2020 — Kitörés végrehajtva!

2020 — Kitörés végrehajtva!

Beszámoló a Kitörés Emléktúráról

Először is mély tisztelet és hála a Börzsöny Akciócsoportnak, akik mindenféle indokolatlan politikai és média ellenszéllel szemben képesek voltak megszervezni a Kitörés 60 emléktúrát és megőrizni annak méltóságát!

Az idei kitörésnek hét fős kis csoporttal vágtunk neki szombaton, amelynek törzsét egy 3 fős kemény mag alkotta. A nevezés rendkívül gördülékenyen ment, így már a rajt pillanatában meg volt a lehetőségünk az indulásra.

Számomra ez volt a harmadik alkalom, hogy részt vettem a túrán és ilyen ideális körülmények még nem voltak ez idáig. Sem a tavalyi jéggel, sem a 2016-os végtelen sártengerrel nem kellett idén szembenéznünk. Ez egy kellemes éjszakai természetjárás volt most, ahol “csupán” a táv és a szintkülönbség jelentette akadályokat kellett legyőznünk. 😀

Virágos-nyereg ellenőrzőpontját lendületből vettük be, tartva a közel 5 km/h‑ás szintidőt. Feltankoltunk magunkat forróteával és fasírttal, majd indultunk tovább. Az első 25 km, bár hamar keresztül vágtunk rajta, sok erőnket felőrölte és sebességünk a nyereg után csökkenni kezdett.

Azt hittük sosem érjük el a Muflon Itatót, pedig a táv nem volt több 10 km-nél, de az odáig vezető út végtelennek tűnt. Néhányunknál, köztük nálam is már kezdett mentálisan rezegni a léc, de csak elértük. Forró tea, nyújtottunk egyet és indultunk tovább a következő részcéllal a szemünk előtt, ami a Kaiser söröző meleg terme volt.

A Kaiser zsúfolásig meg volt telve túrázókkal, de engedélyeztünk magunknak 15 perc pihenőt és folytattuk utunkat Anyácsapuszta felé. Az ellenőrzőpont tábortüze rendkívül hívogató volt. Szívesen elpihentem volna egy fél órát mellette, de ekkor már csak a Kakukk-hegy állt köztünk és a győzelem között, így útitársaimnak hála néhány perc eltöltése után folytattuk a túrát.

A Kakukk-hegy nyomasztóan közel volt már és egyre csak közeledett. Ez volt az utolsó nagy próba. Egy utolsó roham a cél előtt. Nekirugaszkodtunk, egymást támogatva haladtunk felfelé 15–20 m‑ként megállva szusszanni egyet. Minden tartalékomat feléltem már, amikor elértünk egy előretolt géppuskaállást a hegytetőn és ekkor megpillantottuk a magyar lobogót!

Egy német-magyar katonai tábor volt az utolsó ellenőrzőpont. Remek érzés volt beérni a táborba, elérni bajtársaink vonalát, ahonnan már csak egy rövid séta vezetett lefelé Szomorra. Itt pihentünk egy másfél órát, majd élményekkel és emlékekkel gazdagodva elindultunk Tatabánya felé.

A túra azon német és magyar katonák emlékét próbálja ápolni, akik életüket áldoztak a főváros és a magyar polgári lakosság védelme során, amikor a szovjet Vörös Hadsereg megostromolta Budapestet. A körülzárt és a készleteiket lényegében teljesen felélő védők, valamint a hozzájuk csatlakozó civilek végül kitörést hajtottak végre. Az ő útvonalukat járjuk végig, az ő emberi nagyságuk előtt adózunk, amikor a túrán részt veszünk és sírjaikon mécseseket gyújtunk.

A korhű egyenruhába öltözött hagyományőrzők és túrázok, valamint az ellenőrzőpontok díszletei által megteremtett atmoszféra adja ennek a túrának az igazi varázsát. Itt már nem harcolunk. Épp úgy találkozunk német és magyar egyenruhákkal, fegyverekkel és relikviákkal, ahogy szovjet katonákéval is.

Továbbra is ezt a túrát tartom az egyik legméltóságteljesebb módjának az ostromra és a kitörésre való megemlékezésnek. Így csak ajánlani tudom minden természetjáró és megemlékezni vágyó ember számára!

Ezúttal harmadik alkalommal sikerült teljesíteni a túrát és remek élmény volt újra. Ám, sajnos, elképzelhető, hogy a csúszó-kopó “alkatrészeim” amortizálódása miatt egy ideig most pihentetni fogom a 60 km-es távot, persze nincs kizárva az sem, hogy a későbbiekben még indulni fogok valamikor.

Mert bár a józan ész mellőzné a 60 km-es terepgyaloglásokat, az emléktúra szellemisége és hangulata gyakran visszahúz!

Dicsőség a hősöknek!

Vajda Krisztián Ferenc

Érték és Emlékezet Egyesület

kitorestura.hu

Hazajáró Kupa 2020

Hazajáró Kupa 2020

Kupa teljesítők

  • Annus Zoltán
  • Baranyai Erzsébet
  • Baranyi Csaba
  • Bogár Sándor
  • Bori Béla
  • Bori Bianka
  • Daróczi Mátyás
  • Dobák Zsolt
  • Dr. Szénás Kató
  • Durmits József Mihály
  • Farkas András – 8 túra
  • Farkas Gábor
  • Fekete Sándor – 8 túra
  • Ferencz István
  • Gyenes István
  • Horváth Szilvia
  • Lázár Ildikó
  • Lázár Zoltán – 8 túra
  • Lindmayer Péter
  • Mikus Attila
  • Mosoni István
  • Nagy Imre
  • Nagy Lajos – 8 túra
  • Néder Ferenc
  • Orbán Imre
  • Putz Miklós
  • Róka Marcel
  • Szabó Zsolt
  • Szánóczky János
  • Szepes Judit
  • Szűcs Sándor Tury-Nagy Attila

A Hazajáró Egylet 2020-ban is meghirdeti a Hazajáró Kupa túrasorozatát, melynek célja, hogy népszerűsítse történelmi hazánk, a varázslatos hegyvidékeit és ösztönözze a túráinkon való részvételt és erősítse a Kárpát-medence magyar közösségeit.

A Hazajáró Kupa igazolófüzete a 2020-as túráinkon vagy a Hazajáró Egylet irodájában kapható, ára – egyben a Kupa nevezési díja: 1000,-Ft.

A Hazajáró Kupa – 2020 túra sorozatba 17 gyalogtúra került be a Kárpát-medence vidékeiről. Aki a felsorolt túrák bármelyik távjából összesen legalább 10-et sikeresen teljesít, névre szóló Kupa és Oklevél díjazásban részesül. Aki mind a 17 túrát teljesíti, kiemelt díjazást kap. (A Határvadász túrahét és a Bükkaljai hétvége túráiból 1 túrát elegendő teljesíteni.)

Igazolt teljesítésnek tekintjük, ha a túrázó benevez és sikeresen teljesíti az adott túrát és megkapja az igazolófüzetébe a túra bélyegzőjének a lenyomatát.

A kupa teljesítését követően a lepecsételt füzeteket, vagy azok másolatait személyesen, e-mailben vagy postai úton kérjük bemutatni, legkésőbb 2020. dec. 1-ig.

A Hazajáró Kupa – 2020 túrái:

  1. Február 8-9.Kitörés Emléktúra
  2. Március 7. Bácskai Hazajáró Túra
  3. Április 4. Teleki Pál Emléktúra, Hóman Bálint Emléktúra
  4. Április 25. Őrvidéki Hazajáró Túra
  5. Május 2. Horthy Miklós Emléktúra
  6. Május 23. Maderspach Viktor Emléktúra
  7. Június 6. Radnai túra
  8. Június 21. Bánáti Hazajáró Túra
  9. Aug. 15 – 22. Határvadász túrahét 1 túrája
  10. Aug. 29. Selmeci Őrjárat Emléktúra
  11. Szept. 19. Kárpátaljai Hazajáró Túra
  12. Október 3-4. Bükkaljai hétvége a Hazajáróval
  13. Október 17. Börzsöny Vándortúra, Forgács Péter Emléktúra
  14. Október 18. Őszi Hazajáró Túra – Strahl Zoltán Emléktúra
  15. November 7. Áprily Lajos Emléktúra
  16. November 14. Bethlen Gábor emléktúra
  17. December 12. Börzsöny Vulkántúra

A túrákról részletes információk az eseménynaptárban érhetők el.

Hazajáró Kupa – 2022

Hazajáró Kupa – 2022

Kupát teljesítők:

  • Bori Bianka
  • Darnai Árpád
  • Farkas András
  • Farkas Gábor
  • Farkas Hunor
  • Fekete Sándor
  • Ferencz István
  • Lázár Zoltán
  • Malomhegyi Péter
  • Manhalter Krisztián
  • Mosoni István 
  • Patak Csaba
  • Putz Miklós
  • Schödl Dávid
  • Nagy Lajos
  • Selmeci Patrik
  • Szepes Judit
  • Szűcs Sándor
  • Véha Béla
  • Zámbó István

FIGYELEM! A koronavírus-járvány miatt a változtatás jogát fenntartjuk!

A Hazajáró Egylet 2022-ben is meghirdeti a Hazajáró Kupa túrasorozatát, melynek célja, hogy népszerűsítse történelmi hazánk varázslatos hegyvidékeit, ösztönözze a túráinkon való részvételt és erősítse a Kárpát-medence magyar közösségeit.

Bővebben
Magyar focitorna – 23. Árpád Kupa Clevelandben

Magyar focitorna – 23. Árpád Kupa Clevelandben

Az Árpád Kupa észak-amerika legnagyobb és legnépszerűbb foci tornája, amelyre Amerika különböző városaiból és Magyarországról is érkeztek, érkeznek csapatok. A torna célja a magyarság identitás erősítése, a labdarúgás iránti szeretet fokozása, az észak amerikai magyar diaszpóra fiatalabb nemzedékével megismertetni az aktív magyar válogatott labdarúgókat és nem utolsó sorban a világ legnépszerűbb sportjának, a labdarúgásnak a népszerűsítése. Az idén Cleveland rendezi ezt a kupát Augusztus 30-31 (péntek-szombat) a Lenau Parkban (http://www.donauschwabencleveland.com/), húsz év Las Vegas, majd San Francisco és Toronto után, újdonságokkal, ilyenek mint a Székely Polgármesterek Labdarúgó csapata jelenléte vagy első ízben gyermekcsapatok szerepeltetése, 8 csapatról 10-re akár 12-re bővítve a résztvevő csapatok számát.

Az Árpád Kupa Labdarúgó Torna 23 éve egy jól bejáratott, megszervezett, mondhatni leghíresebb amerikai foci torna, ahová Szeged, Eger, Szekszárd és sok más magyarországi városból érkeztek az évek során méltán híres magyar futballisták, akik az észak amerikai nagyvárosokban a diaszpórában élő magyar honfitársainkkal ezúton is tartották és ápolták a baráti kapcsolatokat. 20 éven át minden évben színvonalas mérkőzéseket játszottak és mindig jó hangulatban teltek a napok Las Vegasban. Miután a Las Vegasiak többé nem vállalták a szervezést,  San Franciscó ésTorontó után Cleveland vette a vállára ennek a terhét. Tudvalevő, hogy városunkban nagyon sok magyar él, élénk magyar élet van, a sport pedig az egyik legnagyobb közösségi mozgatórugó, ezért gondoltuk, hogy megszervezzük a 2019-ben a 23. Árpád Kupát. Clevelandben a labdarúgásnak nagy hagyománya van, olyan időszak is volt amikor három magyar csapat játszott egyszerre a városi ligákban. Napjainkban heti rendszerességgel játszik két magyar csapat is, ezek labdarúgói alkotják a Clevelandi Magyarok focicsapatát. Nagyon sok clevelandi magyarnak a gyereke focizik manapság, az utánpótlás ezáltal is kitermelődik, ezért is szeretnénk az idén első ízben nekik is szerepet adni, korosztályra való tekintet nélkül. Évek hosszú sora alatt az akkori clevelandi sport egyesületben  élték meg a magyarságukat a clevelandi magyarok, ma pedig egyre nagyobb szükségét látjuk a hasonló szervezeteknek, összejöveteleknek. Ezért szeretnénk a várost és a benne élő nagyszerű magyarságot, annak mindennapjait megismertetni azon nemzet-testvéreinkkel akiknek eddig nem volt alkalmuk eljutni Clevelandbe. Meghívtuk az amerikai profi ligában aktívan focizó játékosokat is, mint Sallói Dánielt vagy Nemanja Nikolicsot. Mindezekhez szorosan kapcsoljuk a művészetet, György Ádám zongoraművész ígérte meg részvételét, aki a zene mellett aktívan futballozik New Yorkban heti rendszerességgel. Magyarország legnagyobb sport újságjának főszerkesztője Szöllősi György is megtisztel jelenlétével, a torna fővédnökének Kövér Lászlót az Országgyűlés elnökét kértük fel. De itt lesz Dr. Bencsik Zita Magyarország chicagói főkonzulja is és lista még egyáltalán nem teljes.

Az évek során több alkalommal a Clevelandi Magyarok labdarúgó csapata is részt vett  a Las Vegasi tornákon, az akkori nevén Clevelandi Magyar Atlétika Club vagyis a CMAC. Az évek során sokszor nehéz volt egyeztetni és úgy alakítani, hogy mindenkinek jó legyen, hogy az összeszokott csapat tudjon elutazni és az adott időpontban ott lehessen Las Vegasba vagy újabban San Franciszkóba vagy Torontóba. De most mindenkit szívesen látunk, mi szervezők és azt szeretnénk, hogy ha ez egy igazi foci ünnep lenne.

Ami az idei Clevelandi tornát illeti, egy újdonság, hogy éppen augusztus utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre városunk legnagyobb magyar vonatkozású rendezvénye a Cserkésznap. Ezen a napon mindig barátságos labdarúgó mérkőzést szokott játszani a clevelandi magyar foci csapat egy másik nemzet csapatával. Ezt az alkalmat az idén egy gála mérkőzésre fogjuk felhasználni, ahol minden csapatból két-két játékosból és a fiatalokból összeállított csapatok fognak egymás ellen egy barátságos mérkőzést játszani, remélhetőleg sok-sok magyar labdarúgó rajongóval a pálya szélén.

Arra kérjük azokat a magyar és nemcsak magyar tehetősebb vagy csak segíteni akaró embereket, hogy  lehetőség szerint támogassák ezt az egyedi kezdeményezést. Egy kis emlék füzettel készülünk, amelyet első ízben készítünk a tornán résztvevő csapatok neveivel, névsorral és sok más érdekességgel. Ezekben reklám felületet biztosítunk az adományozóknak, így az utókornak is megörökítve elköteleződésüket a clevelandi magyar labdarúgás iránt.

Első ízben kerül sor erre a nagy hagyománynak örvendő labdarúgó tornára Clevelandban, amely egy igen széles nyilvánosságot igénylő szervezést igényel. A biztos sikerbe való bizodalmunkkal vágtunk neki ennek a nagyszerű és nemes feladatnak.

Csíksomlyó 2019

Csíksomlyó 2019

Nem minden évben van lehetőségünk, hogy ott legyünk a csíksomlyói búcsúban, ezért is vettük nagy örömmel a Kárpáteurópa Utazási Iroda meghívását, miszerint ez évben a Hazajáró legyen a Székely Gyors díszvendége. 

Bővebben
Hazajáró Kupa 2019

Hazajáró Kupa 2019

Kupát teljesítők

  • Amati András
  • Annus Zoltán
  • Balla Zoltán
  • Bándi Hunor
  • Baranyai Erzsébet
  • Baranyai László
  • Baranyi Csaba
  • Bíró Emőke
  • Dobai Andrea
  • Dobai Péter
  • Dobay Gergely
  • Farkas András
  • Farkas Gábor
  • Ferencz István
  • Galambos Judit
  • Gerzsai János
  • Hevér Gábor
  • Kis Hedvig – Vulkán
  • Lázár Gábor
  • Lázár Ildikó
  • Lázár Zoltán – 15 szörös nagy kupa!!!
  • Lindmayer Péter
  • Mikus Attila
  • Nagy Norbert
  • Néder Ferenc
  • Peredi Márton
  • Peredi Péter
  • Putz Miklós
  • Romvári György
  • Sebestyén Zoltán
  • Sipos György
  • Szánóczky János
  • Tóth Tamás
  • Tury-Nagy Attila
  • Üveges Sándor
  • Vadi László Véha Béla

A Hazajáró Egylet 2019-ben útjára indítja a Hazajáró Kupa túrasorozatát, melynek célja, hogy népszerűsítse hazánk varázslatos hegyvidékeit és ösztönözze a túráinkon való részvételt.

A Hazajáró Kupa igazoló füzete a 2019-es túráinkon vagy a Hazajáró Egylet irodájában kapható, ára – egyben a Kupa nevezési díja: 1000,-Ft.

Bővebben
Hazajáró Téli Túra 2016

Hazajáró Téli Túra 2016

Túrasorozat a Bükkaljai Kő-út mentén a Hazajáróval – 4. túra: Noszvaj-Szomolya-Novaj

(Hazajáró Téli Túra)

Negyedik túránkra invitálunk Titeket, az öt alkalomból álló Bükkaljai Túrasorozat keretében. Ez alkalommal a Magyar Örökség-díjas HAZAJÁRÓ honismereti magazinműsor alkotóival, Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral túrázunk együtt, így a túra része a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet évszakos túrasorozatának.

A túra során felkeressük a Hungarikum címet kapott bükkaljai kőkultúra főbb látnivalóit és legérdekesebb helyszíneit. Láthatunk otthonos barlanglakásokat, ódon pincesorokat, hatalmas kőhodályokat, művészien faragott kőszobrokat, különleges szurdokokat, és természetesen a rejtélyes kaptárköveket is meglátogatjuk. A túra borkóstolóval zárul.

Azok, akik legalább négy alkalommal részt vesznek a túráinkon, ajándék kitűzőt kapnak. De a túrasorozat nem a teljesítményről szól, hanem a kulturális és természeti látnivalók megismeréséről. Az útvonalat úgy állítottuk össze, hogy közben bőven akad látnivaló, melyeket részletesen be is mutatunk. Szeretettel várjuk az érdeklődőket minden korosztályból.

Időpont: 2016. december 3. szombat
Útvonal: Noszvaj – Pocem – Király-rét – Szomolya – barlanglakásos tájház – Vén-hegyi kaptárkövek – Kaptár-rét – Novaj
Táv: 16 km
Szintkülönbség: 200 m
Nehézség: könnyű túra
Találkozó: 9:00-kor Noszvajon a Református templom előtt.
Visszaérkezés: Novajról buszokkal lehetséges Egerbe.
Túravezető: Havasi Norbert

Jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.

Részvételi díj: 1000 Ft, mely tartalmazza a túravezetést, a belépőket és a borkóstolót.

tura_hazajaro_plakat