“Ez a hegység a magyar Felföldnek a Magas-Tátra után legszebb és legváltozatosabb bérce. Karcsú derekából gömbölyded tetők emelkednek ki, oldalait sűrű erdők, széles hátát havasi rétek és itt-ott törpe fenyők lepik. Helységek csak a szélein vannak. Rövid oldalágai közé keskeny, zordon völgyek szorúltak, melyek a gerincen összeérnek, s itt átjárók vannak Trencsénből Túrócba.”

Erre a változatos formakincsre számíthat, aki beteszi a lábát az Északnyugati-Kárpátok mutatós vonulatába, a Kis-Fátrába. Közepén a Vág folyó által kettéfűrészelt vonulat északi, magasabb, sziklásabb részén, a Kriváni-Fátrában már túráztunk, ezúttal a déli, szelídebb formavilágú Rajeci-havasokat választjuk. Keleti oldalán a középkori várakat, nemesi kastélyokat, egyházi emlékeket és néprajzi értékeket felvonultató történelmi Turóc vármegye várja, hogy belépjünk „édenkertjébe”.

“Az a hegytömeg, mely Facskó hágójától délre s a Vág balpart vidéke mentén sok elágazással elnyúlik, közönségesen Sztrázsó néven ismeretes. Éjszak és dél felé ágazó csoportjai közt tágas és népes völgyek húzódnak. Tetői jobbára kopaszok, de Szádecsne mellett még úgy szólva őserdő borítja s kőanyaga kitűnő meszet szolgáltat.”

Ha a vándor a térkép fölé hajolva túracélt keres, nem biztos, hogy első választása ez a hegység lesz. De ha erre a vidékre hozza a sors, hamar ráébred, hogy az Északnyugati-Kárpátok alacsonyabb, belső, szerteágazó vonulatának is vannak remek gyöngyszemei. Az egyik ilyen méltatlanul járatlan vonulat a Sztrázsó-hegység. Délen az Inóci-hegység, keleten a Kis-Fátra, északon a Szulyói hegyek, nyugaton a Vág folyón túl a Fehér-Kárpátok határolják. És mintha minden szomszédjától lopott volna valami szépséget önmagának. Éles sziklaképződmények és gömbölyded formák, sűrű vegyeserdők és gyepes legelők, mély katlanok és mészkőszirtek alkotják sokszínű világát. Meghatározó sziklaormai, a Sztrázsó és a Vápec, melyek között ősi várak, néprajzi értékekben, ásványkincsekben és magyar emlékekben gazdag települések rejtőznek, dacolva az új idők új viharaival.

“Valamilyen édesen derűs varázsa van ennek a vidéknek. A hegyek szelíd, lágyvonalú hajlataiból méla báj árad. Nógrádba elkerülni azt jelenti, hogy olyan vidékre érkeztünk, ahol nyomban otthonosan érzi magát az ember. Másodszor már úgy megyünk oda, mintha hazamennénk. S mikor eljövünk, hiányzik valami: a hely varázsa, amely megejtett bennünket. Édesbús nosztalgiával kutatjuk, mi segítene, hogy visszaérezhessük magunkat abba a levegőbe.”

Otthon érzi magát a Hazajáró is Palócföld szívében: a nógrádi Görbeországban, melyet Isten elfelejtett végiggyalulni. Északon az Osztrovszki-hegység és a Korponai-erdő, délen a Cserhát dombsorai szegélyezik, míg középső részén a Nógrádi-medencét az Ipoly szeli ketté. Az Ipoly, ami termékennyé tette földjeit, majd határfolyóvá tették, hogy kettészakítsák az egyveretű Palócföldet. De a természeti környezettel derűs összhangban élő jó palócok színes világát nem sikerült kiradírozni. A sajátos nyelv- és észjárás, a népi kultúra és hitvilág, melyekből Mikszáth, Madách és Krúdy is ihletet merített, ha szigetekben is, de ma is jelen van Palócföldön.

“Magyarország délkeleti részén, a sík vidék beláthatatlan térségein szabad szárnyalással csaponghat a képzelet. A kilátás odáig terjed, ahol a kék égbolt a földdel ölelkezik. Sugár templomtornyok, népes falvak, szétszórt tanyák, legelő nyájak és viruló rétek váltakoznak a gondosan mívelt szántóföldekkel. A rajta átfutó folyók nemcsak termékenyítőleg öntözik, hanem az ember megtelepedésére is igen alkalmasokká tették a partjaikon elterülő dús földeket.”

Bánság? Bánát? Úgy összekuszálta e déli vidéket a történelem ura, hogy már elnevezése és behatárolása sem egyértelmű. Maradjunk annyiban, hogy egy sajátos arculatú, átmeneti tájék Bácska és Dél-Erdély között, a Maros, a Dunába ömlő Tisza, és a Bánsági-hegyvidék ölelésében. Sík része, a Temesköz nyugati fele Trianonban szerb fennhatóság alá került. Ide, az Aranka-síkjára látogatunk, melynek mocsaras árterek, szikes puszták és szántóföldek rajzolta ősi magyar földje a török alatt elnéptelenedett, majd miután Temesi Bánság néven osztrák katonai fennhatóság alá került, németek, románok és szerbek lepték el. Az őslakos magyarok csak akkor térhettek vissza, amikor végre újra a magyar koronáé lett. A sokféle nép békés együtt élését felkavarták a zavaros forradalmi eszmék és megpecsételte Trianon, mégis, maradt még valami a sajátos bánáti lelkiségből és vannak, akik gondoskodnak a magyar élet folytonosságáról.

“A Nap már a remetei sziklák felé közeledik s a felhőszakadékokon át archaikusan ömlő, szélesedő alsóküllőkkel ereszkedik a földre. Ha fehérvári palotájából estefelé nyugatra nézett, ezt a lilába mélyülő pompás hegyvilágot, az erdélyi tündérkertnek ezt a zordon ékességét éppen ilyennek láthatta Bethlen Gábor.”

Erdély aranykora régen leáldozott, de az „erdélyi tündérkertnek ez a zordon ékessége,” az Erdélyi-szigethegység keleti peremének mészkőbirodalma mit sem változott. A Torockói-hegység legismertebb, északi vidékeit már bejártuk, ezúttal középső részébe látogatunk, ami látványos sziklaszorosokkal, szurdokvölgyekkel és mészkőszirtekkel emelkedik a Maros völgye fölé. Amilyen érintetlen a természeti környezete, annyi sebet ejtett lakott vidékein a történelem, de a sokat szenvedett Hegyalján él, mert éltetik még Bethlen Gábor és Áprily Lajos szellemét.

“A Nap már a remetei sziklák felé közeledik s a felhőszakadékokon át archaikusan ömlő, szélesedő alsóküllőkkel ereszkedik a földre. Ha fehérvári palotájából estefelé nyugatra nézett, ezt a lilába mélyülő pompás hegyvilágot, az erdélyi tündérkertnek ezt a zordon ékességét éppen ilyennek láthatta Bethlen Gábor.”

Erdély aranykora régen leáldozott, de az „erdélyi tündérkertnek ez a zordon ékessége,” az Erdélyi-szigethegység keleti peremének mészkőbirodalma mit sem változott. A Torockói-hegység legismertebb, északi vidékeit már bejártuk, ezúttal középső részébe látogatunk, ami látványos sziklaszorosokkal, szurdokvölgyekkel és mészkőszirtekkel emelkedik a Maros völgye fölé. Amilyen érintetlen a természeti környezete, annyi sebet ejtett lakott vidékein a történelem, de a sokat szenvedett Hegyalján él, mert éltetik még Bethlen Gábor és Áprily Lajos szellemét.

“Sáros vármegye Magyarország északi részében fekszik. Területe és változatossága kicsiben hazánk képét mutatja. Van Kárpátja, vannak erdős hegyláncai, lankás dombjai s miniature alföldjei. Jólét és nyomor, fény és árnyék váltakoznak benne; megvannak a nagy históriai mozzanatok az életében, de megtetszenek a kicsinyes vonások is. Egykor hatalmas és színes múltjából ma inkább csak az emlékezésen csüngés maradt meg a fiaiban.”

Mi is belekapaszkodunk az emlékezés elvékonyodó fonalába, s felemelkedünk az Északkeleti-Kárpátok határláncolatában emelkedő Csergő-hegytömb rétekkel és Tátralátó ormokkal díszített bérceire. Sáros csendes háborítatlanságot sugárzó tájékára, a patinára vágyó vándorok menedékhelyére. A német üvegfúvók, a tót zsindelyesek és a magyar grófok világa már rég letűnt, de örökségük még él a sárosi hegyek között, a Tarca és a hűtlen Poprád völgyeiben.