A Szárkő, a Godján és a Retyezát-hegység határáról, a Gura Apei víztározótól indul túránk a Kis-Lepusnyik patak völgyében. A sebesen zúgó patak lenyűgöző látvány, de figyelni kell, mert a völgyéből egy jelzetlen, szűk ösvény kanyarodik fel meredeken a Boreszku tömbjére.
A vegyes erdőből szinte átmenet nélkül máris a gyephavas régióba érkezünk. Az egész Godjánra jellemző, hogy a törpefenyvesek csak szórványban fordulnak elő hátain. A pásztorkodás nagy részüket kiirtotta.
A Boreszku gerincéről nagyszerű körkilátás nyílik. Szemben a Retyezát fogazott gerincei emelkednek.
A havasi legelőkkel fedett gerinc nem éles és kitett, de azért bőven mutat magashegyi, eljegesedett formákat. Keleti oldalán merész sziklafalak szakadnak le, s katlana mélyében még tengerszemet is őriz.
A Nagy-Boreszkuról a főgerincre átvezető szakasz eléggé lapos és több helyen is lealacsonyodik. Így köröttünk még markánsabbul hatnak a Godján magasabb, felhő nyaldosta ormai.
Az utolsó mélyebb nyereg után egy masszív emelkedő következik. Ez vezet fel minket a Galbena csúcsára, ami már főgerincet jelenti. Érdemes a Mikuza alatti széles nyeregben táborozni. A Godjánon bárhol lehet sátorozni, hiszen ez nem a turisták hegye. Az errejáró vándor útja során szinte senkivel nem találkozik, esetleg egy-két pásztorkutyával.
Innen a Szkersó csúcsára, majd a Moráru tömbje felé haladunk tovább. A Moraru csúcsa alatt, szépen kirajzolódnak a glaciális korszakok Godjánra jellemző formakincsei: kárfülkék, morénasáncok és tengerszemek ékesítik a tájat. Innen hosszú emelkedő után érjük el a hegység tetejét, a Gugu ormát.
Az apró hegyi település, Hollóska érintésével haladunk felfelé a Kis-Beszterce völgyében. A Száraz-patak völgyébe kanyarodva hosszú erdei szakasz következik a Zöld-tető nyerge felé. Többek között ezekre a vadregényes fenyves erdőkre vetettek szemet a moldvai vajdák is, amikor a 17. században Erdély keletei határvidékén több területet is lecsíptek maguknak. A Habsburg-török határtisztázáskor, 1769-ben a jogtalanul elbitorolt területek zöme visszakerült Székelyföldhöz, azóta hívják ezeket revindikált havasoknak. Ezekből a visszakebelezett területekből alakult meg később, a Habsburgok és a székelyek közötti hosszú huzavona után a Csíki Magánjavak intézménye. Ám a közbirtok vagyonát Trianon után a román állam elkobozta, majd a kommunisták mindent államosítottak. S hiába alakult újjá közben a Csíki Magánjavak, az erdők, a legelők és az ingatlanok visszaszolgáltatása a mai napig várat magára.
A Zöld-tető alatti nyeregből a Kis-Széples felé indulunk tovább. Ez a rész már a régi határsáv, ami egy évezreden át elválasztotta Erdélyt Moldvától. A Széples, más néven Tábla-hegy és a Budak tömbjein már irtásgyepeket találunk. A tetőről szépen körbeleshetünk a szomszédos hegyekre, majd Erdély történelmi határának végpontjára, a Borka-patak forrásvidékére, a Keresztes-nyakra ereszkedünk.
Innen még egy utolsó nekirugaszkodás a Besztercei-havasok legmagasabb csúcsa, a környéket uraló Nagy-Budak.
A Szörényi-hegységben eredő Néra 126 kilométeren át öntözi a délvidéki tájat, mielőtt a Dunába ömlik. A bővizű, sebes patak az Aninai-hegység mészkő szikláiban tört magának utat, kialakítva a Bánság leghosszabb és leglátványosabb mészkőszorosát, a Néra-szurdokot.
A völgy közepén egy gázlón át vezet az út. Itt található a szurdok egyik legszebb gyöngyszeme, az Ördög-tó. A hatalmas barlangfelszakadásban kialakult kékeszöld tavat a föld alatt a Néra táplálja. A fák között tündöklő karszttó mélysége a 10 métert is eléri.
A szurdok túlvége felé egy másik izgalmas szakaszához érünk. Az ösvény kisebb-nagyobb alagutakon vezet keresztül. Ezeket a látványos járdákat még a rómaiak véshették a sziklákba.
Az út néhol a vízhez egész közel halad az erdőben, máshol meg a hegy oldalában kialakított szűk sziklapárkányra emelkedik, remek panorámát kínálva a folyóra és a völgyét övező több száz méteres sziklákra.
Az Aninai-hegység és az Almás-hegység között kanyargó völgyben terpeszkedik el a Ménesi víztározó.
A Ménes-patakot egy pompás vízesés is táplálja. Egy föld alól előtörő patak jó nyolc méter magas mészkőtufán csorog le, kialakítva a világ egyik legszebb és legkülönlegesebb vízesésének tartott Bigéri-zuhatagot.
Itt villantja meg először az Aninai-hegység fő erősségeit: a szinte őserdei környezetben megbújó varázslatos szurdokait és vízeséseit. Ilyen ékesség példának okáért a Bég pataka lépcsőjén lezúduló Vaioaga-vízesés.
Beljebb hatolva a Bég pataka mentén, ott ragyog kéklőn az erdő mélyén a pataknak életet adó Bég szeme krátertó. A forrástó sós vize állítólag soha nem fagy be, mivel állandó hőmérsékletű karsztforrás táplálja. A Bég szeme tó tükréből régi mondák sejlenek elő… Egyszer régen, még a török hódoltság idején a környéket uraló bég vadászó fia meglátott egy juhait legeltető szépséges pásztorlányt, s nyomban szerelmes lett belé. Az apa nem nézte jó szemmel a románcot és elrendelte a lány megölését. A szerelmes fiú fel akarta tartóztatni a támadókat, s a harcban elvesztette fél szemét. Ebből keletkezett a türkizkék víztükör.
A mondát a Bégbe ömlő Beusnica patak mésztufa lépcsői mentén szőjük tovább.
Úgy tartják, hogy a megölt lány menyasszonyi ruháját őrizte meg a természet a fátyol vízesésben.
Az Árpád-kori Karvánál a töltésen vésett kopjafa idézi a falu és környéke történelmi sorsfordulóit. A török időkben teljesen elpusztult település csak a 18. században települt újra. Akkor meg jött a Rákóczi szabadságharc és a császári csapatok gyújtották fel. De a második világháború és az azt követő kitelepítések is próbára tették Karva magyar népét.
A Duna-parti kilátóból magasabbról is végigpásztázhatjuk a falu folyó-menti tájékát.
Kelet felé tartva Biharrósa felett, a Farok-hegyen a hegység ritka turistaszállásainak egyike, a Moha és Páfrány magyar kézben lévő turistaház várja a megfáradt vándort. A ház remek kiindulópontja a Királyerdő délkeleti nyúlványára, a Kisbelényesi-hegycsoportra induló túrának. Az 1000 méter fölé nyúló Holdringató-csúcs alatt egy kivételes természeti képződmény rejtőzik. A Nyers-kő sziklája alatti réten van a vidék legnagyobb polje képződménye.
A hegyekkel körbezárt hatalmas kiterjedésű mélyedésen, mint egy óriási kádon keresztül fut végig a patak, ami aztán a Nyerskői-víznyelő barlangban tűnik el.
Lankás település fölött a Vida és a Toplica patakok összefolyásánál egy varázslatos kis tó, a Vida található. Az 1967-ben kialakított gyűjtőtó különlegessége a tölcséres túlfolyó.
A víznyelő barlangba is a révi Handl Károly hatolt be először 1904-ben. Már akkor sejtette, hogy a barlang összeköttetésben áll a révi Zichy-barlanggal, feltevését 1912-ben vízfestéssel is igazolták. A barlang fentről egy kis patakot fogad be, ami aztán keresztül folyva járatain, majd a föld alatt kanyarogva, a légvonalban 5 kilométerre nyíló révi Zichy-barlangban köt ki. A kettőt összekötő szűk járaton még senkinek sem sikerült átjutni.
