Őrvidéki Hazajáró Túra a Lánzséri-hegységben

Őrvidéki Hazajáró Túra a Lánzséri-hegységben

Szo­mor­kás idő fogad­ta szom­bat reg­gel a lán­zsé­ri vár tövé­ben gyü­le­ke­ző túra részt­ve­vő­it. Az idő­jó­sok esőt jósol­tak, de a túra ide­je alatt nem kap­tunk az égi áldás­ból. Lán­zsé­ron a gött­wei­gi apát­ság egyik okle­ve­le alap­ján már 1158-ban lehe­tett leg­alább egy lakó­to­rony. A vár neve a német Land­e­seh­re (ország becsü­le­te) név­ből szár­ma­zik.

A várat a későb­bi nádor, Szák nem­bé­li Bárcz fia Mik­lós épít­tet­te, aki II. And­rás királlyal meg­jár­va a Szent­föl­det, az otta­ni keresz­tes vára­kat vet­te min­tá­nak. A vár az évszá­za­dok folya­mán sok csa­tát és még több tulaj­do­nost látott falai között, míg­nem az 1772-ben egy tűz­vész elpusz­tí­tot­ta. Az Ester­há­zy­ak az ura­dal­mi köz­pon­tot ezután áthe­lyez­ték Lakom­pak­ra, a várat már nem épí­tet­ték újjá. Azóta rom. Jelen­leg is az Ester­há­zy csa­lád kezé­ben van, az ala­pít­vány üze­mel­te­ti a nagy kiter­je­dé­sű romo­kat. Har­minc­öt­en indul­tunk neki a Kolos­tor-hegyen álló kam­al­du­li kolos­tor rom­ja­i­hoz veze­tő úton. A „hall­ga­tás haj­lé­ká­nak” rom­jai még ma is több eme­let maga­san omla­doz­nak a hegy­te­tőn. A vár­heggyel szom­szé­dos Szent Mihály-hegyen a mai Klos­ter­ber­gen 1700-as évek­ben Ester­há­zy Pál nádor kam­al­du­li kolos­tort ala­pí­tott, de 1782-ben a szer­ze­tes­ren­dek fel­osz­la­tá­sa­kor a bará­tok­nak is el kel­lett hagy­ni­uk és gon­do­zás hiá­nyá­ban az enyé­sze­té lett. Beren­de­zé­sét nagy­részt a mező­vá­ros Szent Mihály temp­lo­má­ba szál­lí­tot­ták át, mely 1804-től lett önál­ló plé­bá­nia­temp­lom. A romo­kat jár­va Ott­lik Géza mon­da­tai jut­nak az eszünk­be. „Minél job­ban rit­kul­nak a sza­vak, annál job­ban sűrű­sö­dik az igaz­ság; s a vég­ső lényeg a hall­ga­tás táján van, csak abba fér bele”. A tör­té­net­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy a néma rend lete­le­pí­té­se akkor­tájt egy­faj­ta csen­des ellen­ál­lás is volt, a Rákó­czi-hű főúri famí­li­ák így til­ta­koz­tak – némán – a Rákó­czi-sza­bad­ság­harc leve­ré­se és a szé­gyen­te­li­nek tar­tott 1711-es szat­má­ri béke ellen. A romo­kat magunk mögött hagy­va Sop­ron vár­me­gye leg­ma­ga­sabb csú­csá­ra a Pál-hegy­re vet­tük az irányt. A ma már félig elbá­nyá­szott hegy­ről remek pano­rá­ma nyí­lik a Pan­non alföld­re, melyet még misz­ti­ku­sab­bá tett a felet­te szál­ló pára.
Feny­ve­sek sűrű­jé­ben eresz­ked­tünk az egy­kor szebb napo­kat látott erdei Sava­nyú­víz-for­rás­hoz, majd sze­mer­ké­lő eső kísér­te utun­kat Kabold­ra. Elő­ször meg­te­kin­tet­tük a zár­va lévő kabol­di várat, majd kor­tyol­tunk a köz­ség­ben talál­ha­tó sava­nyú­víz kút­ból. Kabold a kör­nyék egyik leg­ré­gibb vára, kez­det­ben stra­té­gi­ai sze­rep is jutott neki, aztán az idők során ezt elve­szí­tet­te és majd­nem fele­dés­be is merült. Kabol­don a sop­ro­ni Pou­sa neme­si famí­lia által az 1220-as évek­ben épít­he­tett várat a Bécs ellen vonu­ló törö­kök 1529-ben lerom­bol­ták. Ez azért lénye­ges, mert ezt köve­tő­en rene­szánsz stí­lus­ban épí­tet­ték újjá, s ennek van­nak lát­ha­tó nyo­mai ma is. A vár a török idők­ben rab­ló­vár­ként, hamis pénz­ver­de­ként híre­sült el, udva­rán 1599-ben még boszor­kányt is éget­tek. 1620-ban egy idő­re Beth­len Gábor sere­ge fog­lal­ta el, és a vár­kró­ni­ka sze­rint tör­tént itt a kör­nyé­ket egy idő­re láz­ban tar­tó, elhí­re­sült gyil­kos­ság is: 1629-ben a vár­úr fia lelőt­te sógo­rát, bizo­nyos Zay Zsig­mon­dot. Mind­ezek mel­lett lénye­ge­sebb az 1670-ben tör­tént ese­mény, külö­nö­sen, ha Mada­rász Vik­tor fest­mé­nyé­re gon­do­lunk, melyen Zrí­nyi és Frange­pán búcsú­zik egy­más­tól a bécs­új­he­lyi bör­tön­ben. A két haza­fit ugyan­is itt, a kabol­di vár­ban ejtet­ték fog­ság­ba. Zrí­nyi Péter hor­vát bán és Frange­pán Ferenc, Bécs felé tart­va, vesz­tük­re a vár­ban éjsza­káz­tak. A két úr tisz­táz­ni sze­ret­te vol­na a csá­szár előtt a Wes­se­lé­nyi-össze­es­kü­vés­ben vál­lalt sze­re­pét. Azon­ban Kabold ura, Kéry Ferenc, meg­sért­ve a ven­dég­jo­got, elárul­ta és fel­ad­ta őket. A csá­szár elle­ni ren­di szer­vez­ke­dés­sel meg­vá­dolt, fog­ság­ba ejtett Zrí­nyit és Frange­pánt bör­tön­be vetet­ték és egy évvel később, 1671. ápri­lis 30-án Bécs­új­he­lyen kivé­gez­ték. Kéry jutal­ma pedig gró­fi cím lett. Magunk­ra véve Zrí­nyi és Frange­pán ter­hét, betér­tünk a helyi kocs­má­ba, hogy szom­jas tor­kun­kat sör­rel öblít­sük. Most jött a „feke­te­le­ves”, mert vissza kel­lett kapasz­kod­ni a lán­zsé­ri vár­nál par­ko­ló autó­ink­hoz. Jót beszél­get­ve ez is meg­tör­tént. Min­den­ki becsü­let­tel meg­jár­ta a maga 20 km-ét, így kiér­de­mel­te a túra okle­ve­lét és kitű­ző­jét. A túra végén a cso­port meg­te­kin­tet­te a nyu­ga­ti gye­pű leg­na­gyobb várát. Köszö­nöm, hogy eljöt­te­tek, vár­lak Ben­ne­tek más­kor is.

Köszön­jük a képe­ket és beszá­mo­lót v.Orbán Imré­nek a túra házi­gaz­dá­já­nak és egy­ben veze­tő­jé­nek.