„1. A keresz­tény erköl­csi nor­má­kat magá­ra néz­ve köte­le­ző­nek fogad­ja el.”

Hideg a reg­gel a nóg­rá­di vár­ban… 9‑en vagyunk, akik alig vár­juk, hogy neki­in­dul­junk az orszá­gos kék­kel a Bör­zsöny­nek, hogy aztán hol­nap este 100 km meg­té­te­le után meg­ér­kez­zünk a váci cél­ba. Éppen 100 éves ugyan­is a Váci Remény­ség egye­sü­let, amely­nek ter­mé­szet­já­ró szak­osz­tá­lyá­nak tag­ja­i­ként azt talál­tuk ki, hogy egy 100 kilo­mé­te­res túrá­val köszönt­jük az egye­sü­le­tet szü­le­tés­nap­ján. Rend­ha­gyó túránk­hoz bár­ki csat­la­koz­hat, így van aki 50, van aki 25 kilo­mé­tert sétál velünk a két napos­ra ter­ve­zett túrán. De erről majd kicsit később, most indul­junk vég­re útnak.

„2. A spor­tot esz­köz­nek tekin­ti egyé­ni­sé­gé­nek kifor­má­lá­sá­hoz.”

Itt van mind­járt a Csó­vá­nyos, amely az egész túra leg­ma­ga­sabb csú­csa a maga 938 méte­ré­vel. Sokad­szor járunk itt, így nem lepő­dünk meg, hogy ide­fent még éppen csak kibon­ta­ko­zó­ban van a tavasz hóvi­rá­gok­kal, odvas kel­ti­ke mezők­kel. Az idő­já­rás­sal sincs nagy sze­ren­csénk, a hegy­ség nyu­ga­ti gerin­cé­ig, illet­ve a Naszá­lyig ér a látó­ha­tár. Vég­ső célunk, Vác a párá­ba vész. Odá­ig még 88 km van hát­ra.

„3. A tag­sá­got önként vál­lal­ja, anya­gi és bár­mi egyéb ellen­szol­gál­ta­tás elvá­rá­sa nél­kül.”

Nagy-Hideg-hegyen aztán el is kap ben­nün­ket az eső, így éppen jókor jön a turis­ta­ház. Itt ér utol néhány később indu­ló bará­tunk, akik saját idő ter­hé­re vág­tak nekik a dél­előt­ti órák­ban a táv­nak. Ren­dez­zük mi is a soro­kat, és leeresz­ke­dünk a Magas-Bör­zsöny­ből a Noszt­rai-meden­cét öle­lő vul­ka­ni­kus kúpok­nak. Hosszú erdei mene­te­lés ez, amely idő alatt van idő mesél­ni azok­nak, akik nem isme­rik a Remény­ség tör­té­ne­tét, amely nem­csak nevé­ben hor­doz­za a reményt, de eddi­gi tör­té­ne­té­ben, műkö­dé­sé­ben is. Az 1922. novem­be­ré­ben tar­tott ala­ku­ló ülés óta az ifjú­sá­gi, sport és önkép­ző egye­sü­let tag­sá­ga töret­len és folya­ma­tos össze­tar­to­zás­sal vészel­te át a II. világ­há­bo­rú és a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra bor­zal­ma­it, hogy aztán 1989. decem­be­ré­ben hiva­ta­lo­san is újjá­ala­kul­jon és a régi hagyo­má­nyo­kat követ­ve vall­ja és hir­des­se a 100 éve vál­to­zat­lan érték­ren­det és célt: a szel­le­mi­leg, tes­ti­leg egész­sé­ges, öntu­da­tos, keresz­tény magyar ifjú­sá­gunk neve­lé­sé­ben tör­té­nő köz­re­mű­kö­dést oly módon, hogy első­sor­ban nem a pro­fesszi­o­ná­lis sport­si­ke­rek­re ala­poz­zuk éle­tün­ket, hanem a sport és a közös­sé­gi élet neve­lő hatá­sá­ra.

„4. Mun­ká­ját és egye­sü­le­ti fel­ada­ta­it leg­jobb tudá­sa sze­rint igyek­szik elvé­gez­ni.”

Az első dél­nyu­gat-bör­zsö­nyi vul­ká­ni orom, ahon­nan kilá­tás is van, az a Sós-hegy. Az eső eláll, így szám­ba vehet­jük az előt­tünk álló 75 kilo­mé­tert: jobb­ra a Nagy-Gal­la ket­tős kúp­ja, míg ellen­ke­ző irány­ban a Naszály sas­bér­ce… tehát, nem hogy a Naszály felé indu­lunk, hanem az ellen­ke­ző irány­ba… ám még min­de­nek előtt itt tor­nyo­sul előt­tünk a Kopasz-hegy is…

„5. Becsü­le­tes, igaz­mon­dó és segí­tő­kész.”

A Kopasz-hegy ismét pom­pás kilá­tás­sal káp­ráz­tat el ben­nün­ket. Aztán per­sze a Nagy-Gal­la is, ahon­nan azon­ban már a nap­le­men­tét élvez­het­jük, ugyan­is elment az idő Mária­noszt­rán a Han­gu­lat étte­rem­ben illet­ve Mark­o­vics Lajos bará­tunk­nál. Az utol­só 14 kilo­mé­tert így már sötét­ben tesszük meg a Zuvár-Ruzsá­si-hegy-Malom-hegy útvo­na­lon. Vol­tak akik csak idá­ig jöt­tek, vol­tak, akik haza­men­tek pihen­ni pár órát. Mivel már este 11 óra van, heten elfo­gad­juk Cser M. Zoli bará­tunk invi­tá­lá­sát, és nála tölt­jük a rövid éjsza­kát egy malom-hegyi víkend­ház­ban.

„6. Leg­jobb lel­ki­is­me­re­te sze­rint törek­szik világ­né­ze­tét és magyar­sá­gát elmé­lyí­te­ni és ezek sze­rint élni.”

Korai kelés Zebe­gény­ben, és már irány is a máso­dik 50 km első csú­csa, a Hegyes-tető. Itt csat­la­ko­zik be a túrá­ba Moys Zoli és Moys Kop­pány; van mit mesél­ni az elő­ző nap­ról. A Zebe­gény-Hegyes-tető sza­kasz­ról azon­ban inkább nem mesél­nénk… a szün­te­len éjsza­kai eső sár­ten­ger­ré vál­toz­tat­ta az amúgy is nehe­zen jár­ha­tó sza­ka­szo­kat a Reme­te-bar­lang kör­nyé­kén. Jobb minél hama­rabb elfe­lej­te­ni ezt a sza­kaszt, siker­él­mé­nye­ket sze­rez­ni és erőt gyűj­te­ni a hát­ra­lé­vő 42 kilo­mé­ter­re. A siker­él­mény­ről a Guba­csi-hálás szép kilá­tást nyúj­tó bér­ce, az erő­ről a török­me­zei turis­ta­ház­ban véte­le­zett ener­gia gon­dos­ko­dik, így nagy remé­nyek­kel indu­lunk neki a Gál-hegy­nek.

„7. Az egye­sület min­den tag­já­val őszin­te bará­ti viszonyt igyek­szik kiala­kí­ta­ni és fenn­tar­ta­ni.”

Miköz­ben mi a Nagy-Kőszik­lá­ról gyö­nyör­kö­dünk a kilá­tás­ban, addig Károly Viki és Pávó Balázs kol­lé­gá­ink elraj­tol­tat­ja a Vany­ek 25 mező­nyét az alat­tunk lévő Kis­ma­ros­ról. 19 indu­ló neve­zett be erre a táv­ra, amely Dr. Vany­ek Béla kato­li­kus pap­nak, pap­ne­ve­lő inté­ze­ti tanár­nak állít emlé­ket, aki 28 tár­sá­val együtt 1922. novem­ber 5‑én ala­pí­tot­ta meg a Váci Remény­ség egye­sü­le­tet. Ők így fogal­maz­ták meg az ere­de­ti alap­sza­bály­ban az egye­sü­let cél­ját: „A hely­be­li ifjú­ság­nak val­lás-erköl­csös és haza­fi­as ala­pon a test­ne­ve­lés­ben és önmű­ve­lés­ben való kikép­zé­se. Ezen cél­hoz veze­tő esz­kö­zök: a sport min­den ágá­nak műve­lé­se, az ifjú­ság val­lás-erköl­csös és szel­le­mi éle­té­nek fej­lesz­té­se, ének­ben, zené­ben való kikép­zé­se és az ifjú­sá­got nyil­vá­nos sze­rep­lés­hez szok­ta­tó sport­ver­se­nyek, szín­elő­adá­sok és ünne­pé­lyek ren­de­zé­se”.

„8. Ember­tár­sa­it tisz­te­li, meg­győ­ző­dé­sü­ket és véle­mé­nyü­ket tisz­te­let­ben tart­ja.”

Kis­ma­ro­son már csak hűlt helyét talál­juk a Vany­ek 25 mező­nyé­nek, aho­gyan azt is való­szí­nűst­jük, hogy a Kata­lin­pusz­tá­ról indu­ló Lehőcz 15 rész­táv­já­nak csa­pa­tát sem érjük utol. De hova is rohan­nánk, ha már így dél­után­ra kisü­tött a Nap, a Feny­ves-hegy­ről pedig pazar kilá­tást élvez­he­tünk. Már nincs sok előt­tünk, de azért bele­hú­zunk, mert Szá­nócz­ky Jani bará­tunk vár ben­nün­ket Kata­lin­pusz­tán, ahon­nan végül 50-en indul­tak neki a 15 kilo­mé­te­res Lehőcz rész­táv­nak. Az őket indí­tó Jakab Sanyi köz­ben öröm­mel újsá­gol­ja, hogy nem csak a 20 elő­ne­ve­ző jár előt­tünk, hanem mint­egy 30 „remény­sé­ges” cser­kész is.

„9. Kul­tu­rált maga­tar­tá­sá­val kivív­ja saját maga és egye­sü­le­te szá­má­ra az embe­rek meg­be­csü­lé­sét, károm­ko­dást, ocs­mány beszé­det nem tűr meg kör­nye­ze­té­ben.”

Kirán­du­ló­köz­pont, aztán Füg­gő­híd, aztán Bik-kút, aztán hosszan a Naszály észa­ki olda­lá­ban, aztán egy éles jobb kanyar… tar­tot­tunk ettől a sza­kasz­tól, ám meg­le­pő­en könnyen behúz­zuk, való­szí­nű azért, mert tud­juk, hogy a Naszály csú­csá­ról már csak lefe­lé kell sétál­ni 8 kilo­mé­tert. Hoz­zá kell ten­ni, hogy az a lefe­lé menet tar­to­gat­ja a túra leg­me­re­de­kebb sza­ka­szát, majd a leg­sá­ro­sabb kilo­mé­te­re­ket, végül a deák­vá­ri asz­fal­tot.

“10. Embe­ri mél­tó­sá­gát min­den körül­mé­nyek között meg­őr­zi és nem rab­ja sem­mi­fé­le káros szen­ve­dély­nek.”

Este 8‑ra érjük el a Vany­ek Béla Sport­cent­ru­mot, ahol ünne­pé­lyes fogad­ta­tás­ban van részünk. Elké­szül­nek a cél­fo­tók, elfo­gyaszt­juk a bab­gú­lyást és öröm­mel kons­tat­átl­juk, hogy majd 100-an vág­tak neki vala­me­lyik táv­nak a Remény­ség 100. szü­le­tés­nap­ján!

(A fen­ti idé­ze­tek a Váci Remény­ség veze­tő­i­re, edző­i­re, spor­to­ló­i­ra, tag­ja­i­ra vonat­ko­zó köve­tel­mé­nyek „tíz­pa­ran­cso­la­ta”.)