Van­nak az ember éle­té­ben bizo­nyos hely­szí­nek, melyek egy­ér­tel­mű­en sze­re­pel­nek azon a bizo­nyos bakancs­lis­tán. Ilyen volt szá­mom­ra Mára­ma­ros­szi­get és kör­nyé­ke. Szám­ta­lan­szor cso­dál­tam meg a Kőhát vonu­la­tát Kár­pát­al­já­ról, de vala­hogy min­dig kima­radt.
Most adta magát a lehe­tő­ség. Mint kide­rült a Kár­pát­al­jai Haza­já­ró Egy­let (KHE) tag­jai közül is sokat hason­ló­an gon­dol­kod­tak.

Indu­lás Deb­re­cen­ből haj­na­li 3:00-kor. Hosszú uta­zás és pikk-pakk, már meg is érkez­tünk Mára­ma­ros­szi­get­re. Jóna Bálint régi barát, jó volt a találkozás…régi és új túra­tár­sak.
21-en gyűl­tünk össze, köz­tük 11 kár­pát­al­jai kötő­dé­sű túra­társ­sal, mások Szat­már­ból, Magyar­or­szág­ról és Mára­ma­ros­ból.
A tény­le­ges túra Kabo­la­pa­tak­ról indult. Alig indul­tunk el és már­is sze­münk elé került a köd­fá­tyol­ban a Tisza túl­ol­da­lán elte­rü­lő Aknasz­la­ti­na, az egy­ko­ri sóbá­nya hatal­mas beton­ször­nye­te­ge­i­vel.
A kez­de­ti köd is las­san fel­szállt. Sáros föld­út és az esz­te­nák juha­it védő pász­tor­ku­tyák­ból kiju­tott bőven az ele­jén. Ahogy egy­re fel­jebb jutot­tunk szé­pen kiraj­zo­ló­dott a Fagya­los, a Krasz­na, sőt a távol­ban a Gor­gá­nok vonu­la­ta is. Sorom­pó neve­ze­tű hegyet elhagy­va érkez­tünk a Hideg for­rás­hoz, ahon­nan kicsit komo­lyabb kapasz­ko­dó­val jutot­tunk fel a Kopasz­kő 1152 méte­res csú­csá­ra. Elő­ke­rül­tek a “tere­pi védőitalok”…pihenő, nagy beszél­ge­té­sek.
A KHE ber­ke­i­ben már hagyo­mány, hogy a csúcs­ra érve közö­sen mond­juk el egye­sü­le­tünk mot­tó­ját, mely Wass Albert Lát­ha­tat­lan lobo­gó című ver­sé­nek egy rész­le­te:

“Ha két lábam tér­dig kopik:
de fel­ju­tok a csú­cso­kig!
S utol­só jus­so­mat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobo­gót
kitű­zöm fent az ormo­kon
s a csil­la­gok­nak meg­lo­bog­ta­tom!”

Nem marad­hat el nem­ze­ti imád­sá­gunk elének­lé­se sem. Min­den alka­lom­mal fel­eme­lő érzés, mind­annyi­szor meg­erő­sít abban, hogy helyünk van a Kár­pát-meden­cé­ben, hogy nem csak múl­tunk, de jövőnk is van. Mind­ezen érzé­sek koro­ná­ja­ként Bálint bará­tunk eléne­kel­te saját szer­ze­mé­nyét, “A Tisza” című ver­sét.

“Huszt, Visk, Técső, Hosszú­me­ző,
Mára­ma­ros­szi­get,
Az öt koro­na­vá­ros nevét
Soha ne feledd!
A jó öreg Mára­ma­rost,
A Tisza sze­li át,
Innen ered, csör­ge­de­zik,
Ez, a mi hazánk!”

Szép volt, vissza­vá­gyunk!

Az ese­mény­ről készült videó beszá­mo­ló