“Vala­mi­lyen éde­sen derűs vará­zsa van ennek a vidék­nek. A hegyek sze­líd, lágy­vo­na­lú haj­la­ta­i­ból méla báj árad. Nóg­rád­ba elke­rül­ni azt jelen­ti, hogy olyan vidék­re érkez­tünk, ahol nyom­ban ott­ho­no­san érzi magát az ember. Másod­szor már úgy megyünk oda, mint­ha haza­men­nénk. S mikor eljö­vünk, hiány­zik vala­mi: a hely vará­zsa, amely meg­ej­tett ben­nün­ket. Édes­bús nosz­tal­gi­á­val kutat­juk, mi segí­te­ne, hogy vissza­érez­hes­sük magun­kat abba a leve­gő­be.”

Ott­hon érzi magát a Haza­já­ró is Palóc­föld szí­vé­ben: a nóg­rá­di Gör­be­or­szág­ban, melyet Isten elfe­lej­tett végig­gya­lul­ni. Észa­kon az Oszt­rovsz­ki-hegy­ség és a Kor­pon­ai-erdő, délen a Cser­hát domb­so­rai sze­gé­lye­zik, míg közép­ső részén a Nóg­rá­di-meden­cét az Ipoly sze­li ket­té. Az Ipoly, ami ter­mé­kennyé tet­te föld­je­it, majd határ­fo­lyó­vá tet­ték, hogy ket­té­sza­kít­sák az egy­ve­re­tű Palóc­föl­det. De a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­tel derűs össz­hang­ban élő jó paló­cok szí­nes vilá­gát nem sike­rült kira­dí­roz­ni. A sajá­tos nyelv- és ész­já­rás, a népi kul­tú­ra és hit­vi­lág, melyek­ből Mik­száth, Madách és Krú­dy is ihle­tet merí­tett, ha szi­ge­tek­ben is, de ma is jelen van Palóc­föl­dön.