“Ez a hegy­ség a magyar Fel­föld­nek a Magas-Tát­ra után leg­szebb és leg­vál­to­za­to­sabb bér­ce. Kar­csú dere­ká­ból göm­böly­ded tetők emel­ked­nek ki, olda­la­it sűrű erdők, szé­les hátát hava­si rétek és itt-ott tör­pe fenyők lepik. Hely­sé­gek csak a szé­le­in van­nak. Rövid oldal­ágai közé kes­keny, zor­don völ­gyek szo­rúl­tak, melyek a gerin­cen össze­ér­nek, s itt átjá­rók van­nak Tren­csén­ből Túróc­ba.”

Erre a vál­to­za­tos for­ma­kincs­re szá­mít­hat, aki bete­szi a lábát az Észak­nyu­ga­ti-Kár­pá­tok muta­tós vonu­la­tá­ba, a Kis-Fát­rá­ba. Köze­pén a Vág folyó által ket­té­fű­ré­szelt vonu­lat észa­ki, maga­sabb, szik­lá­sabb részén, a Kri­vá­ni-Fát­rá­ban már túráz­tunk, ezút­tal a déli, sze­lí­debb for­ma­vi­lá­gú Raj­eci-hava­so­kat választ­juk. Kele­ti olda­lán a közép­ko­ri vára­kat, neme­si kas­té­lyo­kat, egy­há­zi emlé­ke­ket és nép­raj­zi érté­ke­ket fel­vo­nul­ta­tó tör­té­nel­mi Turóc vár­me­gye vár­ja, hogy belép­jünk „éden­kert­jé­be”.