Három napos túránkon a Hazajárók nyomába eredve a Radnai-havasok délkeleti végét látogatjuk meg. Bővebben
Archives
Bihari Hazajáró Túra
Várunk Benneteket szeretettel augusztusi kalandtúránkon, ami a Sebes-Körös rév – sonkolyosi kanyonjába vezet. Bővebben
Pünkösdi királynézó Siklódon
Pünkösdkor, mikor a határ felveszi apró virágokkal díszített zöld ruháját, Siklód utcái is ünneplőbe öltöznek. A szentlélek eljövetele a faluban a gyerekek ünnepe, ekkor nem kell templomba menniük.
A hagyomány szerint ünnep szombatján, a gyerekek kitakarítják, majd feldíszítik az előre elkért csűrt. Pünkösd első napján a csűrben gyülekeznek, a guzsajra, háromszögre összehajtott kőhímes abroszt erősítenek, arra fekete alapon virágokkal díszített fejkendő, a tetejére hímzett zsebkendő kerül, majd a végére bazsarózsa csokor. Ezek lesznek a zászlók a felvonulásra. Az ünneplő gyereksereg végigjárja a falut, majd a mezőre tart ahol gyerekjátékokat játszanak, táncolnak, szódaporos vizet isznak. A közös étkezés után késő estébe nyúló tánc, játék következik a csűrben.
IpolyFeszt – Vezetett túra a Börzsöny nyugati gerincére
Első ízben rendezik meg az ipolymenti településeket átölelő programsorozatot június 21. és 23. között hét, ebből öt magyar és két határon túli helyszínen. Hét helyszínen vár az ipolymenti települések igazán színes, programokkal teli fesztiválja, melynek keretén belül egy börzsönyi Hazajáró túrára invitálunk Benneteket. Bővebben
Hazajáró túra és közönségtalálkozó Beregszászon
Közönségtalálkozó Beregszászon
A Prima Primissima díjas Hazajáró – Honismereti magazinműsor szereplői érkeznek Kárpátaljára.
Sárfenék
A Maderspach Kommandó őszi túrája az egykori alsó-ausztriai sárfenéki uradalmat járja körbe. Bővebben
Borostyánkő – “Almásy 150”
A borostyánkői körtúrával emlékezik meg a 150 éve született Almásy Lászlóról a Maderspach Kommandó Őrvidéken.
Pozsonyi csata emléktúra
Az őrvidéki Maderspach Kommandó vezetett körtúrával emlékezik a 907. július 4. és 7. között ezen a környéken lezajlott sorsdöntő pozsonyi csatára. Bővebben
V. Maderspach emléktúra
A Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok keretén belül a Hazajáró Egylet, a Zsil-völgyi EKE és az Ebenhaezer Egyesület 2019. május 18-án vezetett Maderspach emléktúrát szervez a Kis-Retyezát legmagasabb csúcsára. A túra során megismerkedünk a Déli-Kárpátok varázslatos hegyvilágával és megemlékezünk a kiváló mérnök, sportoló, vadászati szakíróról, Maderspach Viktorról, aki ezen a hegyvidéken vadászott, majd az első világháború végén az erdélyi román betörés idején honvédő harcokat is folytatott. Bővebben








