A Sátor-hegy alját már Árpád magyar­jai bir­tok­ba vet­ték. A Rony­va-patak part­ján ülő ’Újhely idő­vel Zemp­lén fővá­ro­sá­vá nőt­te ki magát. Nagy­sá­gá­ra emlé­kez­tet Barát­szer város­ré­szé­ben az ősi pálos, majd később pia­ris­ta kolos­tor épü­let­együt­te­se.

A tör­té­nel­mi bel­vá­ros Tri­a­non, majd a szo­ci­a­liz­mus nyo­masz­tó évti­ze­dei után újra vissza­nyer­te fényes arcu­la­tát és régi han­gu­la­tát.

Az Imreg fölöt­ti domb­ol­da­lon a 18. szá­zad­ban tele­ped­tek meg a mino­ri­ták, és Assi­si Szent Ferenc tisz­te­le­té­re mind­járt kolos­tort és temp­lo­mot épí­tet­tek. Egy­re töb­ben jöt­tek a zarán­do­kok, Imreg neve­ze­tes búcsú­já­ró­hely lett, míg­nem 1950-ben meg­ér­kez­tek a bol­se­vi­kok is és szám­űz­ték innen a szer­ze­te­se­ket. 1999-ig kel­lett vár­ni, hogy vissza­köl­töz­zön a rend a vas­kos falak közé. Itt talál­ha­tó Sulyánsz­ky György sír­em­lé­ke. Eusz­ták páter­nek jutott az a szo­mo­rú sze­rep a tör­té­ne­lem­ben, hogy 1849. októ­ber 6‑án Ara­don a tizen­há­rom vér­ta­nút utol­só útjá­ra kísér­je. Fag­gat­ták is a hata­lom embe­rei a pátert, de ő sem az ara­di hősök gyó­ná­si tit­kát, sem a Szent Koro­na rej­tek­he­lyét nem árul­ta el. Ide mene­kült, nyolc esz­ten­de­ig élt itt szám­űz­ve, a világ­tól elzár­va, és tit­kát e sír­ba vit­te.

Ősi rej­tel­mek őrző­je és neve­ze­tes tör­té­nel­mi hely Imreg déli szom­széd­ja, Zemp­lén is. Ano­ny­mus sze­rint Árpád itt vívott csa­tát Zalán bol­gár feje­de­lem sere­gé­vel. Majd Szent Ist­ván király maga tet­te meg a vár­me­gye szék­he­lyé­vé, s így lett Zemp­lén a vár­me­gye név­adó tele­pü­lé­se. A Bod­rog part­ján ma is áll­nak 11. szá­za­di várá­nak sán­cai. A föld­vá­rat ma már 2 temp­lom tor­nya jelö­li.

A kró­ni­kák sze­rint 1258-ban IV. Béla király még ország­gyű­lést is össze­hí­vott Zemp­lén­be. A megye­gyű­lé­se­ket rend­re itt tar­tot­ták. 1668-ban meg­épült a vár­me­gye­há­za. Ha tud­ták vol­na épít­te­tői, hogy alig pár esz­ten­dő és 1685-ben a vár­me­gye szék­he­lye elköl­tö­zik Sátor­al­ja­új­hely­re.

Zemp­lén nem­csak tör­té­nel­mi, hanem föld­raj­zi szem­pont­ból is tün­dök­lő helye hazánk­nak. Mert bizony a Bod­rog szü­lő­föld­jét nem hegyi pata­kok for­rá­sá­nál kell keres­nünk, hanem itt, a Bod­rog­köz és a zemp­lé­ni hegyek közöt­ti síkon. A for­rás nél­kü­li Bod­rog itt szü­le­tik öt folyó egye­sü­lé­sé­ből. Az Ung, a Feke­te­víz, a Laborc, az Onda­va és a Lator­ca folyók vizei talál­nak itt egy­más­ra. Innen­től a folyó, már Bod­rog néven indul tovább, hogy 70 km-es kanyar­gós útja végén Tokaj­nál tor­koll­jon a Tiszá­ba.

A magyar nyelv nagy hatá­sú meg­újí­tó­ja, Kazin­czy Ferenc béké­ben nyu­god­hat, lát­va, hogy egy­ko­ri lak­he­lye és örök pihe­nő­he­lye, a magyar nyelv élő és viru­ló köz­pont­ja, a magyar par­nasszus lett. Az emlék­park­ban 2007-ben nyi­tot­ta meg kapu­it a Magyar Nyelv Múze­u­ma, ahol a fia­ta­lok szá­má­ra is von­zó inter­ak­tív kiál­lí­tá­son ismer­ked­he­tünk meg a nem­zet alap­pil­lé­re és élte­tő ere­je, az anya­nyelv több mint ezer­éves tör­té­ne­té­vel, cso­dás rej­tel­me­i­vel és szép­sé­ge­i­vel.

A koráb­ban Kis­bá­nyá­nak neve­zett köz­sé­get maga Kazin­czy nevez­te el Szép­ha­lom­nak. 1806-tól hosszú éve­ket töl­tött itt, s 1831-ben a vég­ze­tes kole­ra is itt küld­te az égbe.

Itt nyug­szik fia, Kazin­czy Lajos is, aki a ’48-as sza­bad­ság­harc ezre­de­se volt, ami­ért 1849-ben Ara­don kivé­gez­tek.

A haj­da­ni Kazin­czy kúria kert­jé­ben Ybl Mik­lós ter­vei alap­ján a Magyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia 1859-ben emelt mauzó­le­u­mot.

Az író hal­ha­tat­lan­sá­gát jel­zi, hogy a csa­lá­di sír­kert való­sá­gos nem­ze­ti zarán­dok­hellyé vált.

A Bod­rog jobb part­já­nak első falu­ja Bor­si. A hagyo­mány sze­rint nevét Bors vezér­től kap­ta, de a köz­ség egy másik vezér­ről lett iga­zán híres, aki­nek itt, a kas­tély­ban rin­gott böl­cső­je. 1676-ban ugyan­is itt szü­le­tett a nagy­sá­gos vezér­lő feje­de­lem, II. Rákó­czi Ferenc.

Bári itt van a Zemp­lén­ben. Mind­járt ket­tő is, az Árpád-kori Kis-és Nagy­bá­ri, melye­ket 1960-ban egye­sí­tet­tek. A tele­pü­lést főleg refor­má­tu­sok lak­ják. Kis­bá­ri refor­má­tus temp­lo­ma román kori, a 13. szá­zad­ban épült. Ben­ne ma is ott áll egy 17. szá­zad­ban fara­gott pad, töre­dé­kes Bib­lia-idé­zet­tel.