A helyi nyelven Kata Tjuta hasonlóan alakult ki, mint az Uluru, de az erózió már jobban kikezdte. A szűk szorosokban érdemes egy sétát tenni.
Archives
Ayers Rock (Uluru)
Ausztrália egyik legismertebb nemzeti jelképe az Ayers-szikla, vagy ahogy az őslakosok hívják: Uluru lekoptatott tanúhegye. A szigetszerűen kiemelkedő sziklaformáció egy ősrégen itt húzódott hegylánc maradványa.
A nagy, vörös szikla különlegessége, hogy a nap különböző időszakaiban ideeső fény hatására úgy tűnik, mintha változtatná a színét. Érdemes körbejárni a 10 km kerületű sziklatömböt.
1873-ban William Gosse fedezte fel és nevezte el Dél-Ausztrália akkori főkormányzója, Sir Henry Ayers tiszteletére az őslakosok által Ulurunak nevezett sziklát.
Az aboriginal őslakosok is évezredek óta szent helyként tisztelik az Ulurut.
Outback
Ausztrália belső része, az Outback a 19. századig teljesen ismeretlen volt az európaiak számára. Az első expedíciókat John McDouall Stuart, skót felfedező vezette. Az őslakók évezredes ösvényeit követve első európaiként jutott át a sivatagon Adelaide-től Darwinig. A róla elnevezett 3000 kilométeres út, a Stuart Highway Ausztráliát délről észak felé szeli át.
A sivatag persze ezen a részen nem jelent valódi sivatagot, hisz annyi harmat azért van, hogy a szívósabb növényeket a hosszú, esőtlen időszakokban is ellátja nedvességgel. Mindenesetre a táj európai szemmel nézve szokatlan.
Malonyai Arborétum
Báró Ambrózy-Migazzi István, aki egykor a főrendiház örökös tagja, és országgyűlési képviselő volt, botanikai tanulmányokat is folytatott. 1892-ben, miután elvette Migazzi Antónia grófnőt, felesége malonyai birtokán megvalósította álmát: sikeresen akklimatizált több száz Ázsiából, Észak-Afrikából és Amerikából származó örökzöld, fásszárú növényt, ráadásul hegyvidéki környezetben, sőt még egy szép kis tornyos kastélyt is felhúzott Malonyán, amit az idelátogató ma is megcsodálhat Malonyán.
Az I. világháború és Trianon örökre elűzte innen a bárót, aki nem adta fel: visszatért Vas megyébe és megalkotta a jeli arborétumot.
Túra a Simonka-csúcstól Sóvárig (Rablóvárig)
A Simonka-csúcsról a piros jelzésen haladunk tovább a gerincen, mígnem elérjük a hegység egyik ikonikus pontját, a Fekete-hegyet. Innen a Rabló-sziklákhoz vezet utunk, melyek egykor búvóhelyként, de kilátóként is szolgálhattak, ám az elmúlt évtizedekben környezetüket benőtte a sűrűn burjánzó növényzet.
A hegység egyik északnyugati sziklameredélyén, a Tarkő nevű hegyen roskadoznak az egykor büszke Sóvár erősségének maradványai. Innen aztán szemmel tartható a Tarca-völgye, szívében Eperjessel. S ott sorakoznak a háttérben a Tarca-menti váraknak helyet adó vulkáni kúpok is.
A környékbeli sóvidéket 1285-ben IV. László királyunk hívének, Miczbán Simon fiának, Györgynek adományozta, aki a Soós család őse és egyben a Sóvár építője. A családi birtok központja aztán több ostromot is megélt, sokan szemet vetettek rá, főleg a környező sólelőhelyek miatt, de valamilyen úton-módon mindig visszaszerezte a Soós család. Végül 1671-ben, a Habsburgokhoz hűtlen család birtokait elkobozta a király, majd a Rákóczi szabadságharc után a császáriak felrobbantották az erősséget.
Simonka-csúcs
Az ősbükkösök rengetegében vezet a sárga jelzésű ösvény. A Grimov Laz nyereg érintésével érjük el a vonulat legmagasabb csúcsát, a Simonkát.
Dubniki opálbánya
A vörösvágási – a mexikói és ausztrál lelőhelyek 19. századi felfedezéséig – az egyetlen opálbányavidéknek számított a világon. Aztán Trianon után felhagytak a kitermeléssel, a József táró járatait a bányászok helyett a turisták vették birtokukba.
Ferenc-csatorna
A Dunát a Tiszával köti össze a Ferenc-csatorna. Utolsó szakaszát Bezdán közelében találjuk. Az 1800-as években Délvidék földműves népe számára egyre nagyobb károkat okoztak az áradások. Kiss József kincstári mérnök és öccse, Gábor kezdeményezésére megkezdődtek a lecsapolások, majd nagyszabású munkálatok után 1802-ben átadták a Bezdántól Óbecséig mintegy 118 km hosszan húzódó Ferenc csatornát. A hajózási útvonalak alaposan megrövidültek, és a lecsapolások nyomán hatalmas földterületek váltak művelésre alkalmassá.
Rákóczi-barlang
Az Esztramos-hegy barlangjai közül sok a bányaművelés áldozata lett, de a legnagyobb és talán leggazdagabb formakincsű Rákóczi-barlang épségben maradt.
A barlangra érckutatás közben bukkantak rá 1958-ban. Érdekessége a különféle képződmények változatossága. Vannak itt több rétegben egymásra rakódott cseppkövek, nagy méretű cseppkőfüggönyök, borsókövek és sok más különleges képződmény.