A Barcaság Koronájának egyik tagja az erdélyi szászok egykori központja, Brassó. A város alapítása összefonódik II. András királyunkkal, aki – miután a Német Lovagrendet idetelepítette – kiváltságokkal ruházta fel az erdélyi szászokat, akik a várost alapították. A török rombolás után Zsigmond király itt tartott országgyűlést, majd Hunyadi János építette újjá a szétzúzott falakat. A kiváltságos helyzetének köszönhetően szépen gyarapodó város évszázadokon keresztül a királyság délkeleti végeinek gazdasági és szellemi központja volt. Az 1848-as forradalom és szabadságharc erősen megosztotta a város nemzetiségeit. A szászok és a románok Habsburg-hűek maradtak, míg a magyarok nagy része a pesti forradalom mellé állt. Bem József tábornok 1849 tavaszán vonult be a városba.
A város híres szülöttje az 1887-ben született költő, Áprily Lajos.
Brassót több száz éven át csak szászok és magyarok lakták, a románok a várfalon belül nem is építkezhettek. Az egykori szász és magyar városmag máig megőrizte régi hangulatát: középkori épületei és zegzugos utcácskái – mint legszűkebb sikátora, a Cérna-utca is – viszonylag épségben megmaradtak. A megmaradt városfalon nyit utat a központba a Katalin-kapu. Úgy tartják, itt, a 15. századi Fekete-templomnál ér véget a gótika, s vele együtt az európai kultúra is. Az a kultúra, ami a 17. századi arculatát megőrző főtér házain is visszatükröződik.
Az evangélikus templomban őrzik a Cenk-hegy tetejéről lerombolt milleniumi emlékmű egy darabkáját.
Amikor Kürtgyarmat nevű honfoglaló törzsünk itt telepedett le a Nógrádi-medencében, vagy amikor a 15. században a Balassa nemzetség vette birtokba az Ipoly partjait, vajon gondolták-e, hogy Balassagyarmat egyszer határvárossá lesz.
Pedig az Alföldet Felső-Magyarországgal összekötő út mentén fekvő város a török megszállás után hosszan tartó virágkort élhetett. Nagyszabású épületei, a ma már városházaként működő régi vármegyeháza és az 1835-ben felavatott új vármegyeháza hű képét festik egykori nagyságának és megyeközponti rangjának. Itt még a hivatalokba is olyan emberek jutottak, mint az 1840-es évek aljegyzője, Madách Imre. Vagy a ’70-es évek vármegyei hivatalnoka, Mikszáth Kálmán.
Aztán a 20. században már annak is örülhetett a város, hogy legalább a csonka ország része maradt. Az első világháború utáni országvesztő vörös zűrzavart kihasználó cseh megszállókat ugyanis 1919-ben halált megvető bátorsággal verték ki helyi hazafiak, megmentve a város és a haza becsületét. Így lett Balassagyarmat immár törvénybe iktatva is a legbátrabb város. A csehkiverésre – évtizedes elhallgatás után – ma már „Civitas fortissima” néven múzeum is emlékezik. A Tanácsköztársaság terrorja alatt a legbátrabb városban menedékre lelő kiváló honleány, Tormay Cécile emlékét a városban emléktábla őrzi. A századforduló legkiemelkedőbb írónője itt írta a vörös rémuralomról szóló „Bujdosó könyv” néhány fejezetét.
A Vidombár-patak partján fekszik a barcarozsnyói vár, Erdély legnagyobb parasztvára. Rozsnyó városának lakói egykoron egy valóságos falut építettek az erős falak közé, ahogy kell: templommal, iskolával és 80 lakóházzal. Aztán ha sereg közeledett, csak felköltöztek az ideiglenes lakóépületekbe és szépen kivárták, míg a veszély elvonul. Utoljára 1848-ban volt erre szükségük, amikor éppen Bem apó serege elől kellett idemenekülniük. Ma már katonák helyett turisták hada ostromolja a szabálytalan alaprajzú várat, ami kedvező fekvése miatt is népszerű, hisz falairól remek a kilátás a Barcaságra és a környező hegyekre.
Korondot fazekassága tette világhírűvé, mivel alapanyaga maga a föld, és Sóvidék egyben az agyag országa is. Főutcája mentén állandó kirakodóvásár jelzi a helyi hagyományok és népművészet továbbélését. A korondiak évszázadok óta foglalkoznak agyagművességgel, de hírük csak a 20. század elején terjedt el a nagyvilágban. A míves kerámiák mellett Korondon értékesítik a környék fűzfavesszőből készült eszközeit és faragványait is. Ma a településen közel ötezren élnek fazekasságból.
Az erdélyi só fővárosa Parajd, de Európa egyik leggazdagabb sólelőhelye is. A bányát nemcsak turisták látogatják, de a légúti megbetegedésben szenvedőnek is kiváló terápiás lehetőséget nyújt a föld alatti hatalmas csarnokok száraz, sóporos levegője. Parajd környékén már évezredek óta folyik a só kitermelése, de az itt fellelhető tartalék még mindig több mint száz évig biztosíthatná Európa teljes szükségletét. A föld alá először a 18. században ereszkedtek a bányászok, addig csupán felszíni fejtéssel foglalkoztak. A bányában ökumenikus sótemplom, valamint egyedülálló módon borpince is található.
Lendva története elválaszthatatlan a középkori Magyarország egyik legtekintélyesebb főúri családjától, a Bánffyaktól. Közel 350 éves fennhatóságuk alatt a város a történelmi Zala vármegye szellemi és kulturális központjává nőtte ki magát. A lendvai vár sokáig hazánk fontos végvára volt, majd a török kiűzése után az erődöt az Esterházy család vette és építette át. Általuk nyerte el mai alakját az épület, ami ma már a lendvai Galériának és Múzeumnak ad otthont. Van itt értékes néprajzi gyűjtemény, ahol a míves hetési szőttesek és hímzések világával ismerkedhetünk meg. A városközpontban a felújított Szent Katalin plébániatemplom kertjében Szent István szobra található.
A 17. századi városfalon rést nyitó Török kapun lépünk be az ódon kisvárosba. Úgy tartják, a települést a török háromszor is elpusztította, erre az időre emlékeztet a kapu mellett a híres török ház is.
Kassa a Kojsói-havasok és a Tokaj-Eperjesi-hegység találkozásánál fekszik. A fényes múltú várost méltán nevezték anno Felsőmagyarország metropolisának. Ma csaknem negyedmillióan élnek itt, az egyetemeknek, kulturális intézményeknek, katolikus érsekségnek és egyben ipari létesítményeknek is otthont adó Kassán.
Nevezetességei:
A gótikus Szent Erzsébet Székesegyház. Közepén látható a csillárt tartó magyar szent korona. A király-oratóriumhoz vezető híres Királylépcsőn maga Mátyás király lépdelt fel itt jártában. A szentélyben a templom legkiemelkedőbb építőművésze, Kassai István mester keze munkáját, a 15. századi szentségházát csodálhatjuk. Szemben fejet hajthatunk a szárnyas főoltár előtt is, ami az 1400-as években készült a nevezetes kassai képfaragó műhelyben. Az altemplomban II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosótársai, köztük gróf Bercsényi Miklós alusszák örök álmukat.
A város halottait idézi a dóm szomszédságában a Szent Mihály-kápolna, amely hajdan temetőkápolna volt, s körülötte terült el egykor a középkori temető.
A központban szinte minden épület történelmünk egy-egy nagy eseményének a színfala. A főutcán ott sorakoznak egymás mellett a felvidék nemesi családjainak kúriái. Itt van példának okáért az egyik legrégebbi épület, a 14. századi Lőcsei-ház, ahol Tinódi Lantos Sebestyén is lakott, és ahol Bethlen Gábor, miután elfoglalta Kassát, 1626-ban fejedelmi esküvőjét tartotta Brandenburgi Katalinnal.
A Hóhér-bástya udvarán a Rodostói-ház idézi fel II. Rákóczi Ferenc fejedelem törökországi száműzetését.
A városban szobra van Kassa országgyűlési képviselőjének, Esterházy Jánosnak és a kassai polgárnak, Márai Sándor írónak, akinek gyermekkora színhelyén, a Mészáros utcai házban emlékszobát is berendeztek.
