza­já­ró itt for­ga­tott részé­be is beke­rül­tem, amit ez úton is köszö­nök.

Per­sze a túrák­ra való kiju­tás szer­ve­zé­se nem egy­sze­rű fel­adat. A mun­ka, a magán­élet és a nem várt ese­mé­nyek is köz­be szól­hat­nak. Talán a ter­ve­zés, a sze­ren­cse vagy hív­juk vélet­le­nek­nek, de min­den össze­jött és kijut­hat­tam az összes túrá­ra. Hívő ember lévén úgy hiszem némi fen­ti segít­sé­get is kap­hat­tam, ami­ért Isten­nek legyen hála.

Az évben nem ter­vez­tem külö­nös­kép­pen nya­ra­lást vagy épp ten­ger­par­tot. A Kár­pát­al­ja bér­cei viszont annál inkább be volt ter­vez­ve. Zsi­nór­ban ez volt a 6. túrám a kupa­fü­zet­ből. Ide már fele­sé­gem­mel. Ildi­kó­val érkez­tem és hódí­tot­tuk meg az Asz­tag, a Borzsa-havas csú­csát, majd a Feke­te-bér­cet. A szer­ve­zett túrák túrá­ja volt ez az öt nap Bíró And­rás tár­sa­sá­gá­ban. Egy igaz Magyar embert ismer­het­tem meg, aki annyi­ra szín­vo­na­la­san szer­vez­te, mesél­te a helyi lát­vá­nyos­sá­go­kat, mint még sen­ki ezelőtt.

A kupa hete­dik túrá­ja a 32-es Határ­va­dász túra volt. A távol­ság Buda­pest — Gyi­me­sek között bizony nem volt kevés. Viszont Sebő Ödön kereszt­je mel­lett áll­ni, leír­ha­tat­lan élmény volt szá­mom­ra. Aki ezt át akar­ja élni, az 2020-ban jöj­jön el velünk és jár­ja végig Sebő had­nagy­ék kitö­ré­si útvo­na­lát, ezzel is mély tisz­te­le­tét fejez­ve ki az ott elesett Hon­vé­dők­nek. Én meg­tet­tem, és jövő­re is meg­te­szem. Dicső­ség a Hősök­nek!

• 

• 

• 

Nagy-Magyar­or­szág kele­ti szeg­le­té­ből irány a nyu­ga­ti végek. Irány Sop­ron és az Ágfal­vi csa­ta emlék­tú­rá­ja. Az oda veze­tő út nem volt távol­ság a Gyi­me­sek után. Tisz­te­le­tün­ket tet­tük az ágfal­vi csa­tá­ban elesett diá­kok sír­ja előtt és meg­em­lé­kez­tünk a hős­tet­tük­ről. Meg­em­lé­kez­tünk arról az esz­mé­ről, amit haza­sze­re­tet­nek hív­nak. Dicső­ség a Hősök­nek!

A követ­ke­ző hét­vé­gé­im elég sűrű­ek vol­tak az ott­ho­ni teen­dők, a mun­ka és meg­annyi ten­ni­va­ló mel­let nem feled­kez­tem el a Kupá­ról és a ter­ve­zés­ről. Újra vissza­ju­tot­tam a Bör­zsöny­be, a Pilis­be, a Bükk­be és végül újra Csík­szent­do­mo­kos­ra. Inkább volt meg­em­lé­ke­zés, mint túra. Fel­töl­tő­dés volt szá­mom­ra, végig hall­gat­ni a szé­kely Isten­tisz­te­le­tet. Gon­dol­jon bár­ki bár­mit, higgyen bár­mi­ben de az egész napos esős idő a mise ide­jé­re köd­dé vált és verő­fé­nyes nap­sü­tés­ben élvez­het­tük a puha avar kényel­mét, a nap­su­ga­rak mele­gí­tő simo­ga­tá­sát. Fel­eme­lő volt szá­mot vet­ni az ember­nek és elgon­dol­koz­ni az éle­té­ről, a tet­te­i­ről, a jövő­jé­ről. Körü­löt­tem meg­annyi derék szé­kely test­vér, akik kitar­ta­nak, őrzik a lán­got meg­annyi viszon­tag­ság árán is. Ez az iga­zi erő, az iga­zi aka­rat, kitar­ta­ni min­den­áron.

A Beth­len Gábor túrá­ra bará­ta­im­mal, Péter­rel és Sán­dor­ral indul­tam neki pén­te­ken a mun­ka­he­lyi köte­le­zett­sé­gek után. Fárad­tak vol­tunk, de a jó 4 órás autó­út során a Kár­pá­tia összes albu­ma biz­to­sí­tot­ta a jó han­gu­la­tot. Var­ga Csa­ba szer­ve­zé­sé­nek köszön­he­tő­en a túra mese­szép vidék­re kala­u­zolt el min­ket. Bará­ta­im elő­ször jár­tak Erdély­ben, az ő ked­vük és ter­mé­szet irán­ti sze­re­te­tük szá­mom­ra is kel­le­mes pil­la­na­to­kat hozott.

• 

• 

• 

• 

A kupa utol­só előt­ti meg­mé­ret­te­té­se a viseg­rá­di Áprily Lajos túra volt. Fele­sé­gem­mel, Ildi­kó­val vág­tunk neki a leg­hosszabb, 45 kilo­mé­te­res táv­nak. Ez külö­nö­sen nagy élmény volt, hiszen a kutyánk is elkí­sért min­ket. Sok szép élménnyel gaz­da­god­tunk.

Ekkor már 14 pecsé­tem volt a 15-ből, már csak a Vul­kán­tú­ra hiány­zott, már csak egy túra kel­lett és siker­re viszem, amit elter­vez­tem.

A Vul­kán­tú­ra meg­le­he­tő­sen nehéz­nek ígér­ke­zett, de ettől csak még nagyobb kihí­vás­nak érez­tem a tel­je­sí­té­sét. A vál­ta­ko­zó táj és az eső sem szeg­te ked­ve­met men­ni tovább, fel a csúcs­ra és tovább. A Csó­vá­nyos hóföd­te csú­csán talál­koz­tam Moys Zoli­val, aki­nek bíz­ta­tó sza­vai végig kísér­tek uta­mon. Emlék­szem, sok­szor eszem­be jutot­tak sza­vai, hogy a Haza­já­ró­nak nagy büsz­ke­ség, hogy van egy vala­ki, aki tel­je­sí­ti a kupa összes túrá­ját. Van egy vala­ki, aki bevál­lal­ta az év ele­jén még lehe­tet­len­nek tűnő meg­mé­ret­te­tést. Ezen buz­dí­tó sza­vak után nem vall­hat­tam kudar­cot, men­ni kel­let elő­re, nem volt meg­ál­lás, nem volt pihe­nés. A túra utol­só 6 kilo­mé­te­rét fut­va, sprin­tel­ve tet­tem meg ügyel­ve az idő­re. Így sike­rült beér­nem szint időn belül és kiér­de­mel­nem az utol­só pecsé­tet az iga­zo­ló füzet­be.

Siker­re vit­tem a 15 túrát, jár­tam eső­ben, hóban, sár­ban és nap­sü­tés­ben egy­aránt. Meg­is­mer­het­tem Sze­rel­mes Hazám tája­it. Jár­hat­tam az elcsa­tolt terü­le­te­ken. Elin­dul­tam és Haza­tér­tem aho­gyan a HHTE jel­mon­da­ta is szól. Több­ször meg­dob­bant a szí­vem Édes Hazám csú­csa­in, mikor kitűz­tük a Magya­rok zász­lót. Test­vé­re­im­mel talál­koz­hat­tam, akik min­den viszon­tag­ság elle­né­re is meg­fogy­va bár de tör­ve nem élnek tovább.

Ezt jelen­tet­te nekem a Haza­já­ró Kupa, ezt jelen­ti nekem Hazám sze­re­te­te.

Köszö­nöm a Haza­já­ró Egy­let­nek, hogy elin­dí­tot­ta a kupa­so­ro­za­tot.

Elin­dul­ni – Haza­tér­ni – 2020-ban is.