Lépjen be a Bed&More Pogányvár Fogadóba és érkezzen meg nagyanyáink otthonába! Abba a varázslatos hangulatba, mely a régi falusi nyarakra, a szülői ház biztonságára, otthonos melegére emlékezteti majd! Pihenjen meg a gömöri néprajzi gyűjteményekből összeválogatott tárgyakkal berendezett szobákban, melyek mindegyike más! Bővebben
Archives
Kulcsos ház – Kórógy
Többségében magyar lakta falu a Dráva mentén fekvő Árpád-kori Kórógy. Erről tanúskodik a közeli dombon fekvő várrom is, melynek első írásos említése 1290-re tehető. Egészen a török időkig, amikoris 1536-ban elfoglalták. Azóta üresen áll, és várja sorsa jobbra fordulását.Mint oly sok horvátországi települést, Kórógyot sem kerülte el a délszláv háború, így sok magyar kénytelen volt elhagyni szülőföldjét, ahová csak 1998-ban térhettek vissza. A helyiek híven őrzik ősi nyelvjárásukat és hagyományaikat. A megújulás egyik erős bástyája lehet a magyar állam segítségével újjáépített református templom, ahol vasárnaponként 14 órától tartanak Istentiszteletet. A közeli tájházban lehetőség van megkóstolni a környékre jellemző ízeket, mint például a halpaprikást, a töltött káposztát (szármát), vagy a csevapot. A legkisebbeket lovaglás és szamaragolás várja. Bővebben
Nagy Magyarország Park – Királyszállás
A Nagy-Magyarország Park Királyszálláson, a Dél-keleti Bakony erdővel körülvett, különlegesen szép részén található, Várpalotától 6 km távolságra. A Nagy-Magyarország Park nem csak a pihenést szolgálja, kiépített infrastruktúrájával és felújított épületeivel, szállás- és étkezési lehetőségeivel ideális helyszíne konferenciáknak, képzéseknek, táboroknak, osztálykirándulásoknak, erdei iskoláknak, fesztiváloknak, kulturális és sportrendezvényeknek.
A felújított vadászkastély épületében szálláshelyek, házimozi rendszerrel ellátott, korszerű konferenciaterem, étterem, kávézó, várja a vendégeket. Kiépítés alatt áll sószobával, szaunával és masszázsmedencével felszerelt beltéri wellness-részleg is. Az épület földszintje akadálymentesített. A vadászkastélyban összesen 35 fő befogadására alkalmas, 11 tágas, fürdőszobás szoba található.
A szabadidőpark területén 4 önálló vendégház (Felvidék Ház, Délvidék Ház, Kárpátalja Ház és Partium Ház), a közeli Hétházpusztán pedig további 2 vadászház (Őrvidék Ház, Nedecvidék Ház) összközműves, hűtő-fűtő klímával ellátott, de egyedi, cserépkályhafűtéssel is fűthető, és összesen 52 vendég fogadására alkalmas. A park elkülönített részén, védett közösségi területtel rendelkező Kárpátia Kemping lakókocsiparkja és sátorhelyei nyáron további 40-60 fő elhelyezésre adnak lehetőséget.
A park területén működő Kárpátia Étterem és Kávézó, valamint a “Nem felejtünk” erdei falatozó színvonalas vendéglátást biztosít. A látogatók a-la-carte ajánlatok közül választhatnak. A hagyományos magyar ízvilágú ételek mellett Hargita Gyöngye ásványvizek, Csíki és Zirci Apátsági Sörök, valamint Kárpát-medencei történelmi magyar borok szerepelnek a kínálatban.
A park meghatározó épülete a 450 négyzetméteres, üvegfalú Hungária rendezvény pavilon, amely 120 fő befogadására alkalmas és helyszínt biztosít különféle színvonalas rendezvényeknek (konferenciák, esküvők, kiállítások, tréningek, képzések, tanácskozások stb.). A park rengeteg lehetőséget kínál az aktív pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra: muzeológus vezetésével látogatható a Trianon Múzeum időszaki kiállítása, gyalogos, kerékpáros, lovas túrák a Burok-völgy csodálatos természeti környezetében, szabadtéri dézsafürdő és szauna, bográcsfőzési és szalonnasütési lehetőség teszi feledhetetlenné a Nagy-Magyarország Park élményt.
A park területén garantált a világtól elvonulás, nincs térerő. Az apartmanházakban nincs internet, wifi szolgáltatást az Erdély Vadászkastélyban biztosítunk vendégeinknek!
Anett Panzió – Pádis
Egy szűk völgybe érünk, sziklafalak magasodnak felénk, az utat a fák lombja fedi, jobbra a Boga patak kanyarog, kőröl kőre csapódó vize párába burkolja a szurdokot. A köveken sehol egy él, minden simára kopott az évezredek alatt. A víz kristálytiszta, és jéghideg. Utunk a völgyből egy meredek erdei úton vezet felfelé, percek alatt több száz métert emelkedünk, elérjük a fenyőerdők határát. A táj mesebeli, odalent zúgó patakok, fent csupasz sziklafalak -melyek mégsem kopárak-, a völgyek legelőin birkanyájak és lovak. Lassan az autóval járható út végéhez közeledünk… Bővebben
Szabó Pincészet – Karancs
Családunk már több évszázada készít bort. A hagyományőrzésről tanúskodik az 1633-ból eredő családi címerünk. Mára már a jelképünkké vált, amely a boros címkéink egyik fő alkotóeleme is. 2016 decemberében megkaptuk a “Horvátország falusi turizmusának napraforgója” nevezetű különdíjat a horvát borturizmusban való nemzeti kisebbség hagyományának sikeres interpretálásért.
A Báni-hegy délfekvésű domboldalára telepített szőlőültetvényeik garantálják a kiváló minőségű alapanyagot. A kínálatunkban védett földrajzi eredetű, kiváló minőségű száraz borok – olaszrizling, sauvignon blanc, pinot blanc, rosé, cabernet sauvignon és merlot – található.
Szeretettel várjuk az új, 50 férőhelyes kóstolótermünkben, ahol több mint száz éves fából készült padokon üldögélve az idelátogatók megkóstólhatják a karancsi vidék lankáin termett szőlőből készült borokat.
Medve Panzió – Borsafüred
A Borsafüreden (Complex Turistic Borşa) található Medve Panzió egész évben nyitva tart. Tulajdonosa egy kedves erdélyi magyar család, Borsa környékén ez az egyetlen panzió, ahol beszélnek magyarul. Két-, három- és négyágyas szobáinak mindegyike rendelkezik önálló fürdőszobával. Előzetes megbeszélés szerint kérhető ellátás, önellátás esetén pedig két jól felszerelt konyha is a vendégek rendelkezésére áll. A kertben bográcsozásra alkalmas tűzrakóhely és kinti sütő van, a ház alsó szintjén pedig pingpongozással lazíthatunk. Télen síkölcsönző és szerviz is üzemel itt, a Runc-Ştiol sípálya felvonója kb. két percnyi járásra található. Netfüggők figyelmébe: a panziónak saját wifi-hálózata van.
Megközelíthető autóval nyugat felől a 18 számú főúton (Borsa város központja után kb. 10km-re, a Complex Turistic tábla utáni első lehetőségnél kell jobbra lekanyarodni, majd ezen a lebetonozott úton maradva felszerpentinezni a fatemplomig, onnan már látszani fog a Pensiunea Ursu feliratú tábla – térképes segítség ide kattintva elérhető). Parkolási lehetőség a panzió udvarán van. A háztól egynapos gyalogtúrák keretében felfedezhetjük a Radnai-havasok középső részét (Lóhavasi-vízesés, Gargaló környéke), járművel persze távolabbi túra-kiindulópontokat is könnyen elérünk (Borsa, Borsai-hágó, Lálatorok, Radnai-hágó). Gerinctúrázni szándékozókat a házigazda előzetes egyeztetés függvényében fel tud vinni a Lála-patak völgyébe (kb. 5 km-t felfelé) vagy akár a Radnai-hágóhoz is.
Sopronkövesdi Alkotóház
Az Alkotóház településünk központjában található a 84-es főút mellett. Közelben található élelmiszerbolt, zöldségbolt, 2 db étterem, falatozó, trafik, fagyizó, bankautomata, posta, templom, buszmegálló és vasútállomás. 2 éve felújított és újonnan kialakított szobákkal várjuk szállóvendégeinket két szinten. Az épület alsó szintjén 2 db 2 fős felújított szoba van egy mozgássérültek számára is használható fürdőszobával, valamint egy hűtővel, mikróval ellátott melegítőkonyhával. Az emelet nagy teraszán lehet élvezni a napfelkeltét. Ezen a szinten 2 db 5 ágyas szoba található, mindegyik szobában külön fürdőszobával. Nagyobb csoport érkezése esetén további 10 matracos helyet tudunk biztosítani. Szállóvendégeink számára az ágyneműt és a wi-fi-t ingyenesen biztosítjuk. Az udvaron található egy fedett kiülő és egy falukemence, mely a gondnokkal előre egyeztetve használható. A rendezett kertben további padok és asztalok biztosítják a kikapcsolódást. Igény esetén idegenvezetést vállalunk településünkön, segítünk helyi program és látnivaló összeállításában, valamint becsatlakozhatnak helyi egyesületeink próbáiba és programjaiba. (Pl. citera, néptánc, repülőmodellezés, stb…)
Szálláshelyek Pádison – szallas-erdely.hu
A szallas-erdely.hu weboldal válogatott erdélyi szálláshelyeket ajánl magyar ajkú turistáknak. Ezen az oldalon nincs több ezer szálláshely, csak néhány minden régióból, de ezeket bátran javasoljuk mindenkinek, hiszen kipróbáltuk, megbízható mind. Különösen a Pádis fennsíkon és a Boga völgyében, valamint az Aranyos völgyében lévő szálláshelyeket ajánljuk figyelmetekbe, mert itt a helyismeretünk révén a túraútvonalak kiválasztásában is tudunk segíteni. Részleteket az alábbi linken találtok: http://szallas-erdely.hu/megye/bihar/padis.html
Az Erdélyi-szigethegység területén a bakancsos túrák és a hegyvidékhez kapcsolható programok ajánlásával változatos kikapcsolódást tudunk szervezni Neked. Kipróbálhatod magad a vadvízi evezésben, a via ferrata kiépített útvonalakon, a ki nem épített barlangok felfedezésében – természetesen képzett vezető és megfelelő felszerelés biztosítása mellett. A bihari térségben kerékpáros túrázásra is lehetőség van, valamint Biharfüreden egy új kalandpark is várja a vendégeket. A téli sportok kedvelőinek sem kell messzebbre utazni, hiszen két sípályát is találhatnak a térségben, a magyar-román határtól mindössze 100 km-re. Az Erdélyi-szigethegységnek minden évszakban megvan a maga varázsa és minden évszakban élménydús szórakozási lehetőségeket kínál minden korosztálynak.
Akár a programokhoz keresel szálláslehetőséget, akár megtetszett neked egy panzió és a környékén keresel programokat, tudunk segíteni. Személyesen tartjuk a kapcsolatot a panziókkal és a turistákkal egyaránt. Ez az oldal nem egy automatizált weblap, ahol csak be kell jelölnöd, hogy mettől meddig akarsz szállást foglalni. Itt meghallgatjuk a kívánságaidat, igyekszünk igényeidnek megfelelő szállást ajánlani Neked. Sőt, le is bonyolítjuk a szállásfoglalást a legegyszerűbb módon, a legtöbb esetben még a költséges külföldi banki utalásokra is van áthidaló megoldásunk. Magyar nyelven, magyar telefonszámot tárcsázva kapsz részletes tájékoztatást. Segítünk cégeknek csapatépítő tréninghez ideális helyszínt találni, baráti társaságoknak, családoknak megszervezni a nyaralást. Ha egy felejthetetlen hegyvidéki szilveszteri bulit szeretnél, akkor is fordulj hozzánk bizalommal. Ha még soha nem jártál Erdélyben vagy a Partiumban, de tervezel egy utat, csak nagyon sok a kérdés, hívj bátran, segítünk. Szálláshelyeink és a térségben található szolgáltatások kínálatát folyamatosan bővítjük, ezért érdemes gyakran meglátogatni honlapunkat is.
A Hazajáró Egylet tagjainak részletes információkkal szolgálunk magyar nyelven, segítünk megtervezni a túrákat, lebonyolítjuk a szállásfoglalást, az Erdélyi-szigethegység területén pedig programokat, aktív kikapcsolódási lehetőségeket is tudunk ajánlani.
Dobák Vadászház – Lazisko
Az Alacsony-Tátra nyugati ölében, északról a Magas-Tátra által határolva, távol a város zajától található a Dobák Erdészház, amely két kis patak közé épült. Az ide érkező hazajárók kényelmét szolgálja a tökéletesen felszerelt konyha, a kellemes hangulatú nappali kandallóval, valamint a fenyőbútorral berendezett hálószobák. A ház hatalmas fedett terasszal rendelkezik, de van itt a nyári estékhez elengedhetetlen tűzrakó hely is. A vendéglátók a gyerekekre is gondoltak, az udvarban játszótér áll a kicsik rendelkezésére. Igény szerint félpanziós ellátás is igényelhető.
Lehetőség van házi kedvencek elszállásolására, ezt az udvarban madárkalitka, nyúlketrec és kutyaház biztosítja.
A Dobák Erdészház remek célpont az aktív pihenésre vágyóknak. Nyáron hosszú túrákat lehet tenni a környéken, felfedezve az Alacsony-Tátra, vagy akár a Magas-Tátra szépségeit, de itt található a közelben a besenyőfalui termálfürdő és a Tatralandia is, amely Felvidék legnagyobb és legkedveltebb élményfürdője.
Télen is érdemes ide látogatni, mivel számos síközpont várja a környéken a téli sportok szerelmeseit.